A 11.11.11. ugyanis a bálszezon nyitányát jelzi, nem is akárhogyan. A bécsi tánciskolák szövetségének meghívására ebben az időpontban táncra perdül a nép a Stephanskirche előtt, a Grabenen. Itt és most nincs kötelező viselet, vagy borsos belépődíj, nem baj, ha a táncos botlábú és botfülű. Akit vonzanak a nevezetes emberek szerencsés esetben megérheti, hogy a város némelyik vezetőjével, ismert politikussal együtt keringőzhet.

Bécs persze nem lenne Bécs, ha a nevezetes eseménynek nem lenne valamilyen koreográfiája. Az első szám a francia négyes, így aztán ismerősök és ismeretlenek, kivétel nélkül nagykabátban, sapkában, kesztyűben, felsorakoznak egymással szemben – és akár ismerik a lépéseket akár nem, indul a tánc. A zene, a jókedv az arra járókat, bécsieket és turistákat egyaránt oda csábítja, mozdulnak a merev lábak. Van, aki igyekszik ellesni a lépéseket az előtáncosoktól, a tánciskola két – báli ruhába öltözött – párjától, van, akit ez nem érdekel, csak átadja magát a pillanat örömének.

https://www.msn.com/de-at/video/nachrichten/tanz-quadrille-am-stephansplatz/vi-AA1tVjZF

Persze ilyenkorra már készen van az idei báli naptár sok száz eseménnyel, tudható, hogy az első a kéményseprők bálja még novemberben, és rögzítették a nagyok időpontjait is. A legszebb helyszíneket már régen lefoglalták a szervezők. A nyitótáncra érdemesnek talált fiatalok lelkesen gyakorolnak, a fodrászok, kozmetikusok, ruhaszalonok, virágkötők, cateringgel foglalkozó kisebb nagyobb vállalkozások készülnek a rohamra, a Bécsi Gazdasági Kamara pedig lázasan számolja, milyen bevétel várható az idén. Akárhogy is nézik, a felmérések alapján rekordévre lehet számítani.  A 15 éven felüli bécsiek közül minden harmadik legalább egy bállátogatást tervez. Az idén 550 ezer jegy is gazdára találhat. Nagyjából 20 százalékkal kerülnek többe a belépők, mint tavaly, és nyilván drágább minden, ami elengedhetetlen a báli megjelenéshez.

 A számítások szerint a bécsi gazdaságnak ez a szép hagyomány évente csaknem 200 millió eurót hoz. Ez az összeg a résztvevő vállalkozások által befizetett adókból jön össze – a nyertesek a fent felsorolt ágazatok, kiegészítve az idegenforgalommal.

 A bécsi bálok hagyománya a 14. századra vezethető vissza, fénykorát a táncos rendezvény a Biedermeier idején – a Bécsi Kongresszus (1814/15) és a 48-as forradalom között élte. Tapasztalat, hogy nehezebb időkben az embereknek mindig különlegesen nagy szükségük volt vigasságra és felejtésre. Talán mára is vonatkoztatható ez: ha válság van, ha sanyarúak a kilátások, a bécsi bálok akkor sem veszítenek népszerűségükből.

A csúcspont január-februárra esik, s bár szinte minden szakma megrendezi a maga táncos mulatságát, ilyenkor következnek a „nagyok”, többnyire pompás termekben. Az első „igazi” a Császárbál szilveszterkor a Hofburgban, utána következik a Filharmonikusok bálja a Musikvereinben, februárban pedig a legnagyobb és leglátványosabb, az Operabál, hol másutt, mint a gondosan kiürített és feldíszített Operaházban. Valóságos világhírnévre tett szert a gyönyörű terem, a páholyok virágdíszítése. Mi tagadás, jegyár tekintetében is ez a rendezvény vezet. A legolcsóbb jegy 350 euró, aki páholyt bérelne, annak még sokkal mélyebben kell a zsebébe nyúlnia. Borsos áron lehet pezsgőzni, egyszerűbb vagy különlegesebb ételeket fogyasztani. Kis vigasz, hogy minden belépődíjból 35 euró jótékonysági célra megy – azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak a fényűzést. A vendégek kisebb ajándékokat, emléktárgyakat is kapnak – ám aki azt hiszi, a legnevezetesebb bálokon végre majd jól kitáncolhatja magát, az téved. Az Operabál fő attrakciója a nagyon színvonalas műsor, híres operaénekesekkel, a Ház balettkarával. Amikor vége a műsornak és elhangzik a „Minden keringő”, megindulnak a párok – és ettől kezdve mozdulni sem lehet a parketten.

Az Operabál igazi értelme azonban soha nem a tánc, vagy a hiúság vásárának is mondható ékszer – és ruhaköltemény bemutató, hanem ami a páholyok mélyén történik. Ott ugyanis komoly urak folytatnak – többnyire meghívott vendégeikkel – bizalmas üzleti, vagy politikai megbeszéléseket, olyanokat, amelyek vállalatbirodalmak sorsát határozzák meg, országok, városok, tartományok kapcsolatait rendezik. A felmérések szerint a résztvevők legalább 10-15 százaléka a táncparkett közelébe sem megy: számukra a kapcsolatteremtés, no meg a szereplés a fontos, néhány perc a képernyőn. A báli eseményt ugyanis a szervezők készséggel (és persze tekintélyes közvetítési díj ellenében) osztják meg a nyilvánossággal. Vagyis a műsort magát, a fantasztikus ruhák és ékszerek felvonultatását, a táncparkett zsúfoltságát a köztévé jóvoltából élő közvetítésben élvezhetik a kívül rekedtek, saját foteljükben. Az ORF legnevezetesebb riporterei időről időre bugyuta kérdésekkel bombáznak „érdekes embereket” – a tapasztalat szerint a nézők isszák az intimkedő párbeszédeket.