A bécsi belvárosban az új üzlet nyitása mindig ünnep – hát még ha olyan ragyogó kis ékszerdobozról van szó, mint amilyen a Cango&Rinaldi márkanevű elegáns cipőket, hozzájuk illő táskákat, sőt, ékszereket kínáló boltról van szó. És: ki gondolná, hogy a dupla név egyik fele patinás magyar céget takar.
Évente ötvenezer a Bécsbe települők száma - a növekedés annyi, amennyi St. Pölten, az igen népes Alsó-Ausztria tartományi főváros lakossága. Ez nem lenne baj, ha a folyamat nem a vidék gyengülését jelentené. Márpedig erről van szó: arányosan csökken az egyes térségek jelentősége, és ezen - legalábbis a téma illetékese, Andrä Rupprechter mezőgazdasági miniszter szerint - változtatni kell.
A szeptember végi, október eleji kismartoni koncertek a remekműveken, a nagyszerű előadókon kívül a szünetben ínyencségekkel kényeztetik a közönséget. Utóbbiak kis sétát is tesznek, más teremben foglalhatnak ismét helyet - innen a Sétálókoncert elnevezés.
A Márton-napi liba lakomák a legenda ismerete nélkül is kedveltek, csak az a baj, hogy az éttermek kínálata a névnaphoz kapcsolódik és ritkán tart egy hétnél tovább. Nem így a Benczúr szállodában, ahol ráadásul kedvezményes szállás lehetőség is jár azoknak, akik távolabbról érkeznek. Az alábbiakban ismertetjük az szálloda Márton-naphoz kötőtő akcióját, és persze néhány vonzó fotót arról, milyen libalakoma várja az ínyenceket.
Természetes szövetségnek tűnik, mégis igazi fordulópont az Esterházy-kastély életében, hogy 2017-ben rezidens zenekara lesz - mégpedig a térségben harminc éve közkedvelt Haydn Filharmónia. Valójában ilyen partneri viszony Haydn kora óta nem volt. Más újdonság is van a most kezdődő zenei programokban: Szeptemberben Herbstgold néven új őszi fesztivál várja a közönséget. Előbb azonban a classic.Esterházy rendezvényeire hívjuk fel a figyelmet.
Az osztrák egészségügyi miniszter óvatosságra inti a kancellárt, aki mihamarabb letenné a maszkot. Dr.Wolfgang Mückstein szerint a belső terekben az év végéig hordani kellene mindenkinek az FFP2-t. Az alig néhány hete kinevezett miniszter hamar összetűzésbe került a főnökével- írja Horváth Tamás bécsi tudósításában.
“Tartok attól, ami még jön"
2016-ban megszüntették a magyar ellenzéki napilapot, a Népszabadságot. Orbán még jobban bebetonozza a médiahatalmát - mégpedig osztrák segítséggel- írja a Wiener Zeitungban Alexander Dworzak.
Már a pénzügyi támogatás sem biztos, hogy segít az osztrák felsőoktatás súlyos gondjain. A túljelentkezés helyhiányt okoz, és nem segíti elő az oktatás színvonalának emelését. Eközben a téli szemeszter kezdetén sincs kidolgozott koncepció arról, milyen eszközzel kellene a létszámot csökkenteni, ha ugyan ez egyáltalán lehetséges.
A korona vírussal újonnan fertőzöttek harmada külföldi nyaralásból tért haza Ausztriába – ezért Bécs városa egyik napról a másikra „drive-in” tesztállomást létesített elsősorban a Horvátországból érkezőknek. Számukra egyébként újabban kötelező a 72 óránál nem régebbi negatív teszt bemutatása a határon - ezt 48 órán belül pótolniuk kell. Ingyenes tesztre is van mód.Ugyanakkor minden határátlépésnél szigorítások léptek életbe.
Senki nem bánná, ha végleg megszabadulna a papírhalmazoktól, a dossziék tömegeitől – ráadásul szükség esetén minden fáradság nélkül, percek alatt hozzájutna hatósági benyújtásra is alkalmas hiteles dokumentumaihoz. A papírmentes iroda nem álom ma már: Hortobágyi Ágoston és bécsi illetve budapesti cége a méregdrága beruházást magára vállalva biztosítja ezt a környezettudatos adattárolást. Sőt faültetéssel vállal szerepet a papír újratermelésében, a környezet védelmében is.
Aki október első hétvégéjét Bécsben - vagy bármelyik tartományi fővárosban - tölti, az egyetlen belépőjeggyel látogathat végig több tucat múzeumot és élvezheti a kiállítások mellé kínált különleges programokat. Ameddig csak bírja, hiszen ez az október 1. az idén a Múzeumok Hosszú Éjszakája.
Nem nehéz megtalálni az árkádos épületet az Operával átellenben, és ez ebben az esetben nagyon fontos is: az Osztrák Állami Befektetetési Ügynökséget (ABA- Invest in Austria) sok külföldi, köztük magyar vállalkozó keresi fel. Azok, akik ausztriai saját társaság alapítását, vagy telephely létesítését tervezik, s ehhez kapnak itt segítséget és tanácsot.
A nyár a nagy autós utazások időszaka (is), érdemes kicsit jobban odafigyelni a szabályokra, azoknak is, akik akár csak átszáguldanak Ausztrián. Már csak azért is, mert ha maguk az előírások nem is változtak, de a számítógépes nyilvántartás miatt a büntetések behajtására ma már itthon is mérget lehet venni.
Az október 15-re kiírt ausztriai parlamenti választás gyakorlatilag már a héten megkezdődik: a 7,7 millió választási cédula elkészült, és azok az osztrákok, akik nem a lakóhelyüknek megfelelő szavazóhelyiségben szeretnének voksolni, máris postára adhatják szavazatukat. Ugyanakkor szinte naponta jelennek meg az újabb és újabb felmérések a választások várható kimeneteléről.
Csekély, de nem lényeges változást hozott a levélszavazatok kiértékelése: a Néppárt (ÖVP) megugrotta a 20 százalékos szintet, az első helyezett SPÖ szavazatainak arányszáma alig változott (41,62 %). A Zöldek tovább javítottak, a 14,8 százalék az eddigi legjobb bécsi eredményük. Az FPÖ és a NEOS néhány tizeddel visszaesett. Hátra van a koalíció megalakítása, és a tanulságok levonása, amin a szakemberek teljes kapacitással dolgoznak.
A Magyarországon kormányon levő Fidesz meglepő módon vereséget szenvedett a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választáson, ami Bayer Zsolt számára óriási sokkot jelent. “A halott feltámadt” - írja a kormányközeli “Magyar Idők” online kiadásában az újságíró, akiről tudható, hogy kimondja, amit Orbán Viktor miniszterelnök gondol. A feltámadt halotton az eddig tehetetlennek látszó ellenzéket érti Bayer - írja Kathrin Lauer a Wiener Zeitungban.
Ha Ausztria csökkentené a magyar munkavállalóknak adott szociális juttatásokat, ellenintézkedések következhetnek. Célkeresztben ismét a bankok vannak. A fenyegetéseket azonban nehéz valóra váltani - írja Jakob Zirm és Matthias Auer a Die Presse gazdasági rovatában.