A világgazdaság, a pénzpiac folyamatai szinte mindenkit érintenek - azokat is, akik nem vesznek róluk tudomást, vagy egyszerűen csak kevéssé értik az összefüggéseket. Mivel ez a körülmény határon innen és túlélőkre egyaránt vonatkozik, rovatunk állandó szerzője, János Zsolt MAS tájékoztat az aktuális helyzetről és az abból levonandó következtetésekről. Aki a pénzügyi tervezővel személyesen is szeretnének találkozni, november 12-én megteheti, ha jelentkezik ildiko@ivanyiildiko.hu email címen. Meghívó a cikkben.
Talán vége a Salzburgi Húsvéti Fesztivál körüli legújabb kálváriának: Christian Thielemann és a Drezdai Állami Zenekar (Staatskapelle Dresden) minden remény szerint pótolja majd az űrt, amit Sir Simon Rattle és a Berlini Filharmonikusok váratlan és fájdalmas távozása hagy maga után. Thielemann személye garancia arra, hogy a Karajan által alapított és megálmodott Húsvéti Fesztivál közönsége színvonalas műsorhoz, elsősorban operaelőadásokhoz jut.
Ki ne ismerné a talán leggyakrabban hallható karácsonyesti dalt, a Csendes éjt ? Szülőhazájában, Ausztriában, szűkebb pátriájában, Salzburgban van csak igazán kultusza: december 24-én évről évre különvonat indul a nevezetes dal szülőfalujába, s ott az eredeti helyszínen egészen különleges előadásban lehet részük a jelenlévőknek.
Nem dől be az osztrák nemzeti légitársaság, amely már jó ideje a német Lufthansa leányvállalata. A tekintélyes összeg, amellyel a németek elhárítják a közvetlen csődveszélyt, nem ellenszolgáltatás nélküli adomány: fájdalmas takarékossági intézkedések teljesítése a feltétel.
Francia szerző könyve kavart fel egy régebbi szégyenletes történetet és tartja némiképp lázban Ausztriát – különösen azért, mert a megállapítások egy része tagadhatatlanul megfelel a valóságnak. Régis Jauffret az amstetteni rémként elhíresült Josef Fritzl ügyéből, pontosabban a nyomozás visszásságaiból írt könyvet. Arra a megállapításra jut, hogy szakszerűségnek nyoma nem volt, a rendőrség hanyagul járt el, a bíróság pedig örült, hogy hamar túllehet az egészen.
Két volt európai kulturális főváros találkozója, szomszédok, egymás értékeit ismerők és kedvelők randevúja – így is megfogalmazható a három nap, amikor a felső-ausztriai Linz belvárosát valósággal megszállták a magyarok, idevonzva a város apraját nagyját. Kevésbé hivatalosan: vidám evés-ivás, jókedvű vásárlás, és zene, zene mindenütt.
Még egy negyed év sem telt el azóta, hogy új igazgatója van a Bécsi Operának, máris megjelent a könyv Dominique Meyer életéről. A bécsiek kíváncsiságát ki kell elégíteni, mondja a szerző (ismert újságíró), vagy inkább szerzőtárs, aki az intendáns gondolatait papírra vetette. Meyer munkája részének tekinti a dedikálást is, holott eredetileg nem híve személye előtérbe állításának.
Kudarc, hiszen anyagi kárt okoz a szociális projektnek, amelyre a bevételt felhasználják. De siker is egyben: milyen tekintélye lehet az osztrák hajléktalanok Augustin című lapjának, ha már hamisítják is!
Az idei Dunasziget Fesztivál, Bécs legnagyobb könnyű zenei ünnepe a 31. Az osztrákok büszkék rá, szeretik, hogy ezen a hosszú hétvégén – június 27. és 29. között – mozdulni sem lehet az egyébként oly kedvelt kirándulási területen. A program szerteágazó, aki kedveli a könnyű zenét, valamelyik színpadon biztos megtalálja a kedvére valót.
Az osztrákokat Húsvétkor szigorúbb korlátozások sújtották, mint a határon innen élőket, miközben tervezetten halad a tömeges oltás. Az embereket ugyanazok az aggodalmak zaklatják fel: árgus szemekkel figyelik, mit mond az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az AstraZeneca-vakcináról. Horváth Tamás Bécsből arra a kérdésre is keresi a választ, vajon az osztrákok tényleg akarnak-e orosz vakcinát is.
Igazuk lett azoknak, akik előre sejtették: a háromnevű gróf ezúttal is megússza. Pedig a Strasser volt belügyminiszter ellen néhány nappal korábban hozott ítélet olyan reményeket keltett, hogy ezentúl szigorúan büntetik a korrupció vádját. Persze csak ha valóban bebizonyosodik. Nemcsak a gróf, hanem környező országbeli partnerei – köztük soha meg nem nevezett magyarok – is fellélegezhetnek.
Miután Soros György befektető felszólította az EU-tagállamokat, hogy akadályozó politikájuk miatt utasítsák rendre Magyarországot és Lengyelországot, Orbán Viktor is kifejtette elméletét Sorosról. A Die Presse szerkesztőségi cikkben tájékoztat a fejleményekről.
Úgy történt, ahogyan ígérték: március 12-én, az Anschluss 75. évfordulóján történelmi visszatekintéssel újult meg a Bécsi Filharmonikusok honlapja. Bár részleteiben jó ideje ismert, hogyan szolgálta az Ausztria szimbólumának tekintett zenekar a nácikat, milyen buzgalommal távolította el soraiból a zsidó muzsikustársakat, néhány újdonságot mégis talált a történészbizottság.
Még fel se ocsúdhatott az élő közvetítés nézője az andalító hangulatból, az ORF 2-n az újévi koncertet közvetítő Barbara Rett máris közölte: jövőre a lett Mariss Jansons vezényli a Bécsi Filharmonikusokat. A jegyek árusítását – pontosabban egyelőre sorsolását- pedig máris megkezdték a zenekar honlapján. Aki pedig ismét szeretné hallani-látni Zubin Mehtát, csak májusig kell várnia: ő vezényel Schönbrunnban a hagyományos ajándék koncerten.
Ez volt a 28. rendezvény a lila tehén jegyében, és legalábbis a látogatók számát tekintve a vorarlbergi Bludenz rekordot könyvelhet el: 33 ezren vettek részt az idei csokoládé fesztiválon. A rendezvény mottója A csokoládétánc volt, s ennek megfelelően a festői városka mind a 75 pontján – amelyet helyszínként használtak –táncra lehetett perdülni.
Az idei Húsvéti Fesztivál bemutatói közül a Bajazzók és a Parasztbecsület előadását előzte meg a legnagyobb várakozás, talán azért, mert igazán stílusos húsvétkor előadni azt az operát, amely húsvétkor játszódik. Az érdeklődést csak fokozta, hogy a két darab főszerepét egyaránt Jonas Kaufmann énekli.
Igazán stílusosan, Húsvét előtt jelent meg az Albertina tetején a hatalmas rózsaszín Nyúl. Nem akármilyen: Dürer nevezetes rajzának polieszterből készült szobor változata. A színválasztás csak annyit jelez, hogy a német művész alkotásának nincs sok köze a valósághoz.
Bent az régi-új kancellár éppen karácsonyi ünnepségen vendégelte meg minisztertársait, amikor kint vagy negyvenezer közszolga tüntetett fizetésemelést és munkakörülményeik javítását követelve. Josef Ostermayer, az újonnan kinevezett illetékes miniszter, Faymann bizalmasa, nehéz napokra számíthat – országosan 340 ezer közhivatalnok szeretne javítani életkörülményein.