A bálok bálja hatvannegyedszer

Azonos nemű nyitótáncos pár a 64. Operabálon

 
2020. Feb. 19. 18:42

A bálok bálja hatvannegyedszer

Azonos nemű nyitótáncos pár a 64. Operabálon

2020. február 19., Szerda 18:42

Ötszáz munkásnak köszönhető, hogy a bécsi Operaház a világ legszebb báltermévé változik: történjen bármi, február harmadik csütörtök estéje Bécsben ezé a rendezvényé. A 64. Operabálra minden jegy elkelt – éspedig nem is az utolsó pillanatban – de senki sem maradhat le róla, hiszen az ORF2 a hagyományoknak megfelelően közvetíti.

Ők ötszázan harminc órát dolgoznak: a széksorok eltávolítása, a tökéletes táncparkett kialakítása csak a legkézenfekvőbb feladat. A különböző helyiségek, vendéglátóhelyek kialakítása is évről évre ismétlődik – mindehhez azonban mindig jön valami újdonság, az éppen aktuális fő témának megfelelően. Az idén az Éj királynője az a vezérmotívum, aminek mindent alárendelnek. És ez nem csak azt jelenti, hogy Mozart operájának áriái csendülnek fel a nyitó előadáson - szokás szerint felettébb színvonalas előadásban -, hanem azt is, hogy a díszletet is ehhez igazítják. Ezért minden páholyban fényfüzéreket helyeznek el – összesen 15 ezer égőt, amely azután, egyszerre felgyulladva csillagos ég látványát nyújtja. Emellett utalásként az éj kertjére a virágdísz a sötétlila megannyi árnyalatában pompázik – s ez vonatkozik a több tízezer rózsára,szekfűre, hortenziára, és tucatnyi más virágfélére.

A z Operaház igazgatója, Dominique Meyer számára ez lesz az utolsó bécsi Operabál: szerződésének lejártával a neves francia szakember elhagyja az osztrák fővárost, és a milánói Scala igazgatását veszi át. Ugyancsak búcsúzik feladatátóül a bál háziasszonya, Maria Groβbauer.

Kicsit eltér a szokásostól az idei Operabál, mert Sebastian Kurz kancellár az EU-csúcs miatt nem lesz jelent –holott a mindenkori kormányfő számára kötelező a részvétel ezen a rendezvényen. Alexander von den Bellen államfő azonban nem hagyja ki a bált, csakúgy, mint megannyi miniszter, és a közélet ok fontos személyisége. Mivel a legtöbben külföldi partnereket is vendégül látnak páholyaikban, ez a bál nem csak a szórakozásról, hanem komoly politikai és üzleti megbeszélésekről is szól.

Újdonság, hogy a nyitótáncban a 144 pár között az idén először egynemű pár is fellép: az osztrák sajtóban megnevezett hölgy fekete frakkot visel, hölgypartnere pedig hófehér estélyi ruhát – az előírásnak, illetve a koreográfiának megfelelően. Most első ízben nem csak tökéletes valcertudásukról adnak számot, hanem kórusban énekelnek is. Sőt, a titkos cél rávenni a vendégeket is a közös éneklésre.   És persze színvonalas lesz a nyitó műsor. A szoprán Aida Garafullina és a sztártenor Pjotr Beczala személyében a rendezők ismert művészeket nyertek meg, igaz, minden operaénekesnek megtiszteltetés a meghívás erre a rendezvényre.

A televíziós közvetítés már jóval a bál kezdete előtt – 20.15-től (az ORF 2-n, az esti híradó után), bepillantást nyújt az előkészületekbe. A báli vendégek ruhái, a frizurák, az ékszerek azután még sokáig a sajtó kiemelt témái közé tartoznak majd, mint ahogy az is, milyen plusz bevételt jelent egy ilyen rendezvény a fodrászok, kozmetikusok, divatszalonok, ékszerészek, a szállásadók adója révén a városnak.

0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
Bogipark
Ilona stüberl