Sok magyar munkavállaló helyezkedik el egyénileg osztrák munkáltatónál, munkaszerződéssel. Még többen vannak, akiket a vállalatuk küld ki dolgozni, ezt ideiglenes kiküldetésnek nevezzük. Szakértőnk, dr. Berényi Ferenc az alábbiakban mutat rá a legfontosabb tényekre és különbségekre.
Nem minden cég szeretne saját vállalkozást indítani osztrák telephellyel. Annak is megvannak azonban a szabályai, hogyan nyújthat szolgáltatást a magyar vállalat, vállalkozó (ideértve az egyéni vállalkozót is) magyar cégként Ausztriában. Dr. Berényi Ferenc az alábbiakban betekintést enged a legfontosabb feltételekbe.
Karlheinz Essl egyik szeme sír, a másik nevet: 44 képet kellett imádott gyűjteményéből elárverezni, ám az eredmény megérte. A londoni aukció több mint 76 millió eurót hozott, s ez az összeg sok évre biztosítja a klosterneuburgi Essl múzeum fennmaradását.
A számtanilag második legerősebb koalíciós változat jött be, mégpedig viszonylag zökkenőmentesen. Alig egy heti intenzív tárgyalások után a Néppárt (ÖVP) és a Zöldek (Grüne) részvételével alakult meg az új voralbergi kormány. A két pártvezető, Markus Wallner (ÖVP) és Johannes Rauch (Zöldek) nem győzi dicsérni a 75 oldalas koalíciós megállapodást.
Soha ilyen egység, egyetértés, jó légkör – így áradozott a koalíció mindkét pártja a Schladmingban megtartott kormányülés után. Az ilyen kihelyezett tanácskozásokon (klauzúra az osztrák elnevezése) illik valami hangzatos eredményt felmutatni. Nos, ebben az idén ősszel sincs hiány: ötmilliárd eurós adókönnyítésről döntöttek a politikusok. Arról nincs szó, mikorra lehet számítani a tekintélyes gesztusra.
Előbb Franz Welser-Möst dobta be a törülközőt. Távozása a szezon elején elég nagy űrt hagyott maga után: nem csak új zenei igazgatót kell keresni, hanem karmestert is összesen közeli 34 előadásra. De a baj nem jár egyedül: pár héttel később Bertrand de Billy is lemondta az együttműködést a Bécsi Operaházzal.
Hans Peter Haselsteiner mélyen a zsebébe nyúlt: alapítványa megvásárolta az Essl –gyűjtemény 60 százalékát, ami az értékes kortárs festményekből álló anyag nagy részének egyben tartását, egyszersmind pedig a csődbe jutott BauMax megmentését jelenti. Ezzel a nagyvonalú tettel több hónapos huzavona zárult le.
A pénzügyi válság nyomai életünk egyre több területén megmutatkoznak. Vajon ez tényleg csak a válság, vagy egészen világosan látjuk már a tartós társadalmi változásokat? A választJános Zsolt, a szervuszausztrtia.hu határon átnyúló pénzügyek című rovatának állandó szerzője összeköti olyan időszerű kérdésekkel, amelyek ilyenkor, a tanév kezdetén sok család számára időszerűek.
Az augusztus elején elhunyt Barbara Prammer utódát jóval a kinevezésre kijelölt időpont előtt megtalálták az illetékes osztrák politikusok. Egy dolog kezdettől fogva bizonyos volt: a jelölt csakis nő lehet, olyan, aki méltó a tisztségre, és legalább nagyjából képes betölteni az űrt, amit a széles körben nagyra becsült politkus maga után hagyott.
Salzburg a bravúros Trubadúr előadás premierje után Anna Netrebko nevétől hangos. A világhírű szoprán Mozart városában egy számára vadonatúj feladatról számolt be: az Esterházy Magánalapítvány felkérésére elvállalta a jövőre Kismartonban bemutatandó gyermekopera védnökségét. A részletekről Netrebko Ottrubay Istvánnal, az alapítvány elnökével közös sajtóértekezleten tájékoztatott.
Bécsnek minden pénzt megér, hogy 2015-ben a következő (60.) Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája lehet. Csak a három forduló helyszínéül szolgáló Stadthalle átépítése 11 millió euróba kerül, de a rendezvény reklámértéke ennek sokszorosa – indokolta az egyébként is eléggé eladósodott város vezetése a pályázatot.
Nemcsak a hivatalos Ausztria gyászol: Barbara Prammer, az osztrák parlament elnöke politikai hovatartozástól függetlenül népszerű volt az osztrákok körében. Betegségét nem titkolta: ahogyan annyi más tekintetben, e téren is szakított a szokásokkal, és tavaly szeptemberben a nyilvánosság elé tárta rákbetegségét. Nem vonult vissza, július elejéig betöltötte hivatalát.
Évről évre jobb – pedig a tavalyi linzi Magyar Napok is nagy sikert saratott. Az idén Grazban azonban a hangulat családiasabb volt, – talán mert a rendezvény egyetlen helyszínre korlátozódott. A látogatók értékelték a bemutatókat, és színvonalasnak, változatosnak találták a műsort.
Ausztriában már januárban megkezdődtek a megemlékezések az első világháború kezdetének 100. évfordulójáról, érthető tehát, hogy az év legnagyobb kulturális eseménye, a Salzburgi Fesztivál is e jubileumot választotta központi témájául. Ennek megfelelően az idei hivatalos megnyitó ünnepségen a vendégszónok történész volt: Christopher Clark, Ausztráliából. A megnyitó ünnepség persze elsősorban protokoll, amelyen felvonul a politika és a közélet krémje: a közönség inkább az igazi produkciókra, operára, színházi előadásra, koncertre kíváncsi.
A szerkesztő a megmondhatója, hányan kérnek segítséget, ötletet ausztriai cégalapításhoz, vagy határon átnyúló szolgáltatás megszervezéséhez. Őket mindig a honlapunkkal együttműködő tanácsadóhoz irányítjuk. Jó hír, hogy dr. Berényi Ferenc mostantól nemcsak a szervuszausztria.hu címén, hanem a http://www.vallalkozasausztriaban.hu/ címen is elérhető. Az ebből az alkalomból folytatott beszélgetésben tapasztalatairól (is) kérdeztük.
Ez még nem a hivatalos megnyitó, de tény: Salzburgban máris történik valami. Az idei Nyári Játékok július 27-i megnyitója előtt máris megkezdődött az úgynevezett „spirituális nyitány”: kilenc napon át az iszlám és a kereszténység találkozójának jegyében állítottak össze zenei műsort a szervezők.
Családias rendezvény volt – mondják egybehangzóan a kiállítók és a látogatók. Ez a megfogalmazás egyaránt jelenti a jó hangulatot és az áttekinthetőséget, ami jellemezte a júniusi grazi Magyar Napokat, s ami oly fontos az ilyen eseményeken. A kiállítók között régi ismerősök éppen úgy voltak, mint „újoncok” – közülük egyesek máris elhatározták, hogy legközelebb is jönnek Ausztriába.
Nagy üzlet – ennyit mindenki tud a szerencsejátékról, az is, aki soha életében a lábát sem tette be játékkaszinóba. Nem csoda, hogy Ausztriában is nagy a harc az engedélyért. és kiemelt figyelem kíséri a törvény módosítását. Másfél éves huzavona után eldőlt, kinek jut az újabb három kaszinó létesítésének licence.
A kultúra mellé nem árt egy kis kulinárium – ezt Kismartonban régóta tudják. Hogy még inkább kedvezzenek nemcsak a kastély látogatóinak, hanem a helybélieknek is, egy ideje hétvégeken – péntek délután és szombat délelőtt – piac nyílt, ahol a helyi termelők kínálják különleges portékáikat.
Vajon milyen összefüggés van az emelkedő államadósság, a nyugdíjszámláról keringő aktuális információk és a csökkenő kamatok között? Vagy ezek egymástól független témák? A nagyon is közvetlen kapcsolatra János Zsolt pénzügyi tervező, a PFS-Partners pénzügyi tanácsadó cég ügyvezetője, rovatunk állandó szerzője mutat rá.