Magától nem lépett ki, menesztették

2015. november 2., Hétfő 11:02
szervuszausztria_3337773_500.jpg
A felszólítás ellenére nem lépett ki az FPÖ-ből – a párt vezetősége kizárta a tagok sorából. Winter parlamenti mandátumát megtartotta, független képviselőként dolgozik tovább. Gondot okoz az is, hogy Winter a parlament izraeli baráti társaságának is tagja.
Susanne Winter őszinte lelkesedéssel gratulált Facebook oldalán Orbán Viktornak és teljes támogatásáról biztosította. Hódolatának kifejezésére az a Spiegel cikk indította az Osztrák Szabadságpárt parlamenti képviselőjét, amelyik beszámol Orbán Soros György elleni kirohanásáról. Vagyis, hogy a menekültek európai beözönlése az amerikai milliárdos műve. A korábbi rasszista megjegyzéseiről hírhedt hölgy ugyanilyen lelkesedéssel fogadta a nyíltan antiszemita kommenteket is – és ez az, ami már az FPÖ számára sem vállalható.
 

Adócsökkentés – valamikor majd

2014. október 5., Vasárnap 15:54
szervuszausztria_adóref.jpg

Soha ilyen egység, egyetértés, jó légkör – így áradozott a koalíció mindkét pártja a Schladmingban megtartott kormányülés után. Az ilyen kihelyezett tanácskozásokon (klauzúra az osztrák elnevezése) illik valami hangzatos eredményt felmutatni. Nos, ebben az idén ősszel sincs hiány: ötmilliárd eurós adókönnyítésről döntöttek a politikusok. Arról nincs szó, mikorra lehet számítani a tekintélyes gesztusra.


Szilveszteri előzetes Bécsből

2015. december 29., Kedd 10:57
szervuszausztria_graben.jpg

Nem mondható, hogy a terrorfenyegetésre nem figyel senki – a hatóságok teszik a dolgukat – ám a biztonsági intézkedések szigorítása mellett Bécsben a bennszülöttek és ide látogatók, a megszokott programokra készülnek. Az immár 26. születésnapját ünneplő Szilveszteri Ösvény asz idén sem lesz csalódás, az Újévi Koncert a Musikvereinben a kevés szerencsés jegytulajdonoson kívül a tévénézők millióinak okoz örömet – és hoz kis meglepetést


Orbán ál-népszavazása

2021. július 24., Szombat 12:44
szervuszausztria_logo,vagva.jpg

Magyarországon Orbán el akarja terelni a figyelmet a korrupciós ügyekről és a megfigyelési ügyről – írja a Der Standard című bécsi napilapban megjelent kommentárjában Gerald Schubert.

 


Hivatalosan ártatlan

2014. január 10., Péntek 09:07
szervuszausztria_images.jpg

A Legfelsőbb Bíróság megerősítette az alsóbb fokon hozott ítéletet, és most már véglegesen kimondta: Alfons Mensdorf-Poully gróf nem vádolható pénzmosással. Vagyis nem bizonyítható, hogy a magyar származású burgenlandi lobbista valóban 12,6 millió euró osztogatásával próbált előnyös üzletet szerezni Kelet-Közép-Európában megbízója, a BAE Systems brit fegyvergyártó cég számára.


Az ausztriai siker titka

2014. július 22., Kedd 08:31
szervuszausztria_berv.jpg

A szerkesztő a megmondhatója, hányan kérnek segítséget, ötletet ausztriai cégalapításhoz, vagy határon átnyúló szolgáltatás megszervezéséhez. Őket mindig a honlapunkkal együttműködő tanácsadóhoz irányítjuk. Jó hír, hogy dr. Berényi Ferenc mostantól nemcsak a szervuszausztria.hu címén, hanem a http://www.vallalkozasausztriaban.hu/ címen is elérhető. Az ebből az alkalomból folytatott beszélgetésben tapasztalatairól (is) kérdeztük.


Für unsere deutschsprachigen Leser

2017. március 2., Csütörtök 09:31
szervuszausztria_tn_1455191277_husvet.jpg

Schon lange bedient die Generation 50+ nicht mehr das Oma- und Opa-Klischee vergangener Jahre, das gleichwohl in vielen Köpfen noch herumgeistert. Nicht nur die Kleidung, sondern ebenso Lebensstil, Ansprüche und Wünsche unterscheiden sich von denen der vorhergehenden Generationen – und in der Regel sind genug Mittel und ausreichend Selbstbewusstsein vorhanden, einen anspruchsvolleren Lebensstil auch umzusetzen.Das weiss auch das Hotel Benczur, und demgemäß plant immer Programme auch für diese Generation.


Gazdaságról érthetően

2020. július 5., Vasárnap 09:44
szervuszausztria_majusi div..png

Ismét díványbeszélgetésre hívjuk olvasóinkat, abban a meggyőződésben, hogy most, a járvány miatt még időszerűbb a kellő ismeret pénzügyi helyzetünkről, lehetőségeinkről. 


A kulturális élet szegényebb egy világpolgárral

2015. november 28., Szombat 19:16
szervuszausztria_bondy_tot_body2_a.4657260.jpg
Akik kedvelik és figyelik a bécsi színházi és fesztivál-életet, évek óta ismerik Luc Bondy nevét, annak ellenére, hogy a magyar-osztrák származású rendező 2013-ban megvált Bécstől, és azóta a párizsi Odeon színházban tevékenykedett. Most örökre távozott: 67 éves korában, súlyos betegségben elhunyt. Bécs, a kulturális élet vezetői és a közönség gyászolja.
 

Puncs és karaoke

2012. december 20., Csütörtök 09:05
szervuszausztria_vagva2012.jpg

Az év utolsó napja Bécsben igazi látványosság. Immár 23 éve szilveszteri ösvény csalogatja az esztendő vidám búcsúztatására azokat, akik kevésbé ragaszkodnak a fűtött szobához. Tavaly 750 ezren élvezték a programokat és az idén sem számítanak kevesebb látogatóra.


Már megint a menekültek

2013. szeptember 24., Kedd 07:34
szervuszausztria_caritas.jpg

A tavaly november óta lázadó menekültek alig egy héttel a választások előtt ismét magukra irányították a figyelmet: visszatértek a Votivkirchébe, ahonnan közmegegyezéssel és az egyház nagyvonalú ajánlatának köszönhetőn március óta egy kisebb és kevésbé szem előtt lévő templomba költöztek át. Nem sokáig maradhattak: a rendőrség ezúttal nem sokat teketóriázott, és pár órával az átköltözés után máris kiürítette a templomot.


Türkiz-zöld kormány?

2019. november 11., Hétfő 13:35
szervuszausztria_kurz-kogler.jpg

Nyolc személyes egyeztetés - közülük az utolsó tíz órás - csak annyira volt elég, hogy a két fél, Sebastian Kurz (ÖVP) és Werner Kogler (Zöldek) az "igazi" koalíciós tárgyalások megkezdését elhatározza. Ezzel megnyílik az út az új kormány megalakulása előtt - ám ez korántsem jelent könnyű menetet. Mindenesetre már az is eredmény, hogy a két párt, az előrehozott választásokon első helyen végzett Néppárt (37,5 %), és a negyedik helyet megszerző Zöldek (13,8 százalék) egyáltalán látnak esélyt a megegyezésre.

 


Lassan oda a banktitok Ausztriában is

2014. február 8., Szombat 10:47
szervuszausztria_bankaustria.jpg

Az osztrák kormány mintha feladta volna a külföldiek ausztriai bankbetéteinek titkosságát, és inkább arra összpontosít, hogy a hazaiakat biztosítsa: az ő adatait továbbra is védi a törvény. Michael Spindelegger pénzügyminiszter hamarosan egyeztet a témáról luxemburgi kollégájával. Ma már csak ez a két EU-tagország tartja a teljes anonimitást.


Segít a Turizmus RT bécsi képviselete

2012. november 26., Hétfő 18:06
szervuszausztria_turizmus.jpg

Az Operával szemben, a Ringen működő magyar idegenforgalmi képviselet munkatársai jól tudják, nem elég mondogatni az osztrákoknak, hogy látogassanak el Magyarországra, megfelelő programkínálat nélkül az ilyen buzdítás mit sem ér. Segítik tehát nemcsak a közvetlenül hozzájuk fordulókat, hanem azokat a „nagyköveteket” is, akik a Rot Weiss Rot in Ungarn mozgalom keretében ausztriai ismerőseik körében népszerűsítik a „szomszédolást”.


Az ellenzéki pártok egyesítik erőiket Orbán ellen

2021. szeptember 29., Szerda 09:47
szervuszausztria_wz.jpg

Orbán Viktor magyar miniszterelnök választási ígéretekkel készül a következő választásra, az ellenzék pedig saját tervei szerint jár el – írja Florian Koch a Wiener Zeitungban megjelent cikkében.

 


A pénzügyi tanácsadó válaszol

2014. február 16., Vasárnap 13:31
szervuszausztria_raiffeisen-d0001C136bb18d202ae64.jpg

Az ausztriai banktitok – vagy annak feloldása – nem tartozik az egyszerű kérdések közé, ráadásul sokakat érint. A szervuszauasztria a jobb megértés kedvéért az olvasókat tanáccsal segítő szakemberhez fordult. Az alábbiakban közreadjuk János Zsolt pénzügyi tervező, a Határon átnyúló pénzügyek című rovatunk állandó szerzője (PFS-Partners) válaszait.


Rossz beidegződéseink sok pénzünkbe kerülhetnek

2015. március 9., Hétfő 11:44
szervuszausztria_raiffeisen-d0001C136bb18d202ae64.jpg

A mostanában szalagcímekbe került bankcsődök nem ország függőek – még ha sokáig azt is gondoltuk, hogy velünk ez nem történhet meg. A szomszédos Ausztriában évek óta kisembereknek és immár több egymást követő kormánynak okoz gondot a Hypo Bank bonyolult esete – és csak remélni lehet, hogy a BudaCash-botrány károsultjai hamarabb felejthetnek. A legjobb lenne persze elkerülni az ilyen ügyeket. Hogy miként, arról a Határon átnyúló pénzügyek rovat állandó szerzőjét, János Zsolt MAS pénzügyi tervezőt kérdeztük.


Orbán kampánybeszédében: “A Nyugat elvész”

2018. február 20., Kedd 13:45
szervuszausztria_logo,vagva.jpg

A választási kampány megkezdésekor a magyar miniszterelnök szilárdan ül a nyeregben, az ellenzék továbbra is erősen megosztott - írja  Gregor Mayer, a Der Standard tudósítója. 


Múzsa, szerető, társ

2015. március 13., Péntek 17:55
szervuszausztria_wally.jpg

Wally nevét mindenki ismeri, aki valaha látott Schiele festményt. Vezetéknevét már kevesebben jegyezték meg, s történetét sem sokan hallották. A Leopold múzeum nekik segít a most megnyílt kiállítással, amelyet a múzsa, a modell, a szerető, a partner – Walburga „Wally” Neuzil – emlékének szentelnek.


Marad vagy nem?

2013. április 15., Hétfő 08:56
szervuszausztria_bankgeheimnis20090708193049.jpg

Ha van örökzöld téma, akkor Ausztriában a banktitok megőrzése annak mondható. Az alpesi ország ugyanis ma már az egyetlen az EU-ban, amely őrzi a bankjaiban számlát vezetők adatait. Ezzel folyamatosan abba a gyanúba keveredik, hogy a pénzmosók érdekeit védi. Most minden eddiginél jobban fenyeget a veszély: az EU győz.




jooble
Bogipark
Ilona stüberl
 
 
 
 

Fatal error: Uncaught Error: Class 'Tidy' not found in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php:39 Stack trace: #0 /var/www/clients/client1/web2/web/index.php(159): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php on line 39