Furcsa ünnep volt ez az idei október 26. Most először fordult elő, hogy hivatalban lévő szövetségi elnök nélkül tartották a szokásos ünnepi megemlékezéseket - a legfurcsább azonban mégis a hadsereg újoncainak avatása volt a Heldenplatzon.
Az utóbbi időben a miniszterelnöknek csapásokat kellett elszenvednie - például a menekültkvótáról rendezett népszavazáson, valamint az 1956-os felkeléssel kapcsolatos megemlékezésen - írja Gregor Mayer a Der Standardban.
A két középkorú barátnő számára fontos, hogy tervezett egynapos bécsi útjuk nagyon kellemes legyen - hiszen egyikük születésnapi ajándékáról van szó. Nincs kötelezettség, feladat, kényelmesen utaznának, nem szeretnének kapkodni, egyszerűen csak arra vágynak, hogy jól érezzék magukat. Mivel mindketten jártak már Bécsben, tudják, milyen kevés az a pár óra, amit az érkezés és hazaindulás között eltölthetnek, így igyekeznek alaposan megtervezni a napot.. És úgy érzik, ehhez jobb tanácsot kérni - történetesen a szervuszausztria.hu-tól.
Az osztrák tudományügyi minisztérium, amelynek fennhatósága alá tartozik az orvosi egyetem, évek óta harcban áll Brüsszellel: utóbbi nem kedveli a kvótát, amely a német orvostanhallgatók beözönlését hivatott megakadályozni. Az Európai Unió az egyenlő versenyfeltételek megsértésének tekinti, hogy Ausztria előírja, milyen arányban kell az orvosi egyetemre osztrákokat felvenni. A minisztérium most 181 oldalas jelentésben foglalta össze érveit, vagy inkább a számokat, amelyek bizonyítják: ha az EU betiltja a korlátozást, akkor Ausztriában még a mostaninál is nagyobb lesz az orvoshiány.
Az osztrák kormány a társasági adó csökkentését fontolgatja. Az öt százalékos mérséklés (a jelenlegi 25 százalék helyett 20 százalékra) a szakemberek szerint jótékonyan hatna az Ausztriában beruházni kívánók nagyobb lelkesedésére. Bár döntés még nincs, az elképzelés komolyságát alátámasztja, hogy a pénzügyminisztérium adóosztályának vezetője jelezte egy szakmai konferencián a szándékot.
A Népszabadság megszüntetése után újabb csapás: Magyarország utolsó baloldali napilapjának, a Népszavának új tulajdonosa lett. Vajon ott is tarvágás következik majd? A kérdést a Die Presse két munkatársa, Boris Kálnoky és Jürgen Streihammer teszi fel, a cikk elején idézve egy kormány közeli prominens személyiség pár évvel ezelőtti baljós sejtését.
A Mariazell Fő terén található Hotel Magnus Klause nemcsak a vendéglátást, hanem a magyar nyelvű tájékoztatást, programajánlást és idegenvezetést is fontos feladatának tartja. Akinek szerencséje van, hirtelen elhatározásból is hozzájuthat a magyar nyelvű vezetéshez - de azért Tantics Mónika azt ajánlja, a csoportok inkább jelentkezzenek be előre.
A magyar napilap hirtelen megszüntetése rendkívül kritikus visszhangot váltott ki a nemzetközi médiákban és az EU-ban is. A Der Standard Paul Lendvai írását közölte.
Ulrich Habsburg-Lothringen ismét hallat magáról. Igaz, abba belenyugodott, hogy az államfői választáson most sem indulhatott - egyik párt sem tartott igényt szolgálataira -, előzőleg meg a kellő lakossági támogatás hiányzott, ám még akadnak ötletei az elnökválasztással kapcsolatban. Ausztriában valójában nem is legális a köztársaság államforma - állítja. Éppen ezért a december 4-i államfő választással együtt népszavazást kellene tartani. Nem kisebb kérdésről, mint hogy legyen- e köztársaság, avagy inkább újra monarchia.
Magyarországon a menekültekről szóló népszavazás után heves hatalmi harc robbant ki a jobboldali táborban. Orbán Viktor miniszterelnök megpróbálja lenyomni a jobboldali Jobbikot - írja Boris Kálnoky a Die Pressében.
A festmény, amely a félelmetes Drakula grófot (Vlad Tepest) ábrázolja, az egyetlen épen maradt, egészalakos kép, a Fraknói Várban, az Ősgalériában látható. Érthető, ha a vár programjaiban is szerepet kap, mint most, a gyermekeknek szánt kalandtúrán. A helyszín különösen illik a rendezvényhez: a vár zegzugos pincerendszere megmozgatja a képzeletet.
A menekültkérdésről tartott magyarországi népszavazás a teljes ésszerűtlenség és a következménynélküliség miatt bukott el. Csupán egyetlen célt szolgált, az izgalmi szint magasan tartását - írja a Die Pressében megjelent vezércikkében Christian Ultsch.
A menekültekről tartott népszavazás érvénytelen, a magyar miniszterelnök mégis „nagyszerű eredményről” beszél. Mi változik holnaptól Magyarországon, a menekültkérdésről tartott, és Orbán Viktor szempontjából meghiúsult népszavazás után? - idézi a kérdést Kathrin Lauer a Wiener Zeitung hasábjain.
A legendás bálszezon Bécsben inkább csak novemberben kezdődik, tetőpontját pedig január-februárban éri el. Az idén is lesz azonban egy rendezvény, amely lekörözi a többit: október 15-én az Eschenbach Palotában tartják a 3. Bécsi Magyarbált. Ez azt is jelenti, hogy a két évvel ezelőtti ötlet bevált, és lassan kialakul a rendezvény hagyománya.
A kis családi cégekről, legyen szó magyarországi vagy ausztriai tulajdonosról, alig olvasni-hallani, az ő problémáikkal nemigen foglalkozik senki, igaz, előnyeiket sem ecsetelik kellőképpen. Pedig legtöbbjük története tanulságos, mint ahogy arra is érdemes odafigyelni, mire kell vigyázni, ha a család együtt vállalkozik. Szerencsére akadt egy kíváncsi fiatalember, akinek köszönhetően október 20.-án Budapesten első ízben megrendezik a Családi Cégek Napját.
Szép dolog, hogy Ausztria a versenyképességi rangsorban bejutott az első húsz közé, de most azzal kell foglalkozni, hogy ezt a helyezést meg is tartsa - véli sok szakember. Ezért vizsgálják most olyan figyelmesen, minek köszönhető, hogy az osztrák gazdaság négy lépcsőfokkal feljebb végzett, és a nem éppen lebecsülendő 19. helyet szerezte meg a felmérésben szereplő 138 ország között.
Ha vannak legendás személyiségek, akkor Esterházy (Ottrubay) Melinda minden bizonnyal közéjük tartozik. Burgenland 95 éves korában elhunyt jótevője a tartomány életében halála pillanatáig fontos szerepet játszott, így nem csoda, hogy az általa alapított - és ezzel a dinasztia kulturális értékeit veszteség nélkül megőrző - alapítvány tisztelettel emlékezik rá. Október közepén a kismartoni kastélyban kiállítás mutatja be életét.
Aki október első hétvégéjét Bécsben - vagy bármelyik tartományi fővárosban - tölti, az egyetlen belépőjeggyel látogathat végig több tucat múzeumot és élvezheti a kiállítások mellé kínált különleges programokat. Ameddig csak bírja, hiszen ez az október 1. az idén a Múzeumok Hosszú Éjszakája.
A magyar miniszterelnök azt akarja, hogy az EU Észak-Afrikába szállítsa a menedékkérőket - írja a Die Pressében Wieland Schneider.A bécsi menekültügyi konferenciának eredetileg főképpen az ún. balkáni útvonallal kellett volna foglalkoznia, amelyen a menekültek Ausztriába vagy Németországba akarnak jutni. Mivel az utóbbi időben egyre többen próbálkoznak azzal, hogy Észak-Afrikából eljussanak Olaszországba, ezt is megvitatták a Kancellári Hivatalban rendezett találkozón.
Akinek szerencséje volt, vagy éppen letöltötte a telefonjára a megfelelő alkalmazást, eddig megoldhatta ingyen a parkolást Bécs kilencedik kerületében: a Gürtelen túl, a közeli tizennyolcadik kerületben találhatott kisebb utcákat, ahol még volt ingyenes parkolás. Ugyanígy volt ez a tizennegyedik kerületben - egészen szeptemberig. Ennek vége, és oda az egykoron hangoztatott elv is, miszerint csak a belvárosi, és ahhoz közeli területeken szed díjat a magisztrátus az autósoktól.