A Csángó dinasztiáról van szó, arról a bőrdíszműves családról, amelynek nevét Magyarországon az idősebb generáció jól ismeri. A tökéletességig fejlesztett kézművesség nemzedékről nemzedékre örökített hagyománya tehát nem tűnt el, folytatódik, sőt, hódít a világban, most éppen Bécsben, a Spiegelgasse 2. szám alatt nyílt elegáns kis üzlet révén.
Érdemes a Csángó-cég történetét feleleveníteni – ahogyan teszi ezt készséggel a bécsi üzletben Edit asszony mindenkinek, aki a márkanév iránt érdeklődik. Csángó Henrik 1910-ben, a Párizsi Világ Kiállításon első magyarként nyert termékeivel Grand Prix-t. Ez alapozta meg a magas színvonalú bőr termékeket gyártó és árusító cég sok évtizedes sikerét, mígnem a kor szellemét követve a mai – harmadik – generációt képviselő utódok olasz partnerrel, Antonio Rinaldival alakítottak ki együttműködést. A partnertől jönnek a tervek és az alapanyag, az egyedi, kézműves gyártásban oly nagy gyakorlattal rendelkező magyarországi üzem pedig elkészíti a termékeket. Az eredmény: ízléses, divatos, jó minőségű női lábbelik, hozzájuk illő táskák, kisebb kiegészítők, és ékszerek – láncok, karkötők.
Az olasz divatérzékenység, a szellemes és fantáziadús tervezés aligha lenne elég, ha nem használnának egészen különleges alapanyagot – hívja fel a figyelmet a bensőséges kis nyitó ünnepségen az üzletvezető. Mert nem csak a felhasznált bőrök minőségéről van itt szó, hanem a díszítő elemekről is: Swarovski kristályokkal „dobják fel” a terméket. A kisebb-nagyobb csillogó kövek nem csak a bőrből készült ékszereket díszítik, a cipőkön és táskákon is találtak nekik helyet a tervezők. Az egymással harmonizáló, egymást kiegészítő darabok ritkaságszámba mennek: olyan cipőt még csak találni a bécsi belváros elegáns boltjaiban, amelyen hasonló a díszítés, de hogy hozzáillő táska, ékszer, erszény, kulcstartó is legyen, az már a Cango&Rinaldi specialitása.
A boltnyitás ünnepségét kemény munka előzte meg. A császárváros nem adja könnyen az efféle kereskedelmi tevékenység lehetőségét, ami pedig a belvárosi üzletet illeti, a feltételek a legmerészebb elképzeléseket is felülmúlják. Önmagában a helyiség keresése is éveket vehet igénybe – így volt ez most is, mesélik. Még csak ezután jön a lelépési pénz, a borsos bérleti díj, no és a felújítás – nem árt ha az új bérlő/tulajdonos a saját két kezét is beveti. A meglepetések sorozata azzal kezdődik, mi mindent írnak elő, mit szabad és mit nem, milyen engedélyekre van szükség, és azokat mennyi utánjárással és költséggel lehet megszerezni.
Hogy például a szórólapok osztogatása nem csak a színvonalas előállítás árát jelenti, hanem engedélyhez kötött és valamiféle adófizetési kötelezettséggel is jár – azt senki nem gondolná, mindenesetre a bécsi belváros színvonalát éberen őrző kerületi vezetés nem enged akármit akárhol osztogatni. A három üzletnyi távolságra lévő mindig forgalmas Graben például „tiltott terület”, sőt, hirdetőtáblát sem szabad kitenni, még szerencse, hogy aki bekukkant a Spiegelgasseba, látja a termékre – cipőre-táskára- ízlésesen utaló cégtáblát.
A Magyarországról most kitelepült üzletvezető házaspárnak persze lakást is kellett találnia és bérelnie. Bár ők évtizedekkel korábban éltek már Bécsben, nem egyszerű kiismerni az azóta alaposan megváltozott közlekedési, autóparkolási szokásokat és lehetőségeket – magyarul: hogy a mindennapos bejárást lehetőleg büntetés és nélkül megússzák.
Vagyis senki ne higgye, hogy egy ilyen vállalkozás beindításához nem kell kitartás, anyagi áldozat, és nagy-nagy elszántság. Az már más kérdés, hogy idővel mindez meghozza majd a gyümölcsét: a kicsi elegáns bolt várhatóan hamar megtalálja vásárlóközönségét, a kifogástalan áru, a nagyszerűen kialakított környezet bizonyára ismertté válik a közismerten igényes bécsiek, no meg az idelátogató turisták körében. Ahogyan a márkát, magas színvonalú, nem tucat-termékként Dubaitól Londonig – vagy éppen a magyarországi boltokban –ma már ismeri és kedveli az ilyesmire fogékony vásárlóközönség. Csak éppen tudni kell, vagyis tudatni, köztudottá tenni, hogy Bécsben, a Spiegelgasse Grabenhez közeli részén lehet Cango&Rinaldi cipőt, táskát, ékszert kapni!