Cégek, a művek használati joga, ingatlanok, nem beszélve 18 műről, amelyek a kizárólagos örökös, az Alapítvány közlésével ellentétben 1998 és 2000 között keletkeztek, mindez szerepel a most előkerült listán. Több tízmillió eurós vagyonról van szó, amely a legújabb ismeretek szerint az örököst köteles részként megilleti.
Eddig ilyesmiről nem volt szó. Hundertwasser érvényes végrendeletében a halála előtt mindössze két évvel létrehozott Hundertwasser Alapítványt jelölte meg egyedüli örökösként. A zűrös magánéletéről is elhíresült alkotó halála után azonban jelentkezett egy akkor – 2000-ben – 18 éves nő, mondván, hogy ő az elhunyt házasságon kívüli leánya. Közléséhez nem férhetett kétség, miután kiderült: Hundertwasser életében is támogatta törvénytelen leányát, vagyis bár hivatalos dokumentum erről nem volt, elismerte apaságát.
Az Alapítvány sem aggályoskodott, csak éppen az örökségről közzétett leltár igencsak soványra sikeredett. A felsorolás szerint minden, ami Hundertwasser leányát megillette – a teljes örökség 50 százaléka – 1,5 millió euró adósság volt. Méltányosságból valamit mégis fizettek: 140 ezer euró és egy festmény ellenében a hölgy minden további követelésről lemondott.
A hagyatéki eljárásban az Alapítvány tisztségviselői azt vallották, hogy Hundertwasser élete utolsó három évében már nem alkotott, így újabb festmény nem képezi az örökség részét. Most azonban maga az Alapítvány került ellentmondásba: egyik munkatársuk díszes kötetbe rendezte a Mester életművét.
A német kiadónál megjelent könyv 18 olyan képet sorol fel, – köztük több befejezetlent –, amelyet Hundertwasser 1998 és 20010 között alkotott. Az Alapítvány ügyvédje minden szemrehányást visszautasít – az államügyészség sem lát okot a nyomozásra. A hoppon maradt örökös az ügy továbbvitelét kérelmezte. A döntést a Legfelsőbb Bíróság hozza meg.