Bár még minden eredmény változhat, az első helyet Norbert Hofertől aligha lehet elvenni: a 35,3 százalék biztos vezetés. Alexander Van der Bellen 21,3 százalékot kapott. Őt viszont könnyedén behozhatja Irmgard Griss, akinek az első szavazatszámlálás szerint 18, 9 százalék jutott. (A szavazatok 71 százalékának kiértékelése utáni helyzet)
A végleges eredmény a második fordulóban a mostani két első helyezett között dől el. Nem viszik át a most kapott voksokat, vagyis minden azon múlik, hogy a most lemaradók, a kormánykoalíció – az SPÖ és az ÖVP – két jelöltjének hívei, illetve a végül most mégis a harmadik helyre szoruló jelölt szavazói ki mellé állnak. (A hatodik induló, Richard Lugner nem sok vizet zavar).
A három befutó egyébként nem meglepetés, minden előzetes felmérés nekik jósolt esélyt, igaz, a sorrend tekintetében bizonytalanság volt. Hofer fölénye váratlan, a harc a második és harmadik helyért szerepelt a jóslatok között.
Összesen 6,4 millió osztrák szavazhatott ma – 10 500 választási helyiségben – arról, ki legyen az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke a következő hat évben.
Már az előrejelzések is változást mutattak a háború utáni Ausztria eddigi történetéhez képest: a korábbi államfők mindegyike, szám szerint nyolc, a két nagy párt, az SPÖ vagy az ÖVP egyikének soraiból került ki, illetve támogatásával került a Hofburgba, ahol aztán hivatalát az előírásoknak megfelelően pátok felettiként gyakorolta. Ezúttal kezdettől fogva tudni lehetett, hogy egyik korábbi nagy párt jelöltje sem igazán esélyes: a Zöldek egykori alapítója, Alexander Van der Bellen professzor, illetve az FPÖ jelöltje, Norbert Hofer (végzettségét tekintve repülőgép ipari technikus), a parlament második alelnöke és nyomukban az egyetlen hölgy, a valóban párton kívüli Irmgard Griss, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott elnöknője minden felmérésben alaposan lekörözte a szociáldemokrata és a néppárti jelöltet. A „civilként” induló Richard Lugner építőmester és üzletközpont tulajdonos jószerével nem is szerepelt a közvélemény kutatásokban, őt saját magán kívül senki nem vette komolyan.
A választási kampányt egyébként uralta a menekült probléma. Ugyanakkor a televíziós vitákban, mind a kétoldalúakban, mint a kampányzáró úgynevezett „elefántfordulóban” – valamennyi jelölt részvételével – fontos helyet foglalt el az államfő szerepének, vélt vagy valós hatalmának témája is. Kétségtelen, hogy papíron az osztrák államfőnek igen nagy hatalma van, ám a gyakorlat az, hogy azt a napi politikai realitásokhoz, a parlamenti erőviszonyokhoz igazítva, lehetőleg kompromisszumot keresve gyakorolja. Nem oszlatja fel kénye-kedve szerint a parlamentet, elfogadja a törvényhozás által helybenhagyott kormányfő személyét, legfeljebb tárgyalásokkal segít a kiválasztásban. A jelenlegi jelöltek ugyanakkor – legalábbis a kampányban tett nyilatkozataik szerint – gyakrabban élnének a törvény adta lehetőséggel, vagyis jobban beleszólnának a napi politikába. Alexander Van der Bellen például nem esketné fel kancellárnak a szélsőjobboldali FPÖ elnökét, még ha az választást is nyerne. A szabadságpárti Hofer viszont már tavaly nyáron menesztette volna a kormányt menekültpolitikája miatt. Richard Lugner pedig nem szentesítene nagykoalíciós kormányt.
Az elnökválasztásnak viszont nagyobb hatása lehetne a kormányra, mint magának az államfőnek. A koalíciós pártok, az SPÖ és az ÖVP jelöltjeinek gyenge szereplése személyi változásokat vonhat maga után.
A következő lépés most az első forduló végeredményének bejelentése, hétfőn, a levélszavazatok kiértékelése után. A döntő szót a választók május 22-én mondják ki: ekkor a szavazó cédulán már csak két jelölt neve áll. Az új államfő július 8-án teszi le a hivatali esküt, Heinz Fischer ekkor távozik hivatalából.
:
.png)
