A történet igazi krimi, és jelek szerint bár már több mint négy éve tud róla a világ, ma is vihart kavar. A ma 77 esztendős Josef Fritzl 24 éven át háza pincéjében tartotta fogva leányát, miután a kamaszlány eltűnését maga jelentette a rendőrségen. A szexuális rabságban tartott ifjú nőnek a pincében hét gyermeke született apjától. Egy meghalt, három sajátos körülmények között az apa/nagyapa gondnoksága alá került, a többi a pincében „nevelkedett”, mígnem 2008-ban, 24 év után az ügy kipattant. A rabságban tartott családtagokat kiszabadították, megfelelő terápia után új néven új életet kezdhettek, a vérfertőző Fritzl pedig példásan gyors eljárás után életfogytiglani ítélettel börtönbe került.

A francia szerző, aki jelen volt a tárgyaláson, és a legkülönbözőbb forrásokból bizalmas értesüléseket szerzett a nyomozás részleteiről, most tényekkel bizonyítja, milyen óriási hibákat követett el a hatóság. Véleménye szerint évtizedde(kke)l előbb le lehetett volna leplezni a szörnyű bűntettet. Például nem kellett volna szó nélkül elhinni az apa bejelentését, miszerint Elisabeth leánya belépett egy szektába, él, egészséges, és felesleges keresni. A rendőrségnek ez így egyszerűbb volt, mint ahogy a gyámhatóságnak is a rejtélyesen Fritzl ajtaja elé került újszülöttek örökbeadása.

Fritzl három egymást követő évben a gyámhatóságnál azt jelentette, hogy leánya az ajtaja előtt hagyott egy-egy csecsemőt, kérve apját, nevelje fel őket. A derék családapát egyébként korábban már büntették szexuális zaklatás miatt, igaz, az ügy ekkorra már elévült. Kis utánjárással azonban kiderülhetett volna, hogy nem a legmegfelelőbb személy a gyám szerepére.

Jauffret szerint lehetetlen, hogy Fritzl felesége ne tudott volna a pincében történtekről. A háznak semmilyen különleges szigetelése nincs, elképzelhetetlen, hogy a hangok nem hallatszottak fel. A fura zajokról egyébként egy átmenetileg ott lakó albérlő vallott is, csak senki nem figyelt rá. Másrészt Fritzl 24 éven át hordta az élelmet foglyainak, és a szemetet is ő távolította el, nem beszélve hosszabb thaiföldi kiruccanásairól, amelyek idején valakinek el kellett látnia a pince lakóit.

A szerző biztos abban, hogy a szomszédok egyszerűen félrenéztek. Messzemenő következtetésekre is jut: Ausztriában nem szokatlan az ilyen félrenézés, végülis a náci időkben is ez történt. A lakosság akkor sem tudott semmiről, vagyis ebben az országban az eltussolást hagyományosan magas szinten gyakorolják.

A könyv több mint kínos. Kiderül belőle, hogy a francia író alaposabban nyomoz, mint a rendőrség. Persze ez nem az első eset, hiszen Natascha Kampusch, a nyolc éven át ugyancsak pincefogságban tartott lány ügyében is nagyfokú gondatlanság terheli a nyomozókat. Most azonban ezzel a könyvvel Ausztria nemzetközi hírneve is csorbát szenved. A hazai sajtó persze szintén kihasználja az ügyet a nyomozóhatóság kiadós bírálatára.