A győztes ismét egy etióp futó, a női versenyt svájci hölgy nyerte. A város is túlélte a teljes lezárást, amely az éves maraton verseny napján persze megszokott. A 32. Bécsi Maratonon 42 657 futó vett részt, szokás szerint profik és amatőrök, fiatalok és öregek. Nekik ismét volt lehetőség a fél-maraton, de őszintén szólva, az a több mint 21 kilométer se éppen kis erőpróba.
Az idei Húsvéti Fesztivál bemutatói közül a Bajazzók és a Parasztbecsület előadását előzte meg a legnagyobb várakozás, talán azért, mert igazán stílusos húsvétkor előadni azt az operát, amely húsvétkor játszódik. Az érdeklődést csak fokozta, hogy a két darab főszerepét egyaránt Jonas Kaufmann énekli.
Kitartó tárgyalások, alapos elemzések, végül pedig némi belátás mindkét oldalon, vagyis kompromisszumkészség: ezeknek köszönhető, hogy végre megszületett az adóreform. A legkevesebbet – és az ausztriai átlagot – keresők jól járnak, a gazdagok, az évi egy millió euró feletti jövedelemmel rendelkezőktől azonban ezentúl 55 százalékot vonnak el. Az összességében 5 milliárd eurós volumenű csomagot kiegészít egy 200 millió eurós gazdaságélénkítő pakett.
Wally nevét mindenki ismeri, aki valaha látott Schiele festményt. Vezetéknevét már kevesebben jegyezték meg, s történetét sem sokan hallották. A Leopold múzeum nekik segít a most megnyílt kiállítással, amelyet a múzsa, a modell, a szerető, a partner – Walburga „Wally” Neuzil – emlékének szentelnek.
A mostanában szalagcímekbe került bankcsődök nem ország függőek – még ha sokáig azt is gondoltuk, hogy velünk ez nem történhet meg. A szomszédos Ausztriában évek óta kisembereknek és immár több egymást követő kormánynak okoz gondot a Hypo Bank bonyolult esete – és csak remélni lehet, hogy a BudaCash-botrány károsultjai hamarabb felejthetnek. A legjobb lenne persze elkerülni az ilyen ügyeket. Hogy miként, arról a Határon átnyúló pénzügyek rovat állandó szerzőjét, János Zsolt MAS pénzügyi tervezőt kérdeztük.
Még hosszabb időt kell majd a beszállásra szánni: a schwechati repülőtéren már alkalmazzák a március 1-jén életbe lépett a biztonsági előírásokra vonatkozó új EU-s szabályokat. Ez az utasok elektronikus tárgyainak szigorúbb ellenőrzését jelenti.
Nem szűnik az érdeklődés az osztrák egyetemek iránt, erről a legtöbbet a Magyar Diákok Egyesületének (MDE) vezetői tudnak mesélni, hiszen ők azok, akik rendszeresen tartanak előadásokat Magyarországon a lehetőségekről és körülményekről. Kérdésekre is szívesen válaszolnak, emellett folyamatosan frissített honlapjuk jól tájékoztat, s tapasztalataik alapján a gyakran feltett kérdésekre is kitér.
Nem volt könnyű a törvény előkészítése, viták előzték meg elfogadását. Az új iszlám törvény, amely az 1912-ben a Monarchiában elfogadott és egészen 2015 februárjáig érvényes törvényt váltja fel, most a jelen igényeihez igazodva szabályozza az Ausztriában élő iszlám hitűek jogait és kötelességeit.
Kérdés, kiderül-e valaha, vajon Rakhat Alijev, Kazahsztán volt bécsi nagykövete, a kazah diktátor Nurszultan Nazarbajev veje valóban öngyilkos lett-e, avagy nem kevés ellenségeinek egyike eltette láb alól. Nem mintha ez egyszerű feladat lett volna, hiszen a volt diplomatát tavaly két kazah bankár meggyilkolásának vádjával letartóztatták, s azóta a bécsi (josefstadati) börtön egészségügyi részlegében egy magánzárka lakója volt.
A meglepetés Naomi Campbell volt: a világhírű modell bejelentés nélkül érkezett az Operabálba. Ezt leszámítva minden a megszokott rendben történt, és ezúttal is elmaradt a nyolcvanas években szinte természetesnek tartott tüntetés a pompa és a gazdagság ellen. Parádés volt a nyitóműsor, a hölgyek mesés ruháikkal versengtek, a táncparketten mozdulni sem lehetett. A televízió képernyői előtt pedig csaknem milliós nézőközönség élvezte a 144 első bálozó bevonulását, az igényesen összeállított műsort, figyelte a hírességekkel készült interjúkat.
Az Akadémia a Fertő-tó partján fekvő Ruszton, a monarchia híres bortermelő központjában működik, s van egy leányvállalata Alsó-Ausztria fontos borvidékén, a Duna-menti Kremsben is. Tanfolyamokat azonban nem csak az „anyaintézményben” tartanak, hanem Bécsben, illetve valamennyi tartományban. Az Akadémia a rövid szaktanfolyamok mellett a borszakértői képzést „piramis rendszerben” kínálja és (Ausztriában természetesen akkreditált) „OKJ-s” oklevelet ad.
Szinte nincs nap, hogy a hagyományos ausztriai sívidékek valamelyikén ne adnának ki lavinaveszély- figyelmeztetést. Nem véletlenül nevezik az ausztriai hegyi üdülőhelyeken dolgozó baleseti sebészek a kéz – és lábtörés szezonjának a novembertől májusig tartó időszakot. Szerencsére ma már tudják ezt azok, akik rendszeresen hódolnak e szép sportnak, és különbiztosítással védekeznek.
Munkaruhában – fehér köpenyben – gyűltek össze vagy másfél ezren a jobb munkakörülményeket követelő kórházi orvosok a bécsi Múzeumi Negyed egyik, e gyűlés céljaira kibérelt termében. A munkaidő csökkentése, amelyet új törvény rögzít, elvben nincs ugyan ellenükre, ám a túlórapénzek elmaradása miatt anyagi veszteségtől, a nagyobb munkaerő-igény miatt pedig létszámhiánytól, így a gyógyítás ellehetetlenülésétől tartanak.
A felháborító tettekkel nem szokás dicsekedni, az ilyesmit elkövetők manapság azonban már nem is remélhetik, hogy elkerülhetik a leleplezést. Immár három éve nyilvánosan is megbélyegzik a legfelelőtlenebb cégeket – viszont díjjal „ismerik el” teljesítményüket.
A sikert sehol nem adják ingyen. Ausztriában sem. Vállalkozási kedv, kreativitás, szervezőkészség, kitartás kell hozzá – és biztosan szerencse is. Az sem árt, ha a már „befutottak” közül valaki megosztja a titkát, felkarolja, segíti azokat, akik most kezdik. Koós Szilárd, akit a szervuszausztria olvasó már ismernek, nemcsak tervezte ezt, de meg is valósította.
Semmire nem vágyunk úgy, mint olyan befektetésre, amelynek csak nyerési esélye van, kockázata nincs. A hamis illúzió – vagy a villámgyors bukás első építőkövét akkor tesszük le, amikor kezdünk hinni egy ilyen lehetőségben. Mert ilyen befektetés vagy akár spekuláció nem is létezik? Így van – állítja határozottan rovatunk állandó szerzője, János Zsolt, a PFS Partners tanácsadó cég ügyvezetője.
A hagyomány, amelynek ápolására éppen húsz évvel ezelőtt Esterházy Pál herceg özvegye, Ottrubay Melinda hercegné létrehozta a Magánalapítványokat, nemcsak a kulturális örökség ápolását jelenti, hanem a rászorulók felkarolását is. A kismartoni jubileumi ünnepségen ez is téma volt.
Ez már a huszadik. A jubileum kapcsolódik egy régebbihez: az idén minden a Ringstrasse 150. születésnapja jegyében történik. Így érthető, hogy a Városháza előtti korcsolyapálya nyitóünnepségén a Ringnek szentelt romantikus jégtáncot láthatott a közönség. A fényjátékot csodálók közül aztán több százan maradtak, és a magukkal hozott, vagy a helyszínen kölcsönzött felszerelést felöltve vették igénybe a pályát.
Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter már a párizsimerényletnapján belejelentette, hogy a terrortámadások miatt anyagi és személyi erősítést kap az osztrák rendőrség. Az ígéret a következő kormányülésen realizálódott: a kabinet négy év alatt összesen 290 millió eurót biztosít a terrorelhárítás korszerűsítésére, a személyi állomány növelésére.
Valósággal megdicsőült az osztrák belügy: jóval a párizsi merényletek előtt, még tavaly év vége felé a kommandósok három nagyvárosban dzsihádista hálózatok aktív tagjait tartóztatták le. A novemberi második razziában összesen 900 kommandós vett részt, s az akkor Bécsben, Linzben, Grazban letartóztatott 16 gyanúsított kihallgatása révén ma már többet tudni a keményvonalas szalafisták ausztriai hálózatáról.