Húsz évvel ezelőtt még „csak” 1800 négyzetméteren korcsolyázhattak a bécsiek a Városháza előtti téren. A Jeges Álom névre keresztelt hathetes téli rendezvény az első pillanattól kezdve nagy siker volt, s a rendezők évről évre merészebben alakították ki a pályát. Ma már 7000 négyzetmétert tesz ki a diszkó fényekkel megvilágított jégfelület, s nemcsak a Városháza előtti részt, hanem a Burgtheaterhez közeli pótpályát is felöntik. Sőt, az ösvényeken az évszázados fák között is lehet siklani – kereken 750 méteren. Hat jég kugli pálya várja az érdeklődőket, és 450 négyzetmétert a kezdőknek kerítettek el – védve őket a száguldozó, piruettező „profiktól”.
Az idén megújultak a kiegészítő létesítmények, kényelmesebb az öltöző és a melegedő és persze nem maradnak el az ételt-italt kínáló vendéglátósok sem. Lehet korcsolyát kölcsönözni, éleztetni, vagyis nem kell előre elhatározni a korcsolyázást, akinek hirtelen ötlettől vezérelve támad hozzá kedve, bátran megteheti. Március 8-ig várja a pálya a kikapcsolódni, szórakozni, sportolni vágyókat, reggel 9 és este 10 óra között.