Salzburgban bekövetkezett, amitől az SPÖ leginkább tarthatott: a szociáldemokraták elvesztették a választást, a Néppárt visszahódította a tartomány vezetését. Gabi Burgstaller tartományi előjáró ezzel két győztes választás után távozni kényszerül: a bukás oka a pénzügyi botrány, amelyet a hatalmon lévő tartományi kormány nem élt túl.
A ciprusi válság nyomán válaszra váró kérdések fogalmazódnak meg – szakemberekben és pusztán a személyes befektetéseik révén a pénzügyekkel kapcsolatba kerülő „laikusokban” egyaránt. A szervuszausztria.hu olvasói már megszokhatták, hogy a honlap pénzügyi tanácsadójától kapnak közvetlen tájékoztatást. Ezúttal visszajelzésre is lehetőség van: János Zsolt várja az olvasók kérdéseit.
Bécs igazán nem szűkölködik a palota-csodákban, és mecénása is akad még a mai szűkös időkben is. Utóbbinak – II. János-Ádám liechtensteini uralkodónak – köszönhetően most újabb látnivaló várja a látogatókat: a belvárosi Bankgasse-ban, átellenben a magyar nagykövetséggel, megnyílt a helyreállított liechtensteini városi (téli) palota.
Hétfőre már megtisztították az utcákat, a győztesek és vesztesek egyaránt kipihenték a fáradalmakat. Ez volt a 30. maraton Bécsben, és mindenki elégedett lehet: ragyogó időben, szikrázó napsütésben és mégsem kánikulában futhatták végig a távot azok, akik bírták. Nem maradt el a közönség lelkes, de nem tolakodó bíztatása sem.
Ha van örökzöld téma, akkor Ausztriában a banktitok megőrzése annak mondható. Az alpesi ország ugyanis ma már az egyetlen az EU-ban, amely őrzi a bankjaiban számlát vezetők adatait. Ezzel folyamatosan abba a gyanúba keveredik, hogy a pénzmosók érdekeit védi. Most minden eddiginél jobban fenyeget a veszély: az EU győz.
Helmut Zilk, Bécs 2008-ban elhunyt legendás polgármestere állt elő az ötlettel, amely 1984-ben valósult meg először. Azóta minden tavasszal megrendezik a Bécsi Maratont. Iparággá nőtte ki magát, mégpedig nyereséges vállalkozássá: Bcs Város 20 millió euró pluszbevételhez jut. A rendezvény nyomán sokaknak támad kedvük a futáshoz: a bécsi sportszerkereskedők évi 700 ezer pár futócipőt értékesítenek.
A 19. századi láthatóan frissen tatarozott klasszicista épület nem számít ritkaságnak Bécsben, ám aki a modern üvegajtón belép a házba, alaposan meglepődik: a stílus főbb jegyeit tartva tágasan barátságos, világos foyerba jut. Igaz, ha elolvasta a feliratot a homlokzaton, akkor tudhatja: ez itt a La Prima Fashion Hotel. Az igazi meglepetés a portás tökéletes magyar tudása, no és hogy a hamisítatlan bécsi szálloda az RWR in Ungarn mozgalom résztvevője.
Csak a nem EU-tagországokból érkezőkre vonatkozik az osztrák törvényhozás legújabb döntése, amely könnyítést jelent a diplomás bevándorlók számára. Kevés ugyanis a képzett munkaerő, a külföldiek Ausztriába csábítására eddig hozott intézkedések nem jártak sikerrel. Igaz, EU-n belül nincs is szükség könnyítésre: a 27 tagország diplomásai között nem tehető különbség.
A kora tavasz bécsi múzeumi szenzációja kétségkívül a Kunstkammer újranyitása. A Kunsthistorisches Museum megadta a módját, és a folyamatos híradással, egy-egy étvágygerjesztőnek szánt részleges bemutatóval már jó előre kellő érdeklődést keltett. A hivatalos megnyitó is méltó volt az eseményhez, a politika, a közélet és a nemzetközi képzőművészeti világ színe-java eljött.
Senkinek nem mindegy, mi történik a nehezen – vagy akár könnyebben – megszerzett megtakarításaival. A kérdésre határon innen és túl egyaránt keresik a választ az emberek, és abban sincs nagy különbség, hogy nem egyszerű eligazodni a lehetőségekben. A szervuszausztria olvasóinak pénzügyi tanácsadónk nyújt segítséget.
Mindössze negyven gramm a súlyuk, és csak remélni lehet, hogy megmaradnak: a kelet-stájerországi Herberstein magánállatkertje igazi ritkasággal, egy újszülött majom ikerpárral büszkélkedhet. Persze ez a fajta, a gyapjasfejű tamarin felnőttkorában sem nyom többet 40 centinél, és a súlya is legfeljebb 450 gramm
Úgy történt, ahogyan ígérték: március 12-én, az Anschluss 75. évfordulóján történelmi visszatekintéssel újult meg a Bécsi Filharmonikusok honlapja. Bár részleteiben jó ideje ismert, hogyan szolgálta az Ausztria szimbólumának tekintett zenekar a nácikat, milyen buzgalommal távolította el soraiból a zsidó muzsikustársakat, néhány újdonságot mégis talált a történészbizottság.
A kora tavasz bécsi múzeumi szenzációja kétségkívül a Kunstkammer újranyitása. A Kunsthistorisches Museum megadta a módját, és a folyamatos híradással, egy-egy étvágygerjesztőnek szánt részleges bemutatóval már jó előre kellő érdeklődést is keltett. A hivatalos megnyitó is méltó volt az eseményhez, a politika, a közélet és a nemzetközi képzőművészeti világ színe-java eljött.
A szuperválasztási vasárnap politikai bombája már az első trend délutáni nyilvánosságra hozatalakor robbant: a Szabadságpárt elvesztette fellegvárát, Jörg Haider egykori birodalmát. A csakis Karintiában működő FPK második helyre szorult a Szociáldemokrata Párt mögött. Alsó-Ausztriában minden marad a régiben: Erwin Pröll és a Néppárt megőrizte vezető szerepét. Stronach vadonatúj pártja jól szerepelt mindkét tartományban.
Kinn még javában tart a tél, ám lassan ideje készülődni: Christian Brandmayr, az RWR mozgalom egyik magyarországi segítője, a budapesti kerékpáros idegenforgalom lelkes szervezője már tervezi, milyen biciklis utakkal lepi meg az idén a turistákat. Kínálata ugyan mindenkinek szól, ám már csak osztrák származása miatt is fokozottan számít az Ausztriából érkezőkre.
Nem mindennapi siker ilyen rövid idő alatt másodszor is megszerezni az arany szobrocskát. Ha valaki eddig kétségbe vonta volna Michael Haneke és Christoph Waltz két évvel ezelőtti díjának jogosultságát, azt most meggyőzheti az Amerikai Filmakadémia mostani döntése.
Bárhol, Magyarországon, Ausztriában, vagy a világ akármelyik részén él az ember, az időskori előgondoskodást nem lehet elég korán elkezdeni. Ez a szemlélet igen lassan terjed – pedig az ok nyilvánvaló. Pénzügyi tanácsadónk, János Zsolt, aki nemcsak Ausztriában és Magyarországon, hanem Európa számos országában is folyamatosan szerez tapasztalatot, a háttérről is tájékoztatja olvasóinkat.
Túl nagy reklámra nem volt szüksége a Leopold múzeum Meztelen férfiak kiállításának, és a provokációt sem kellett volna fokozni. A múzeum igazgatósága mégis eleget tett nudista szervezetek kérésének, és igaz, a napi nyitvatartási időn túl, pucér művészetkedvelőknek szervezett vezetést.
Választási szuperév ez az idei Ausztriában: több tartományban szólítják urnához a szavazókat, ráadásul a szövetségi parlamentet is újjáválasztják. Ez folyamatos kampányidőszakot jelent, plakátok, politikusi nyilatkozatok győzködik a szavazókat.
Friedensreich Hundertwasser 13 évvel ezelőtti halála óta – ahogy előtte is – nem először zaklatja fel a közvéleményt, és nem is feltétlenül csak művészetével. A sokoldalú alkotó kereskedelmi tekintetben a világon az egyik legsikeresebbnek számít – mégis, az örökség köteles része, amelyre házasságon kívül született leánya igényt tarthat, hivatalosan csak jókora adósság. Most úgy tűnik, ez nem egészen igaz.