Három napig minden a magyarokról szólt Linzben

A sikerben osztoznak a RWRU-nagykövetek is

 
2013. Máj. 19. 10:09

Három napig minden a magyarokról szólt Linzben

A sikerben osztoznak a RWRU-nagykövetek is

2013. május 19., Vasárnap 10:09

Két volt európai kulturális főváros találkozója, szomszédok, egymás értékeit ismerők és kedvelők randevúja – így is megfogalmazható a három nap, amikor a felső-ausztriai Linz belvárosát valósággal megszállták a magyarok, idevonzva a város apraját nagyját. Kevésbé hivatalosan: vidám evés-ivás, jókedvű vásárlás, és zene, zene mindenütt.

Linz 190 ezres lakosságának jó másfélszerese kavargott ezekben a napokban a bevásárló központ körüli utcákban, és senki ne gondolja, hogy csakis magyar szó hallatszott. A csinos – mellesleg Magyarországról érkezett – faházak elárusítói, az ételeket, italokat felszolgálók legalábbis egymás között persze anyanyelvükön beszéltek, de a közönség zöme osztrák volt, olyanok, akik kíváncsiak mit kínál mostanában a szomszéd ország.

Lendületben az önkéntes nagykövetek

A Turizmus RT bécsi képviseletének hároméves álma vált valóra – no nem éppen magától. Másfél év kemény munkájának eredménye volt a Fel Magyarországra fesztivál, amely bizonyos értelemben a RWRU (piros fehér piros Magyarországon) mozgalomhoz is szervesen kapcsolódik, hiszen az önkéntesek, a

is vitték a hírét. Nagyonis sikeresen – mondja Kovács Balázs, a Turizmus Rt bécsi képviseletének vezetője: Ausztria távolabbi szögleteiből olyan magyarok is eljöttek, akik eddig még nem jártak Linzben. Egyébként a nemrégiben egyéves születésnapját ünneplő mozgalom e 12 hónap alatt nem kevés eredménnyel dicsekedhet: az immár több mint 270 „turizmus-nagykövet” tevékenységének valóban pótlólagos vendégéjszakák ezrei köszönhetők. És valójában még nem mérhető, a néhány hónapja bevezetett MyCentrope- hatása.

Ugyanakkor a linzi rendezvény a mozgalomra is visszahat: a már működő nagykövetek „muníciót” kaptak, ötleteket, mi mindennel lehet a magyarországi utazás mellett érvelni.

Nem volt nehéz ebben a három napban Linzben megtalálni ezeket az érveket. A több mint 300 Magyarországról érkezett résztvevő – kézművesek, borászok, népművészek, előadók, muzsikusok, a magyar ízeket kínálók sokasága – meggyőződhetett arról, hogy az osztrákok szeretnek és tudnak élni, élvezik a jó hangulatot, képesek elengedni magukat és kicsit sem törődnek a politikával, a mostanában nem éppen hízelgő magyarországi tudósításokkal.

A Martin Luther téren, a templom előtti színpadon egymást követő programokat mindig nagy tömeg követte, a szerencsések ülve, asztal mellől. Hatalmas sikere volt a muzsikának, a Daniel Speer Brass Band, a Lajkó Félix Duó, a Bin-Jip, a Transform Quintet, a Kék Nyúl Hammond Band, Mandel Róbert, a Balogh Kálmán Trió, a Dűvő zenekar – nemcsak itt a téren, más helyszíneken is – folyamatosan tömegeket vonzott.

Minden mennyiség kevés

Na és persze a jóféle ételek, italok. A legtöbben nem győztek repetázni a nagy bográcsokban főtt ételekből, fogyott a gulyás, a székelykáposzta, a rizses hús, a kolbász, a lángos, hozzá a sör, utána a palacsinta. Kürtős kalácsért mindig hosszú sorok álltak, az igazán kitűnő borokat árusító standokon pedig előbb jött a kóstoló, aztán már palackban vitték a jóféle innivalót. A standokon árusító cégek neve valószínűleg sokak emlékezetébe vésődik, az ételek mellé kapható kis ismertető alapján akár meg is találhatják őket Magyarországon.

A száraz húsárukat, a kolbászt, a szalámit, a piros paprika készletet már az első nap újabb szállítmánnyal kellett pótolni,és ez történt a kalocsai népművészeti motívumokkal díszített termékeket árusító Kovács Bettinával és Gellér Máriával is. De a többiek sem panaszkodhattak, a mézeskalács Berszánné Román Erzsébet standján éppúgy fogyott, mint a fából készült termékek, a bőrárúk, a kerámiák, a különlegesen nagy gyümölcs tartalmú lekvárok – és a sor hosszan folytatható lenne.

A turisztikai „eredmény” inkább csak később mérhető, bár sokan éltek a kedvezményes szállásfoglalás lehetőségével. A Balaton, a nyugat-magyarországi gyógyfürdőkre alapozó luxushotelek éppúgy ismertek az osztrákok körében, mint a budapesti Benczúr Hotel, de azért nem árt külön felhívni rájuk a figyelmet, mint ahogy fontos az információ az összes turisztikai régióról.

Az osztrákok jó vendégek

Már csak azért is, mert – ahogyan Kovács Balázstól megtudtuk,- az osztrákok utazási kedve élénk, felmérések szerint a felnőtt lakosság több mint 70%-a továbbra is potenciális turistának tekinthető. Az elmúlt évek átlagában az osztrák látogatók 120 milliárd forintot költöttek éves szinten Magyarországon. A jól fizető osztrák vendégek a forgalmi adón keresztül átlagosan naponta 80 millió forintot 'fizetnek be' a hazai költségvetésbe.

Számukra egyébként a kultúra igen fontos. Az ausztriai képviselet, no és a Collegium Hungaricum (mint társszervező) vezetői ezzel tisztában vannak. Linz és Pécs közös európai kulturális főváros – múltja (2010-ből) tálcán kínálata lehetőséget, hiszen a kapcsolat már adott volt. A CH számáras egyértelmű volt, hogy bevonja a Zsolnay negyedet. Az sem véletlen, hogy pécsi művész, Marsalkó Péter fotókiállítása kapott helyet a linzi Városházán. A budapesti Sziget fesztiválról fiatalok és öregek egyaránt hallottak már. Aki már járt a fesztiválon, külön örült az ott megismert Hungaricum Falu Linzbe településének – a leendő látogatók meg kicsike ízelítőt kaptak. Az meg csak hab volt a tortán, hogy a magyar csárdás rejtelmeibe az Ausztriában – a nagysikerű Dancing Stars televíziós műsorból – jól ismert győri táncos, Ekker Balázs vezette be az arra vállalkozókat.

A háromnapos sikersorozat persze a meghívó linzi City Ring számára is örvendetes. Ők rutinos szervezők, nem Magyarország az első ország-vendég a belvárosban. Marketing-tapasztalatuk (100 ezer eurót költöttek a mostani rendezvényre) ugyancsak hasznosítható, hiszen itt minden óraműszerűen működött, tökéletes volt a biztonság, a tisztaság. És nem szabad megfeledkezni a médiatámogatásról sem. A felső-ausztriai ORF mindenhol és mindenkor jelen volt, élő közvetítései kedvet csináltak azoknak is, akik addig nem hallottak a Magyar Ünnepről. A Kronen Zeitung is kitett magáért: nemcsak a Linz City Ring 32 oldalas mellékletét közölte, a második napon saját forrásból is három teljes oldalt szentelt a rendezvénynek.

0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
Bogipark
Ilona stüberl
 
 
 
 

Fatal error: Uncaught Error: Class 'Tidy' not found in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php:39 Stack trace: #0 /var/www/clients/client1/web2/web/index.php(159): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php on line 39