Ruhátlanul a ruhátlanok között

Meztelen férfiak provokáltak a múzeumban

 
2013. Feb. 20. 10:53

Ruhátlanul a ruhátlanok között

Meztelen férfiak provokáltak a múzeumban

2013. február 20., Szerda 10:53

Túl nagy reklámra nem volt szüksége a Leopold múzeum Meztelen férfiak kiállításának, és a provokációt sem kellett volna fokozni. A múzeum igazgatósága mégis eleget tett nudista szervezetek kérésének, és igaz, a napi nyitvatartási időn túl, pucér művészetkedvelőknek szervezett vezetést.

Vagy háromszáz fő jelentkezett a különleges alkalomra. Nekik nem kellett törniük a fejüket, mit vegyenek fel. Az e célra biztosított helyiségben gyorsan megszabadultak ruháiktól és pucéran nézték végig a Meztelen férfiak kiállítást. A teremőrök, a tárlatvezetők és a számtalan fotós és újságíró nem követte a példát: ki is ríttak a meztelen tömegből.

A múzeum életében nem újdonság az efféle rendezvény. 2005-ben, a Meztelen igazság című, a szecessziót bemutató kiállítás idején is volt már ilyen kísérő program, és – ahogyan a múzeum már akkor is itt dolgozó vezetői emlékeznek, a nagy sajtóérdeklődés jótékonyan hatott a múzeum ismertségére.

A 300 fős pucér érdeklődők több csoportban járták végig a termeket, s az egyik kisebb társaság olyan lelkes volt, hogy a vezetés végén mit sem törődve a csípős idővel, a szabadba is korhant, meghallgatni a szakértői magyarázatot Ilse Haider Mr. Big szobráról. Az előre megszervezett vezetéseken kívül volt lehetőség a helyszínen is jegyet váltani – csakis azoknak, akik meztelenül kívánták megnézni a meztelenekről készült műveket.

A kiállítás - egyébként ruhában – március 4-ig még megtekinthető.

15 komment:
Nemetorszagi_magyar | 2013. február 21., Csütörtök 18:20
Uff-Én beszéltem 2013-02-21 17:00:35 #1 Ja, kedvesem. A 'hivatalos' barbarok, ugye hozzatartozik az altalanos müveltseghez, a german törzsek voltak, a 'barbar' nev tulajdonkeppen egy hangutanzo szo, amivel a romaiak a kulturalisan visszamaradt törzsek beszedet mint 'blabla' ill 'brabra'.-nak csufoltak. A müveszet mindig liberalis, ha csak nem szolgalja a mindenkori hatalmat. Magyarorszagon gondolom mar festik a tizmeteres Orbant a viragzo Szekelyfölddel a hatterben. Nem kell, hogy ez neked vagy masnak ez a kiallitas tetsszen, nem kötelezö odamenni. Nekem sem tetszik, igy otthon maradok. De Michelangelo, aki a Davidot alkotta, nem volt sem beteg, sem libaralis, sem amoralis. Müvesz volt. Amugy a te hozzaallasod inkabb pontosan az iszlamra jellemzö. Azoknak van problemaja a meztelenseg abrazolasaval, a szellem es müveszet szabadsagaval. Ami meg a sok -filiat illeti, a nekrofil kukacok mar dörzsölik a kezüket. Neked valami mar most rothad a fejedben.

Nemetorszagi_magyar | 2013. február 21., Csütörtök 20:01
netuddki 2013-02-21 17:49:12 #5 Jo, abban igazad van, hogy a stilusom aladt maradtam. Ezert elnezest kerek. Az IKEA tegezödes itt meg szokas, sajat környezetemben kevesbe. De felhaborit, hogy valaki ex katedra elitel egy müveszeti alkotast, mint alavalot, es jövendöli a vilag veget. En sem neznek szabadidömben lötyögö hatsokat es az egeszet annyiban tartom müveszetnek, aminnyiben a müveszetet sokan ugy hatarozzak meg, mindegy milyen, fontos, hogy felkeltse az erdeklödest. Nos, ez a mü ezt megtette. Abban igazad van, hogy mi tettük Europat ilyenne, no nem Magyarorszagot, hanem a kulturalt Europat. Az 'elni es elni hagyni' Europajat. Lenn felsorolt izmusok szemely szerint nem erintettek, söt, nemelyik miatt hagytam el Magyarorszagot. De miutan Te nem tudod, milyen volt a 68-as evek Europaja, Nemetorszaga, nem tudod megitelni, mennyire igazunk volt. Akkor itt meg börtönbe zartak az ujsagirokat, minket meg sz..ra vertek a rendörök, kizartak az egyetemröl. Demokracia es szolasszabadsag nem volt tema, egy fülledt, biedermayer kispolgari tarsadalom volt alakuloban, ami minden mast elutasitott. Nem feltetlen igaz az a megallapitas, hogy az akkori dobalozok elarultak az 'eszmet', mert ma mar nem dobalnak. Nem ezek az emberek valtoztak meg, hanem a tarsadalom valtozott meg es ma eleg, ha bekesen tüntetünk. Rudi Dutschket mar reg lelöttek, Cohn Bendit az EP Zöld Frakciojanak a vezetöje, most lep vissza az aktiv politikatol. Ö ugyanolyan maradt, mint amilyen 68-ban volt. Nemetorszagban atirjak a meseket, ahol 'negergyerekek' meg ilyesmik szerepelnek, mert ez politakailag nem korrekt. Bevallom, magam is mulatsagosnak tartottam a mesek atirasat. Söt, gyermekkorunk 'Neger csokja', valami olcso habos, csokival bevont borzalom, de olcso, is at lett keresztelve, nem tudom, mi az uj neve. De barmennyire is nevetseges az ilyesmi, inkabb igy, mint büdös zsidozni, ciganyozni, futballmeccsen Auschwitzba indulo vonatokat emlegetni, izraeli zaszlot egetni. A pogany szot ismerem, mar mint az eredetet. Amugy latint csal autodidakta modon tanultam, Magyarorszagon erettsegiztem. Tan meg folytatom. Ha nem sertegetjük egymast, tan meg beszelni is lehetne dolgokrol.

Nemetorszagi_magyar | 2013. február 21., Csütörtök 20:02
Uff-Én beszéltem 2013-02-21 19:21:27 #3 #4-es irasom Neked szol, elnezest.

Nemetorszagi_magyar | 2013. február 21., Csütörtök 20:03
netuttki, a #4-est nem neked irtam

Nemetorszagi_magyar | 2013. február 21., Csütörtök 22:00
Uff-Én beszéltem 2013-02-21 19:21:27 #3 Nos folytatom a 4-t, mert megegyszer atolvasva az egeszet, felmerült bennem a kerdes, miröl is van itt szo? Egy, igy vagy ugy, engem egyszerüen nem erdelö müveszi alkotasra, vagy a mostani, ha jol ertem, Nyugat-Europai kultura hanyatlasarol, söt csödjeröl. Ha a kultura, a moral, a 'szinvonal' csökkeneseröl, hanyatlasarol beszelünk, akkor en sem a homosexualitasban, sem az iszlamban nem latok veszelyt. De mert Tünderorszag sajnos nincs es a problemak az orrunk elött vannak, igy valoban eszlelhetö egyfajta kulturalis valsag. Ha havonta egy-ket embert halalra rugdosnak 14 eves gyerekek a Metroban, keselnek, tanaraikat fenyegetik, akkor ott valami nincs rendben. A temarol folyo vitak ezer bünöst vagy hibast megneveztek, de nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerü. En, mint 9 eves gyerek, nem szerettem, amikor a magyar nevelöintezetban idönkent hülyere vertek vagy kopaszra nyirtak. Osztalyidegen voltam, mert szüleimet 56-ban agyonlöttek. Aztan amikor idejöttem - egyedül - erettsegi utan es itt nem sokkal azutan egyetemre jartam, az itteni megengedett gyerekverest otthon es az iskolakban melyen eliteltem. Ez is volt egyik oka irtozatos dühömnek. Aztan megvaltozott a tarsadalom, jött a 'liberalis' gyerekneveles, ami mai napig vitatott, illetve ujra vitatjak. A szülök, az iskola, a tarsadalom elvesztette a kontrollt a gyerekek fölött, es most nem veresröl beszelek. Az uj mediak miatt szinte teljes izolaltsagban elö gyerekek es fiatalok lassan elvesztik a szocialis környezetüket es nem is tudnak bennük elni. Nincs sehol semmi, ami a nyert szabadsagot kitölthetne. A szabadsag önmagaban nem eleg. Az egyhazak elvesztettek szerepüket, mert, legalabbia a katolikusok, elhatarolodnak a realitastol, nem tudnak igazabol partnerei lenni serdülö fiataloknak, fiatal nöknek, stb. Az iskola, bar mint iskola ragyogo, de a neveles tulajdonkeppen nem az ö dolguk. A szülök tanacstalanok, mindent megtesznek, tan tul sokat. De hogy ez valamifele izmus-problema lenne, nem hiszem. Az igazsaghoz tartozik az is, hogy majdnem minden fiatal az iskola utan 1 eves 'szocialis' gyakorlatot csinal, ott, ahol szükseg van rajuk. Mindettöl eltekintve, nem szeretnek egy masfajta tarsadalomban elni. Engem Magyarorszag elborzaszt, mert nem ertem, hogy lehet ugy elni, hogy az emberek felnek, hogy dolgokat egyszerüen elhisznek, amik orditoan nem igazak. A szaz szazalekos helyzetet nem ismerem, mert nem elek ott, es senkim se el vagy elt ott. Ugy, ahogy valasztani nem lenne jogom, ugy iteletet sem mondhatok igazan. De nem hiszem, hogy az egy jobb tarsadalom. Nem hiszem, hogy tisztessegesebb, hogy jövöje van. Nem hagy vissza embereket, akik nem tudnak sajat eröböl elni, szolidaris a vegtelensegig, segitökesz es szocialis. Valaki, aki Magyarorszagon el es azon kivül mas tarsadalmat nem ismer, nem tudja az elteröt megitelni, mert nincs tapasztalata, nem tud összehasonlitani.(Ez persze nem akadalyoz meg senkit abban, dolgokat 'tudni') Ez itt, mindennek ellenere nem a romai birodalom, ami halalra van itelve. Ha az embereknek egy halvany fogalmuk lenne arrol, mi az, ami az europai orszagokat összeköti, tan megtapasztalhatnak, hogy eppen az itteni jelzövel elve 'sáska'-kapitalizmus es töke elleni harc, ami akarva akaratlan minket összeköt, mert egyedül kicsik vagyunk. Ez nem populizmus, ez tette az összes orszagot tönkre, es evek ota probalnak ellene hatasos 'gyogyszert' talani. Ez a jobb meg balozas, ez itt nincs. Van egy közös nevezö, aztan mindenki nevezheti magat aminek akarja. Magyarorszag ma egy maga epitette falakkal körülvett sziget, ahonnan se ki, se be semmifele hatas, informacio nem lehetseges. De miutan minden orszag maga valasztja sajat sorsat, igy termeszetesen akceptalom ezt. Annak ellenere, hogy elborzaszt.

Nemetorszagi_magyar | 2013. február 21., Csütörtök 23:02
Uff-Én beszéltem 2013-02-21 21:36:43 #7 Itt nem egy imadatrol van szo, itt arrol van szo, hogy az ember megszokja az embereket, akikkel együtt el. Evtizedekröl beszelünk. Együtt elünk generaciok ota, sokszor az ovodasok nagyszülei is itt születtek. En többnyire törökökröl beszelek, mert ök voltak azok, akik a hatvanas evekben szazezrevel jöhettek egy szerzödes alapjan, aztan itt letelepedtek. Ezek az emberek itt elnek, problemaik ugyanazok mint minden mas nemete, valasszak a kormanyt, politikailag maguk is nagyon aktivak. Aranyukat tekintve a közeletben mindenütt ott vannak. Egymas mellatt elünk, egy irodaban vagy futoszalagon dolgozunk, gyerekeink baratok. Ha valakit Ahmednek vagy Ayshenek hivnak, nekünk ugyanolyan normalis, mint a Jens vagy a Christina. Vannak kirivo, csak egymassal erintkezö csoportok, akik föleg kurdok, akik inkabb maguk között vannak. De ennek nem az iszlam az okozoja. Sokan jöttek a szegeny , fejletlen Anatoliabol, akik kulturaja a csaladi klanokra epült. Ugy, mint Afganisztanban. Ök nem különösen vallasosak, ami a szent es a fontos, a csalad becsülete es jo hirneve, amit most idezöjelbe tennek. Tehat ha egy kurd lany, aki itt született, jart iskolaba, ugy elt 15 eves koraig, mint minden itteni lany, kötelezö az odaigert 70 eves santa es vak kudisztani kurdot ferjül venni. Ha ezt nem teszi, oda a csalad becsülete. Ugyanugy, mint akkor, ha a lanynak esetleg egy nemet baratja van. Ezeket a lanyokat altalaban sajat csaladja vegzi ki, altalaban föbelövik, felakasszak vagy ilyesmi. Igy megint helyreallt a csaladi becsület. Ilyen evente egyszer ketszer fordul elö. Tehat mint mondtam, a problema nem vallasi eredetü, az archaikus eletmod tovabbvezetese a problema. A mai modern Törökorszagban ez ma mar elkepzelhetetlen lenne. Tehat, maradjunk abban, együtt elünk evtizedek ota, sok a vegyes hazassag, baratok, baratnök, furcsa lenne, ha maskepp lenne. Ez nem extra imadat, hanem megszokas es az idegenkedes teljes elvesztese. Aztan lehullott a fal, es jöttek az Osszik. Mindjart ugy kezdtek, hogy orditottak ; küldd haza a törököt, mi jövünk! Kicsit meghökkentünk, de az öröm nagyobb volt. Aztan az NDK ugyanugy összeomlott heteken belül, nem kellett senkinek amit termeltek, az orosz piac megszünt letezni, elöször penzeltek öket innen, de nem ment, ott is nagy volt a zürzavar es föleg az ehseg. Igy kaptunk 20 millio uj polgart, akinek a fele mindjart munkanelküli lett, a nyugdijasok kaptak az -itteni- magassagu nyugdijat, a betegek az ellatast. Soha egy fillert nem fizettek be semmifele biztositoba, de ez nem az ö hibajuk volt. Logikus, hogy a 'Wesszik' atmentek, neztek, mit lehet csinalni, üzletelni, sok kalandor, de sok normalis nagyvallalat is. Mindenesetre az a generacio, ami akkor 40-590 eves volt, a vesztesek generacioja lett. Az orszag felepitese irtozatos mertekben ment, de a munkanelküliseg nagy maradt. A fiatalok atvandoroltak ide, nekem is voltak kollegaim, de valahogy olyan volt, mintha a Marsrol jöttek volna. Allandoan jajongtak, tenyleg mindenert, valahogy az egeszet maskepp kepzeltek el. Azonnal akartak mindent, es csalodtak, hogy mi, akik dolgozunk, mi is a kis eletünket eljük, ahol nem osztogatnak ingyen semmit es nem ugy van mint a titokban nezett nyugatnemet TV szeriakban. Valahogy egy NDK-t Honeckerrel kepzeltek el, de szabad utazassal, magas keresetekkel es mindennel, amit a nyugati kirakatok nyujtottak. A keleten dolgozo nyugati mernököket, közgazdaszokat, akik hatalmas vallalatokat versenykepesse vagy meg annal is jobba tettek, a keletiek arrogansnak tartottak, akik mindent jobban tudnak. Az iszonyatos penz miatt, ami odafolyt, a szocialis rendszer tulterheltsege miatt Nemetorszag total terdre ment, az egyesüles utan jo tiz evig Europa 'beteg gyereke' volt, jo 15-20 szazalekos evi minusszal. Sok szocialis kedvezmenyt elvesztettünk, de ez ment volna. Nem vart senki sem hálát, de tenyleg mindenki sokkal jobban elt ott mint elötte, a varosok, minden, alomszepek lettek. Ök megalakitottak kommunista Partjukat, akik magukat Die Linke (Bal) nevezik, ami az ujonnan belepett keleti szövetsegi köztarsasagban mai napig mindenütt kormanyon van. Egyszerüen nem volt alap, ami összekötött volna. A törökökkel van közös mult, az NDK-val nincs. Hat ez van. De Angela Merkel keletnemet, aki a fal leomlasa utan ment a politikaba, valamint melyen tisztelt es hön szeretett Köztarsasagi elnökünk , Herr Gauck ugyancsak keletnemet. A fiatalok mar masok. Nekik ez törtenekem, nem tudnak az NDK-val vagy a fallal mit kezdeni. (Ja iszlam: elnek arabok is itt, nem tudom, milyen statuszban, nem sokan. Ök tenyleg problemat jelentenek. De ök nem vandorolhatnak be, nem EU polgarok. Es ez igy van jol. A szerencsere meg nem felrobbant koffereket es egyeb jatekokat a vonatokon, stb nem igan dijjazzak itt.)

Nemetorszagi_magyar | 2013. február 22., Péntek 08:29
Uff-Én beszéltem 2013-02-21 21:36:43 #7 Meg egy adalek: Az NDK meghozta nekünk a tetovalt, bakancsos, horogkeresztes örülteket, akiknek nem tünt fel, hogy ez itt nemigen nepszerü, söt büntetik. Vannak ma is faluk a keleti reszeken, kisvarosok is, amiket bekeritenek es kiirjak, oda nem teheti be külföldi a labat. Felgyujtottak ezek hazakat, amikben ejszaka a török csaladok rokonokkal együtt ünnepeltek a ramadant. 30-40 halott, föleg gyerekek. Ez es mas nem egyszer megtörtent es nagy volt a szegyen. Hat ez teszik nehez szeretni öket. Ilyet a többmillo török meg soha sem tett, az üldözöttek mindig ök voltak.

Nemetorszagi_magyar | 2013. február 22., Péntek 14:02
Uff-Én beszéltem 2013-02-22 10:28:25 #14 En mind a ket temaban a mostani, aktualis helyzetröl beszelek es beszeltem. Hogy a törökök, mint nep, a törtenelem soran mi mindent tett, jol tudom. Sok ver tapad a kezükhöz. De a Musa Dagh-rol vagy akar Europa es Magyarorszag elfoglalasarol valahogy itt nincs ertelme beszelni. En nem mondhatom a 20 eve velem dolgozo kolleganak vagy kolleganönek, hogy utalom öket, mert ötszaz ev elött ez meg az volt. Meg Bizanc es a Szentföld, stb. Mi egesz idö alatt az utolso evtizedekröl, miota itt elnek, beszeltünk. A török, mint bevandorlo. Erröl szol a velemenyem En ugy ertettem, hogy a itteni törökök itt nem üldöztek senkit , normalisan es beillaszkedva , nagyon szorgalmasan eltek kezdettöl fogva. A Magyarok is nyaralnak Törökorszagban, nem hiszem hogy Dobo Katica forog a fejükben. Ez mar törtenelem es regi gyülöleteket el kell felejteni. Van eleg uj, amivel foglalkozni kene. A közös nemet mult: Van, a te ertelmezesedben is. Legalabbis Wilmos csaszar es a Vaskancellar ota. (Amugy tudod, hogy utobbi vezette be a szocialis biztositasi rendszert a munkasoknak?) Ez az idö keves volt egy nemzet kialakitasara, hisz azelött a kis hercegsegek, kiralysagok evszazadokon at egymassal haboruztak itt. A masik, ami nemigen közismert: Ma 16 Szövetsegi köztarsasag van itt, de ez nem csupan közigazgatasi fogalom. Itt különbözö nepek elnek egymassal, akik magukat csak külföldön vagy ha a nemet valogatott focizik, tartjak nemetnek. A nemet himnuszt az emberek 80 szazaleka nem ismeri, ha eldudoljak a dallamat, akkor felcsillan a szemük, ja ja, ez a futball dal. Ennek, mint gondolhatod, a elsö illetve a masodik vilaghaboru az oka. De vissza a nepre. En Bajororszagban lakom. Itt 3 nagy nepcsoport el, aki csak reszben rokon egymassal. A Bajuwarok törzse, regi, barbar törzs, sötethajuak, jokedvüek. Aztan a bajororszagi Svabok, fövarosuk Augsburg. A frankok Nürberggel. A svabok az alemannok törzseböl valok, athuzodnak Ausztrian, Tirol, Voralrberg, ezek is alemanok. Aztan jön a Schweiz, a nemetajku schweiziak is alemanok. Nem fojtatom tovabb, minimun szaz nep el itt, nyelvük annyira különbözö, hogy ha nem tanulnak az iskolaban mindenütt a Hochdeutschot, nem ertenenk meg egymast. Ha a drezdai 'uj' szaszok beszelnek, a köz-TV mai napig alairast hasznal. Tehat egy 'nemet' elsösorban Bajor vagy Szasz vagy Svab vagy holsteiner, mas a nyelvük, a szokasok, a nevük, mas eteleket esznek. Ezek a szövetsegi allamok, (helytelen magyarsaggal tartomanyok,) mindegyike önallo, kormannyal parlamenttel, miniszterelnökkel törvenyhozassak rendelkezö allamok, ugy, mint az USA-ban. Ez az alap. Ezt az orszagot ma a masodik vilaghaboru alatt es azota eltelt evtizedek hatarozzak meg. Ez itt egy orszag, ahol minden aldott nap valahol a holokausztrol vagy a haborurol hallassz, ez itt ugy ahogy fel van mar dolgozva, de elfelejtve nincs. Ez hatarozz szinte mindent meg, az idegengyülölet elleni harcot, az antiszemitizmus elutasitasat, ez minden reszletbemenes nelkül egy: soha többe- hozzaallas. Itt meg a sajat szenvedeseikröl sem beszelnek. Azokon az evfordulokon, amikor Nemetorszag mar reg elvesztette a haborut de a szövetsegesek vidaman bombaztak az öregekkel, asszonyokkal es gyerekekkel, menekültekkel teli varosokat, egy egy ejszajan 30, 40 60 ezren haltak meg. Erröl nem beszelünk, a hozzaallas, 'a mi bününk, mi kezdtük el.' Ehhez nics velemenyem itt, de most jönnek az NDK-sok akik a multukkal soha nem foglalkoztak, valahogy azt hittek, az szuper, ha heilhitlerezve vonulgatnak, itt elö külföldieket gyilkolnak, stb. Messzebb voltunk egymastol, mint valaha. Most ök ott Kommunistak, ök kormanyozzak uj szövetsegi allamaikat, aki meg nem kommunista, horogkeresztezik. ulakdonkeppen azt sem tudom, mifele nepcsoportba tartoznak, egyaltalan. Igy marad a fiatalsag, öket nem erdekli mar sem ez, sem az, ök nem tesznek különbseget Osszi meg Wessi között. Majd valamikor összenö, ami össze tartozik, hogy Willy Brandot idezzem. Szoval megegyszer, legyszives ugy nezd, a tema a bevandorlok voltak, en kizarolag arrol irtam, hogyan elünk velük. Ez volt a kerdesed is.

Nemetorszagi_magyar | 2013. február 22., Péntek 14:27
Uff-Én beszéltem Volt egy megjegyzesed, ami a nemetseget illeti. Nehez tema, es neha tenyleg mar eleg. De kerdezem: Tudod, mi az oka, az igazi oka az EU-nak a mai formajaban, az Euronak, mint penznem bevezetesenek? Ez volt az ara a nemet egysegnek Hogy a ket Nemetorszag a fal leomlasa utan egy orszagkent elhet. A gazdasagon, a penzzel keresztül probaltak Anglia. Franciaorszag megakadalyozni, hogy Europaban megegyszer egy erös nemet allam kialakuljon. Hat most meg ez lett. Nagy erös, orrba szajba fizetö allam. Egy normalis orszag, a vilag masodik nagyhatalma a vilag masodik legerösebb valutajaval adta volna ezt fel szabad akaratabol. Persze hogy en is Europaert vagyok, a legszebb földresz a vilagon. De bar Magyarorszag a szülöföldem es magyar az anyanyelvem - na ja- ezert az orszagert, ahol elek, az eletemet adnam. 19 evesen, teljesen idegen emberek kisegitettek - hivatalosan - egy orszagbol, ahol nem tudtam volna elni. Tamogattak, lakast kaptam, berendeztek, itt meg kiskorunak szamitottam, volt egy gondozom, küldtek nyelvtamfolyamra, aztan egyetemre. Etartasi penzt kaptam, az egyetemen majd a munkahelyemen mindig csak tamogatast, biztatast jött, az emberek itt fantasztikusan korrektek es ezt el is varjak. Hibazhat az ember, amennyit akar, nem baj, csak be jöjjön mindenfele mentegetödzessel. A problemaikat a szemedbe mondjak, nam egyszerü, de valahogy jobb. Jo ez az orszag. Nem, mert jobban elsz esetleg, hanem az emberek miatt.

Nemetorszagi_magyar | 2013. február 22., Péntek 19:55
Uff-Én beszéltem 2013-02-22 17:29:31 #19 Ha azt varod, hogy holmi Holokauszt-tagadassal jövök, megvedem amit nem lehet megvedeni, az nem lesz. Ez az en mely meggyözödesem. Pontosan az az orszag, ami a költök es gondolkodok orszaga, talan az egyik legtehetsegesebb nep a vilagon, magara vett egy olyan bünt, ami ezzel a kulturaval együtt egyszerüen sokkal embertelenebb, mint a 'szokasos, hetköznapi' nepirtas a törtenelam soran, akar napjainkban. Pontosan ez a teny, hogy egy kulturnep kepes volt az akkori legnagyobb elkepzelhetö szervezettseggel es hatekonysaggal emberekkel azt megtenni, amit megtett, ez az, ami szörnyü es ami arra figyelmeztet, hogy ez mindig megtörtenhet. Nekem mindegy, hogy 6 vagy 1 milliorol beszelünk, hogy volt gaz vagy nem, az egesz, ugy ahogy volt hihetetlen. En itt elek es a 45 ev alatt volt alkalmam emberekkel erröl beszelni, akik ezt megeltek vagy ateltek. Miutan tudom, milyen az, hogy ejszaka ket idegen bejön a laksomba es a szemem lattara szo nelkül agyonlövik apamat, anyamat, engem bekötött szemmel valahova elvittek egy autobal, igy nekem megvan a kepessegem sok dolognak az aterzesere. Kis korrekciok nem teszik a dolgot jobba. Sajnos. Ami a nemet EU-s profitalast illeti, igy van. Nemetorszag nyert vele, nem keveset. Az egyetlen sanyaru az egeszben, hogy a hyereseget nem osztottak köztünk szet. Ca 10 eve nem emelkedtek a berek, a nyugdijak, szabad 67 eves korig kevesebb nyugdijert dolgozni, a munkahelyek nagy resze 'kölcsön' munkahelyböl all, ami minden szabalyzas es joakaratu törveny ellenere nem az, amiböl exisztenciat lehet epiteni. Miutan ez megis mindennel jobb, mint mashol, igy nem panaszkodom. De a haszonbol csak annyit tudunk, amit Angela Merkel a valasztasi beszedeben elmesel. Hogy Nemetorszag mennyit profitalt. A problema csak az, hogy a havi ujabb milliardokat az adopenzekböl fizetik, es ez bizony hianyzik.

TTaoWjLsS7GI | 2017. január 29., Vasárnap 10:07
So much info in so few words. Tostloy could learn a lot.

TFkeCMEn4 | 2017. január 29., Vasárnap 14:49
What's it take to become a sublime <a href="http://nogrpwbm.com">exonpuder</a> of prose like yourself?

ek8dlBtsKx3 | 2017. február 1., Szerda 17:57
I don't know who you wrote this for but you helped a bretohr out. http://rmllucloxag.com [url=http://odmcdyi.com]odmcdyi[/url] [link=http://visixir.com]visixir[/link]

7I3HM0cS | 2017. február 3., Péntek 23:41
Felt so hopeless looking for answers to my <a href="http://imbkxfgwrly.com">qu.ioitns.e.untsl</a> now.

kwY9nmEd | 2017. február 5., Vasárnap 23:46
I could watch Sc'dnilerhs List and still be happy after reading this. http://uywcoqm.com [url=http://ghwbcyfrbt.com]ghwbcyfrbt[/url] [link=http://smcavul.com]smcavul[/link]

Szólj hozzá:



jooble
BCB Consulting
Bogipark
Ilona stüberl