A hercegi dinasztia hölgytagjai mindig is sokat tettek a név és a hagyomány ápolásáért. E szerepvállaláshoz kapcsolódik az a program, amelynek célja a közép-kelet-európai térségből származó gyermekek és fiatalok támogatása. A segítséget ehhez az a Forrás Alapítvány nyújtja, amelyet Ottrubay Magdaléna, a nemrégiben elhunyt Esterházy Melinda hercegné sógornője hozott létre 15 évvel ezelőtt, akkor még a hercegnével együttműködve. A támogatás nem csak anyagi természetű, a nehéz körülmények közül származó gyermekek részére szilárd családi hátteret is segítenek kialakítani.
Hogy hogyan, arról a kismartoni rendezvényen 200 meghívott vendég előtt Agnes Ottrubay – Stefan Ottrubay felesége – beszélt. A tervek szerint 2015 nyarán az Esterházy-kastély Haydn Termében nagyszabású jótékonysági gálaműsort rendeznek. Itt mutatkoznak majd be a közép- és kelet-európai térségben már évtizedek óta nagy lelkesedéssel és jelentős sikerrel tevékenykedő gyermek- és ifjúsági szervezetek. Az est zenei előkészületeit Ferry Janoska, az ismert zeneszerző, muzsikus irányítja. Ő vállalta a védnökséggel kapcsolatos teendőket is, Agnes Ottrubay és az Esterházy Magánalapítvány támogatásával. Utóbbi magában foglalja a kastély termeinek rendelkezésre bocsátását is.
Ez persze nem elég. A család jó példával elől járva ajánlotta fel az első adományt. A 180 ezer euró az új kezdeményezés céljait szolgálja és a segélyszervezetek munkáját könnyíti meg. Ottrubay Ágnesnek van tapasztalata az ilyen tevékenység terén, s tudja, hogy e szervezetek szó szerint életeket menthetnek. Ő maga tíz éve működik közre a magyarországi Inner-Wheel Klub munkájában. A Rotary –tagok feleségei által 2004 óta Magyarországon is működtetett szervezet évente jótékonysági bazárt rendez, az „árut” a hölgyek állítják elő, a bevételt pedig mindig más fontos célnak szentelik. Vásároltak már életmentő orvosi műszert gyermekkórháznak, de jutott tekintélyesebb összeg gyermekotthonnak, segélyszervezetnek. A minta tehát megvan, a cél most a kismartoni központú tevékenység alapjainak megteremtése.