Az új törvény gondosodik arról, hogy a támogatott - vagy inkább segített - öngyilkosságot csakis személyesen kérheti az érintett, a súlyos, gyógyíthatatlan beteg. Magát a műveletet szintén maga a beteg hajtja vége, mégpedig azzal a halálos preparátumot tartalmazó gyógyszerrel, amit patikában vényre válthat ki. (Ha állapota indokolja, adhat meghatalmazást másik személynek az öngyilkossághoz szükséges gyógyszertári csomag átvételére.) Előbb azonban két orvosnak kell közjegyző előtt igazolnia, hogy a beteg döntésképes, valamint a támogatott öngyilkosság egészségügyileg indokolt: az érintett betegsége valóban gyógyíthatatlan, fájdalmai elviselhetetlenek. Az egyik orvosnak palliatív specialistának kell lennie. Még ekkor sincs vége – hat hét a kötelezően előírt várakozási idő, ezalatt a beteg meggondolhatja magát. Az új ausztriai törvény nem érvényes a kiskorúakra.

A törvényjavaslat korántsem volt új: egy évvel ezelőtt már beterjesztették, ám akkor a parlament elutasította. Kezdeményezői az alkotmánybírósághoz fordultak, amely úgy döntött, hogy a tilalom (vagy büntetés) sérti az egyén önrendelkezési jogát. Eddig öt év szabadságvesztéssel sújtották az öngyilkosságban – avagy az eutanáziában – közreműködő orvost. Az alkotmánybíróság döntése csakis a támogatott öngyilkosságra vonatkozik, továbbra is tilos az aktív eutanázia, amikor külső, akár orvosi, akár családi közreműködéssel segítik a halálba a beteget. Ha viszont az érintett nem akarja, hogy gépek tartsák életben, idejekorán dönthet erről, közjegyző előtt. Ez eddig is így volt.   

Az új törvénnyel párhuzamosan tovább fejlesztik a hospice hálózatot, még több olyan intézményt létesítenek, amelyben - kizárólag a fájdalom csökkentésével - biztosítják a méltóságteljes halált a végstádiumban lévő gyógyíthatatlan betegek számára. A bővítéshez az osztrák állam külön alapot létesít, amelybe az állam, a tartomány és az érintett város a megszokott egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban fizet be.  Az állam 2022-ben 21 millió eurót, 2023-ban 36 millió eurót, 2024-ben 51 millió eurót bocsát az alap rendelkezésére. Ha a tartományok és városok teljes egészében kihasználják, illetve kiegészítik ezt az összeget, akkor 2024-ben összesen 153 millió euróból létesíthetnek hospice házakat. Ez lényegesen több mint az eddigi, összesen évente 18 millió eurós ráfordítás.

Kísért a múlt?

A leghevesebb ausztriai vitát annak idején, 2000-ben a holland eutanázia törvény elfogadása robbantotta ki: akkor még teljes volt az elutasítás. A sokakat foglalkoztató kérdés körüli szenvedély kétségkívül vallási gyökerekre is visszavezethető. De aligha kerülhető meg az a tény, hogy éppen Ausztriában már maga a kifejezés is szörnyű képzettársításokat ébreszt, felidézi a náci eutanázia programot, amelynek áldozatairól több mint nyolcvan év múltával is évről évre megemlékeznek. Az akkor Spiegelgrundnak nevezett klinika gyermekrészlegébe 1941 és 45 között hétszázhetven gyermek került, csupa olyan, akit a körzeti orvos valamilyen rendellenesség, fogyatékosság, korának nem megfelelő fejlettségi szint, vagy éppen antiszociális magatartás miatt ártalmasnak talált a felsőbbrendű náci faj jövőjére nézve. Több mint a gyerekek fele szabályosan éhen halt, vagy halálos injekciót kapott. Agyvelejüket további kísérletezésre akkurátusan felcímkézett formalinos üvegekben megőrizték: egészen 2002-ig, amikor Bécs város a Központi Temetőben örök nyugalomra helyeztette az áldozatok földi maradványait. A háború utáni Ausztria nem nagy dicsőségére később az az orvos lett a klinika vezetője, aki a gyerekek elpusztításáért is felelős volt: Dr. Heinrich Grossnak szép hosszú élet jutott. Csak valamikor 2000 táján állították bíróság elé, ám az ítélet meghozatalát nem érte meg, 2005-ben elhunyt.  

Minden bizonnyal ma már kevesebben gondolják, hogy az eutanázia nem egyéb, mint a második világháborús gyilkolás egyik szalonképessé szelídített változata. Ma már más szempontok dominálnának az eutanázia megítélésében. A méltóságteljes halál biztosításának szándéka – például.  

Svájc, az úttörő

A támogatott öngyilkosság intézményének engedélyezésével Ausztria éppenséggel nem jár az élen: Svájcban már a kilencvenes évek végén törvényesen működött ilyen „szolgáltatást” nyújtó klinika – azóta pedig már egy sor országban legális a kínkeservessé vált élet befejezésének ez a módja. 

Az1998-ban a Zürich melletti Forchban alakult Dignitas egyesület olyasmit kínált a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőknek, ami addig világszerte csak vágyaikban szerepelt: szép szavak helyett igazi megoldást. Az egyesület ugyanis aktív segítségnyújtást vállalt az öngyilkossághoz. Az alapítók - jogászok és orvosok - azt a svájci törvényt alkalmazhatták, amely szerint nem vonható büntetőjogi felelősségre az öngyilkosságot segítő személy, ha bizonyíthatóan nem önző megfontolásból, esetleg anyagi előnyért cselekszik. Mindez persze nem volt elég: ki kellett dolgozni azt az eljárást, amely mindezt biztosítja és meggyőzi a felháborodott tiltakozókat.  Ludwig A. Minelli, az egyesület alapító főtitkára az első hónapokban számtalan nyilatkozatban volt kénytelen bizonygatni, hogy szó sincs aktív eutanáziáról. Az egyesület csak megteremti a körülményeket azoknak, akik eldöntötték, hogy a szenvedés helyett az öngyilkosságot választják - mondotta. Abból kiindulva, hogy a döntő pillanatban az érintett már nem lesz képes rendelkezni, az egyesület tagságot ajánlott mindazoknak, akiknek rokonszenves a gondolat. Többségük aligha veszi igénybe a szolgáltatást – magyarázta Minelli úr 2000-ben -, de megnyugtató érzés maga a lehetőség. A procedúra az egyesület szabályai szerint önmagában sem volt egyszerű: bevonták az érintett háziorvosát is. Ő írta meg a halált előidéző gyógyszer receptjét. A gyógyszer bevételénél legalább két személynek kellett jelen lennie, akik jegyzőkönyvezték is az aktust. Az érintett kérésére hozzátartozó is jelen lehetett.   

A kapszula

A Dignitas eleinte mérsékelt forgalmat bonyolított. Volt elég baja, meg kellett birkóznia az egyesület székhelyén a szomszédok panaszaival, sok más vádaskodással. A tagok létszáma azonban egyre nőtt, külföldieket is vonzott a lehetőség, és a segédletükkel végrehajtott öngyilkosságok száma is szaporodott. (2020-ban 1300 esetet jegyeztek fel).  Mígnem Svájcban, majd néhány más országban is követésre talált a példa. Bár óvatosan, szűrők és feltételek beiktatásával egyre több országban engedélyezték a támogatott – segített – öngyilkosságot, illetve törölték büntethetőségét. Ma már korántsem egyedi a passzív eutanázia mellett ez a lehetőség, miközben az aktív eutanázia engedélyezése még most is ritka jelenség. (Az orvosi segédlettel végrehajtott aktív eutanázia csak Spanyolországban, Belgiumban, Hollandiában és Luxemburgban törvényes).

Svájc azonban megint egy lépéssel előbbre jár: az idei évtől már semmiféle asszisztencia nem szükséges az öngyilkossághoz. Már kapható a Sacro névre keresztelt, 3D-nyomtatókkal készült hatalmas kapszula, amelyet a benne fekvő öngyilkosjelölt belülről maga tölt meg a halálos gázzal. A tervezők - Dr. Philip Nitschke, az Exit International nevű, eutanázia legalizálásáért küzdő szervezet alapítója és Alexander Bannink holland dizájner - garantálják, hogy az aktiválás után az érintett szinte azonnal elveszíti az eszméletét, és fulladás vagy pánik nélkül egy perc alatt meghal. Szándékuk szerint a szerkezet a támogatott/segített öngyilkosság eszköze – amelyhez azonban orvosi segédletre, indoklásra, engedélyre, hozzájárulásra nincs szükség. Vagyis nem feltétlenül egyezik az eredeti szándékkal.