Csaknem két év telt el azóta, hogy olvasóink megismerhették dr. Berényi Ferenc tanácsadó cégét és tevékenységét, amellyel az Ausztriában vállalkozni készülő magyarokat segíti. Azóta arról is szerzett tapasztalatokat, hogy a sikeres indulást milyen hibák akadályozhatják. És persze azt is tudja, milyen egyszerű ezeket eleve elkerülni. Főleg ez az, amiben ő segít.
Egy kormány közeli szervezet szélsőjobboldali előadókat hívott meg januári budapesti rendezvényére - írja Gregor Mayer a Der Standard hasábjain.
Kormány még nincs, de az új összetételű parlament már megtartotta első ülését, miután a 183 képviselő letette a hivatali esküt. Az érintett pártok ajánlásait követve megválasztották a törvényhozás új tisztségviselőit: elnök ismét egy hölgy, a 38 éves néppárti Elisabeth Köstinger lett. Első helyettese a korábbi elnök Doris Bures (SPÖ), a másik helyettes a szabadságpárti Norbert Hofer.
A kuratórium szabadulna tőle minél előbb – Alexander Pereira viszont ragaszkodik szerződésének betartásához, vagyis maradna 2016-ig a Salzburgi Nyári Játékok intendánsa. Közben a milanói Scala már 2015-től várja: a minap jelentették be, hogy ő lesz a nevezetes intézmény következő igazgatója. A salzburgi fesztivál híveit most az is aggasztja, vajon a kevéssé kedvelt Pereira viszi-e a szponzorok és a művészek egy részét is.
Orbán Viktor mindent megtett azért, hogy az európai kereszténydemokraták pártcsaládjában (ENP) kiérdemelje az enfant terrible - a rettenetes gyermek - hírnevet. Most ismét. A nyugtalanságkeltés, a rossz szándékú magamutogatás mestereként tevékenykedik (és nem csupán ott). Jelenleg a magyar miniszterelnök az Európai Unió bomlasztója. Ahova nyúl, ott viszály, illojalitás és szabályszegés támad. A magyar miniszterelnök egy stratégia részeként sértegeti az ENP-t csúcsjelöltjét — írja Thomas Mayer a Der Standardban.
Most, az előrehozott parlamenti választások közeledtével lenne itt az ideje, hogy az úgynevezett Ibiza-videót felhasználják azok, akiknek érdekében áll politikai ellenfelük befeketítése. Az eredmény azonban messze elmaradna a remélttől, hiszen a fő vádpontokban az államügyészség mégsem indított nyomozást. Azért teljesen tisztára sem mosták az FPÖ akkori tisztségviselőit, illetve a videó megrendelőit és kivitelezőit.
Aki járt valaha a Turizmus ZRT valamelyik ausztriai kiállításán, Magyar Napok rendezvényén, az tudja: van egy olyan stand, ahol minden időpontban hosszú sorok állnak. Az osztrákok – és más országokban az ottaniak – türelmesen várnak, hogy hozzájussanak a hagyományosnak tekintett magyar csemegéhez, a kürtőskalácshoz. Azt már csak a beavatottak tudják, hogy Molnár László, a legsikeresebb kürtőskalács készítő, az említett vásárok rendszeres résztvevője, eleve osztrák kapcsolatnak köszönhetően kezdett bele e csemege készítésébe.
Bécs igazán nem szűkölködik a palota-csodákban, és mecénása is akad még a mai szűkös időkben is. Utóbbinak – II. János-Ádám liechtensteini uralkodónak – köszönhetően most újabb látnivaló várja a látogatókat: a belvárosi Bankgasse-ban, átellenben a magyar nagykövetséggel, megnyílt a helyreállított liechtensteini városi (téli) palota.
Sokan, köztük maguk a munkatársak reménykedtek, hogy valami csoda mégis történik, és a kedvelt gazdasági napilap megmenekül. Nem így történt: a Wirtschaftsblatt szeptember 2-án utoljára jelent meg nyomtatott formában. A gazdasági napilap 21 évet élt, megbízható színvonalas újság volt, fontos eszköz megannyi üzletember, vállalatvezető avagy csupán kívülálló érdeklődő számára.
Családias rendezvény volt – mondják egybehangzóan a kiállítók és a látogatók. Ez a megfogalmazás egyaránt jelenti a jó hangulatot és az áttekinthetőséget, ami jellemezte a júniusi grazi Magyar Napokat, s ami oly fontos az ilyen eseményeken. A kiállítók között régi ismerősök éppen úgy voltak, mint „újoncok” – közülük egyesek máris elhatározták, hogy legközelebb is jönnek Ausztriába.
A Zöldek vezetősége levonta a következtetést a katasztrofális eredményből: Ingrid Felipe pártelnök és Ulrike Lunacek EP képviselő, aki a kampányban a párt kancellárjelöltje volt, nem várta meg a csütörtöki végleges eredményt, és máris bejelentette lemondását. Az eddig megszámlált levélszavazatok csalódást okoznak, a legújabb eredmény szerint a párt még kevesebb, 3,8 százalékkal rendelkezik, s egyre kevésbé valószínű, hogy bekerül a parlamentbe. Ez a legrosszabb eredmény 31 éve; különös nagy a vereség, ha a 2013-as 12 százalékhoz hasonlítjuk. Vagy ahhoz, hogy Alexander Van der Bellen személyében a Zöldek egyik alapítója nyerte az elnökválasztás.
Orbán Viktor súlyosan autoriter típusú ember, aki az "illiberális demokráciát" egész Európa számára modellnek nyilvánítja - írja kommentárjában Hans Rauscher a Der Standard hasábjain.
Az utóbbi időben megsokasodtak a pánik prófétái és az ő üzeneteik. Mi áll tényszerűen emögött? Hogy melyek a befektető számára legfontosabb szempontok, azt János Zsolt MAS, a szervuszausztria.hu Határon túli pénzügyek rovatában rendszeresen publikáló pénzügyi tervező foglalja össze.
Persze csak a kívülállóknak újak: az MDE-VUS, az ausztriai Magyar Diákok Egyesületének élére olyan fiatalok kerültek, akiket a tagság ismer, hiszen mindannyian közülük valók. Újdonság, hogy a nemrégiben megalakult Alumni Klub elnökének személyében már végzett hallgató, Újvári Péter vette át a stafétabotot a túl sok elfoglaltsága miatt lemondott Tóth Katától.
Az osztrákoktól nem szégyen tanulni, különösen a turizmus terén – vallja Kovács Balázs. Hat éve vezeti a Magyar Turizmus Zrt. bécsi képviseletét, és tapasztalatait, terveit, eredményeit szívesen megosztja a Szervuszausztria.hu olvasóival. Mint ahogy azt is, mit tanult az eltelt évek alatt itt, Bécsben.
Több tízezer Ausztriában élő magyarra számíthat a mozgalom elindítója, azt pedig felmérni is nehéz, hogy összességében hány magyar származású, avagy egyszerűen csak Magyarországért lelkesedő osztrák csatlakozhat a kezdeményezéshez. A feladat nem is olyan bonyolult: ezek a „nagykövetek” magyarországi utazáshoz csinálnak kedvet.
Pénzügyi tervezőként, gyakorló tanácsadóként János Zsolt, aki rendszeresen tart előadásokat nemcsak a PFS-Partners gazdasági fórumain, hanem nemzetközi konferenciákon is – sok tapasztalatot szerzett arról, mi érdekli az embereket a legjobban. A kérdések, amelyekre a hozzá fordulók választ várnak, függetlenek attól, mely országban él a válaszra váró: mindenki befektetései értékállóságára, sőt, ha lehet hozam biztosítására vágyódik. Az alábbiakban a szakértő megosztja olvasóinkkal ismereteit.
A festmény, amely a félelmetes Drakula grófot (Vlad Tepest) ábrázolja, az egyetlen épen maradt, egészalakos kép, a Fraknói Várban, az Ősgalériában látható. Érthető, ha a vár programjaiban is szerepet kap, mint most, a gyermekeknek szánt kalandtúrán. A helyszín különösen illik a rendezvényhez: a vár zegzugos pincerendszere megmozgatja a képzeletet.
Magyarország egoizmussal vádolja Kern szövetségi kancellárt, az SPÖ színvonalon alulinak tartja a szemrehányásokat.
Igazán nem mondható, hogy az ideiglenes kormányhivatalba lépése óta, a szeptember 29-i választásig hivatalban lévő ugyancsak átmeneti törvényhozás idején leállt a törvénykezés Ausztriában. A képviselők a minap fogadták el a személyszállítást szabályozó új törvényt, amelynek egyik eredményeként Ausztriából is eltűnik az Uber. Hacsak a kedvező feltételekkel működő, ám a taxisoknak kellemetlen konkurenciát jelentő szolgáltatás hívei meg nem akadályozzák.