Mit hozott eddig a kiszemelt befektetés? – teszik fel sokan a kérdést, amikor a tanácsadóhoz fordulnak. Rossz kérdés – mondja János Zsolt,és más megközelítést javasol. Mi a helyzet most és mik a kilátások? Ha így kérdezünk, az akkor is nagyobb biztonságot jelent, ha pontos választ aligha várhatunk.

A felvetésre, vajon mi a tapasztalat, mennyiben tér el a befektetők mentalitása az egyes európai országokban, másként gondolkodik-e egy osztrák és egy magyar befektető, János Zsolt kész a válasszal. Nem lát nagyobb különbséget – annál inkább az amerikai és az európai befektetők között. Az európaiak számára – folytatja a gondolatot –lényegesen többet számítanak az állami garanciák. Ők így szocializálódtak, s ez az ok, ami miatt Európában a gyengélkedő bankokat közköltségen minduntalan megmentik. Ezáltal mind az egyén, mind a bankvezér mentsül a rossz döntés következményeitől, a rendszer pedig a veszteségek újrafelosztásának foglya lesz.

János Zsolt ezzel magyarázza, hogy az európai országokban még mindig a takarékbetétkönyv és a rövidtávú lekötés a lakosság kedvenc befektetési formája. Igaz, ez a fél-egyéves likviditás fontos rövidtávon, másrészt viszont ez az eszköz nem alkalmas a hosszú távú értékmegőrzésre. Sok befektetőnek jó érzés, hogy bármikor rendelkezésére áll és mozgósítható a pénz, ami azonban így átlagot számítva 18 éven át hever ilyen számlákon. A bankoknak ez igen jó bevétel, remek forrás ügyletei finanszírozására. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy egy esetleges csődnél ezek a betétek tűnnek el elsőként. Ennek ellensúlyozására létezik a betétbiztosítás. Európában a politika a legtöbb esetben nem hagyhatja bedőlni a gyengélkedő bankokat, hiszen így túl sok választópolgár veszítené el tőkéjét.

Az Egyesült Államokban ez egészen másként van – mondja a pénzügyi tanácsadó. Ott lényegesen kisebb az ilyen termékek betéti kvótája, és ezzel nagyobb a politika cselekvési lehetősége. Ezt tükrözik a 2008 óta jegyzett adatok: Amerikában több száz bank ment csődbe, Európában viszont alig történt ilyesmi...

Mi az alternatíva? Elsősorban azt kell hangsúlyozni, hogy részterületeken van létjogosultságuk az ilyen banki termékeknek. Ugyanakkor a manapság oly kedvelt államkötvények hasonlóan nagy veszélyekkel járnak. Érdemes emlékeztetni a II. világháború utáni amerikai pénzügyi recesszióra: évtizedeken át sikerült az állami eladósodást magánvagyonba „átmenekíteni”. Tehát a kötvények évtizedeken át veszteségesek voltak, ezzel párhuzamosan viszont a tőzsdék 27 évig tartó fellendülést éltek meg.

Most, 2009 óta újra a tőzsdék fellendülésének a szakaszában vagyunk: még kevés magánszemély fektetett be, csak most, a régi rekordok elérésénél eszmélnek. Mi jöhet most? Ez a növekedés – feltételezem – senkit nem zavar. A kérdés, mit tegyünk, ha jön a korrekció? Jobb tovább várni?

János Zsolt első tanácsa, hogy ne legyünk mohók. Józanul kell dönteni, a legjobb stratégia a nyugodt, lassú emelkedés, a kivárás.

Ami az egyén döntését illeti, az első kérdés mindig az, vajon rendelkezésre áll-e egyáltalán nélkülözhető összeg, amit be akarunk/tudunk fektetni. A pénzügyi tanácsadó ennek megfelelően először a hozzá forduló mindennapi anyagi helyzetét tekinti át. Mekkora a bevétel és milyen nagy a kiadás, marad-e olyan plusz, amit a hétköznapokban nélkülözni tud. Tartaléknak ajánlatos 4-6 havi kiadásra elegendő likvid pénzt eltenni – bármi jöhet, betegség, munka elvesztése. Az ezen felüli összeget viszont egyfajta „középutas” tervezéssel, diverzifikálva kell befektetni, hosszú távra gondolkodva, a később várható projekteket is figyelembe véve. Mellesleg ez az a személyre szabott probléma, amelyben a pénzügyi tanácsadó első perctől kezdve segít.

János Zsolt olvasóink számára táblázatokkal és grafikonokkal kiegészített stratégiai elképzelést vázolt fel – ezt a rovat következő cikkében ismertetjük.