A bálok bálja hatvannegyedszer

2020. február 19., Szerda 18:42
szervuszausztria_operabál.jpg

Ötszáz munkásnak köszönhető, hogy a bécsi Operaház a világ legszebb báltermévé változik: történjen bármi, február harmadik csütörtök estéje Bécsben ezé a rendezvényé. A 64. Operabálra minden jegy elkelt – éspedig nem is az utolsó pillanatban – de senki sem maradhat le róla, hiszen az ORF2 a hagyományoknak megfelelően közvetíti.


Fék Orbán Viktornak, a menekült-hullámlovasok királyának

2016. október 6., Csütörtök 08:20
szervuszausztria_szervuszausztria_reuters_kep_orban.jpg

A menekültkérdésről tartott magyarországi népszavazás a teljes ésszerűtlenség és a következménynélküliség miatt bukott el. Csupán egyetlen célt szolgált, az izgalmi szint magasan tartását - írja a Die Pressében megjelent  vezércikkében Christian Ultsch.


Börtönbe vonul a volt belügyminiszter?

2013. január 15., Kedd 00:30
szervuszausztria_ernst-strasser-bestechlichkeit.jpg

Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság Ernst Strasser volt néppárti belügyminisztert, pártja egykori európa parlamenti képviselőjét. A nem jogerős ítélet indoklása szerint a bizonyítékok alapján egyértelművé vált a politikus megvesztegethetősége, és ez akkor is súlyosan esik a latba, ha pénzt Strasser valójában nem vett fel.


Magyarul egy vadonatúj bécsi szállodában

2013. április 11., Csütörtök 08:00
szervuszausztria_la prima.jpg

A 19. századi láthatóan frissen tatarozott klasszicista épület nem számít ritkaságnak Bécsben, ám aki a modern üvegajtón belép a házba, alaposan meglepődik: a stílus főbb jegyeit tartva tágasan barátságos, világos foyerba jut. Igaz, ha elolvasta a feliratot a homlokzaton, akkor tudhatja: ez itt a La Prima Fashion Hotel. Az igazi meglepetés a portás tökéletes magyar tudása, no és hogy a hamisítatlan bécsi szálloda az RWR in Ungarn mozgalom résztvevője.


Kétnapos ünneppel indul a Salzburgi Fesztivál

2012. július 9., Hétfő 19:47
szervuszausztria_0104_festspiele_004.jpg

Nyáron Ausztria nem szenved hiányt fesztiválokban. Opera, operett, prózai színház, komolyzene, dzsessz, tánc, film – szinte minden műfaj helyet kap valamilyen vonzó szabadtéri helyszínen. A fesztiválok krémje mégis a salzburgi, még ha a nagy hagyománnyal rendelkező nyári játékokra nem is jut el közönséges földi halandó: kevés a jegy, viszont drága.


Bécsi választás: szociáldemokrata győzelem várható

2020. október 9., Péntek 09:52
szervuszausztria_elef.jpg

Pár nap múlva eldől, ki kormányozhatja a tartományi jogú osztrák fővárost a következő öt évben, ki lesz a polgármester és mely pártok politikusaiból  állnak majd a város és a tartomány vezető testületei. Az Ausztriában megszokott televíziós vitáknak talán minden eddiginél nagyobb szerepük volt, hiszen a járvány miatt a politikusok kénytelen voltak kerülni a személyes találkozókat – a levél szavazás is előbb kezdődött a megszokottnál. A pártok egymást túllicitálva hirdetik a programjaikat. Az elképzelésekről, vagy inkább ígéretekről Horváth Tamás bécsi tudósítása tájékoztatja olvasóinkat.


Sorsdöntő választás Magyarországon

2018. január 14., Vasárnap 10:07
szervuszausztria_pres.jpg

Az országnak széles és egységes ellenzékre lenne szüksége ahhoz, hogy hatékony harcot hirdethessen az Orbán-kormány ellen - írja Balazs Csekö a Die Presse vendégkommentár rovatában.


Magyar, vagy osztrák cégként vállalkozzak Ausztriában?

2014. november 8., Szombat 08:51
szervuszausztria_20131105509-d0001B7AB6891a9b48a1e.jpg

Sok magyar vállalkozó nehezen tudja eldönteni, hogy magyar cégével dolgozzon-e Ausztriában, vagy alapítson-e egy osztrák céget, és annak nevében lépjen-e fel. Szakértőnk, dr. Berényi Ferenc az alábbiakban mutat rá a legfontosabb tényekre és különbségekre.


A migránsok fele szeret Ausztriában élni

2013. augusztus 9., Péntek 07:35
szervuszausztria_wbhArtikelbild.jpg

Hányan vannak, és hogy érzik magukat Ausztriában a migrációs hátterű emberek? A kérdést tudományos bizottság vizsgálta, és ami a statisztikát illeti, meglepő eredményre jutott: az osztrák állampolgárok közül minden ötödik külföldön született és csak később költözött Ausztriába.


Sikeres Don Giovanni a kőfejtőben

2011. július 12., Kedd 17:42
szervuszausztria_roemersteinbruch.jpg

A főpróbát majdnem elmosta az eső, a bemutatóval szerencséje volt a jó két és félezres közönségnek: a Don Giovanni a szentmargitbámyai kőfejtőben végig élvezhette az idei operabemutatót.


Szép dal, jó énekes, vagy inkább politika?

2014. május 11., Vasárnap 17:19
szervuszausztria_Conchita-Wurst_2919615b.jpg

Ausztria lázban ég: az oly sok, gyakran ellentétes érzelmeket kiváltó szakállas hölgy a szombat éjszakai győzelem óta a nemzet büszkesége. Conchita Wurst fogadására a schwechati repülőtéren ezrek gyűltek össze, és az első sajtóértekezletre zsúfolásig megtelt a repülőtér e célra rendszeresített különterme. A 88,6 zenei rádió reggel nyolctól délig egyfolytában a győztes dalt sugározta. Ez utóbbinak egyébként magyar vonatkozása is van: szimfonikus kíséretét a Magyar Rádióban vették fel a Budapest Art Orchestrával.


Magyarország: Az EU-Bizottság időt akar nyerni

2017. április 14., Péntek 12:41
szervuszausztria_pres.jpg

A brüsszeli hatóság a hónap végén akar dönteni arról, hogyan reagáljon Orbán Viktor Európa ellenes hangulatkeltésére. Addig  párbeszédre törekszik - írja a Die Pressében Michael Laczynski.

 


Fischer Ádám zenekara az új rezidens Kismartonban

2016. május 12., Csütörtök 08:35
szervuszausztria_Adam-Fischer-01.jpg
Új hangversenyfolyammal kedveskedik a közönségnek az Esterházy Magánalapítvány. A főszereplő az idei év végétől a kismartoni kastély rezidens zenekara – a Fischer Ádám által alapított Haydn Philharmonie, amelynek nevéből az Osztrák-magyar jelölés ezentúl elmarad. A négy évre szóló együttműködési szerződés első eseménye a 2017. január 14-i előadása. Műsoron Haydn A teremtés című oratóriuma.

Bizonytalan Hitler braunaui szülőházának sorsa

2016. október 19., Szerda 09:03
szervuszausztria_hitlerhaz.jpg

A vita nem éppen új keletű, évek óta tart a huzavona, mi legyen az életveszélyessé vált ház sorsa. A dilemma magyarázata, hogy a Hitlert bálványozók számára a szülőház - egyesek szerint egész Braunau - kultikus hely, így a legjobb lenne megszüntetni az újfasiszta zarándoklat e célpontját. A döntés most ismét halasztást szenved: a parlament megfelelő bizottsága időhiány miatt még nem tárgyalt és a ház kisajátításának elrendeléséről.


Orbán kikosarazza Brüsszelt

2017. május 26., Péntek 16:46
szervuszausztria_logo,vagva.jpg

Az Európai Bizottságnak, Brüsszel: Magyarország úgy véli, hogy a “lex CEU” nem ütközik EU-s jogszabályokba - idézi  Gregor Mayer a Der Standard hasábjain a magyar kormány üzenetét.


Kényes oligarcha-projekt a Fertő-tónál

2019. szeptember 6., Péntek 08:40
szervuszausztria_grafcím.jpg

A magyar oldalon, Fertőrákoson mindenki a fejét rázza egy óriási építkezési projekt miatt, amelyet budapesti hatalmasságok akarnak megvalósítani. Gregor Mayer, a Der Standard magyarországi tudósítója részletes, térképpel illusztrált riportban számol be  a természetet nem kímélő tervről.


Ez már a nyár!

2014. június 21., Szombat 18:40
szervuszausztria_grafenegg-wolkenturm--werner-kmetitsch--d.jpg

A hétvégi szabadtéri gálával beindult a nagyüzem az alsó-ausztriai Grafenegg varázslatosan szép kastélyparkjában. Ez már a nyolcadik nyári fesztivál itt, ékes bizonyítéka annak, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező Ausztriában is van helye egy-egy új rendezvénysorozatnak. Feltéve, ha az olyan profi műsorral várja a látogatókat, mint a Rudolf Buchbinder zongoraművész által megálmodott és vezetett fesztivál.


Miért tanul a magyar diák Bécsben?

2010. november 10., Szerda 12:00
szervuszausztria_uni-wien.jpg

… egyre több magyar egyetemi hallgató választja valamelyik bécsi egyetemet, indítékuk azonban általában eltérő - írja olvasónk és segít választ találni a kérdésre, mit keres, és mit talál a magyar fiatal az osztrák fővárosban. Pál Pál Előd e témáról sokat tud, hiszen maga is magyarként tanul Bécsben.


Győzelem keserű szájízzel

2017. február 26., Vasárnap 10:25
szervuszausztria_aláírás,wz.jpg

Magyarország egy civil mozgalom nyomására visszavonja a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére benyújtott pályázatát. Fekete-Győr és Momentum nevű mozgalma mintegy 266 000 aláírást gyűjtött össze az olimpia ellen-  írja Kathrin Lauer a Wiener Zeitung hasábjain. 


Ez volt az 58. Operabál

2014. március 1., Szombat 09:14
szervuszausztria_bal.jpg

A színvonal ezen a hagyományosan még februárban és mindig csütörtöki napon megrendezett bálon megszokott, és ennek megfelelően az idei, az 58. Operabál is siker volt. A nyitóműsorban remek művészek operaáriákat adtak elő a Bécsi Filharmonikusok zenészei kíséretében, a balettszámok szemet gyönyörködtetőek voltak, az első bálozók bevonulása tökéletesre sikerült, és az illatos virágokkal feldíszített bálterem parkettje is zsúfolásig megtelt.




jooble
Bogipark
Ilona stüberl
 
 
 
 

Fatal error: Uncaught Error: Class 'Tidy' not found in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php:39 Stack trace: #0 /var/www/clients/client1/web2/web/index.php(159): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php on line 39