Súlyos szakemberhiány

2016. november 9., Szerda 10:00
szervuszausztria_munkaero.jpg

Kevés a pályázó, és még kevesebb azoknak a száma, akiknek a meghirdetett állásokhoz megvan a kellő szakképzettsége- állapítja meg egy felmérés. A ManPower tanulmánya  rangsorolja a szakmákat, amelyek a legnagyobb hiánnyal küszködnek, s ebből azok is levonhatják a következtetést, akik ausztriai munkavállalásra készülnek.

 


Súlypont: internetfejlesztés és a nők megnyerése

2016. október 30., Vasárnap 08:37
szervuszausztria_vidék.jpg

Évente ötvenezer a Bécsbe települők száma - a növekedés annyi, amennyi St. Pölten, az igen népes Alsó-Ausztria tartományi főváros lakossága.  Ez nem lenne baj, ha a folyamat nem a vidék gyengülését jelentené. Márpedig erről van szó: arányosan csökken az egyes térségek jelentősége, és ezen - legalábbis a téma illetékese, Andrä Rupprechter mezőgazdasági miniszter szerint -  változtatni kell.  


Ugrás a 19. helyre

2016. október 2., Vasárnap 08:38
szervuszausztria_29-s24-Wettbewerbsfhigkeit-GK_1475083062059219.jpg

Szép dolog, hogy Ausztria a versenyképességi rangsorban bejutott az első húsz közé, de most azzal kell foglalkozni, hogy ezt a helyezést meg is tartsa - véli sok szakember. Ezért vizsgálják most olyan figyelmesen, minek köszönhető, hogy az osztrák gazdaság négy lépcsőfokkal feljebb végzett,  és a nem éppen lebecsülendő 19. helyet szerezte meg a felmérésben szereplő 138 ország között.


Laphalál

2016. szeptember 3., Szombat 17:08
szervuszausztria_szervuszausztria_wirtbl.jpg

Sokan, köztük maguk a munkatársak reménykedtek, hogy valami csoda mégis történik, és a kedvelt gazdasági napilap megmenekül. Nem így történt: a Wirtschaftsblatt szeptember 2-án utoljára jelent meg nyomtatott formában. A gazdasági napilap 21 évet élt, megbízható színvonalas újság volt, fontos eszköz megannyi üzletember, vállalatvezető  avagy csupán kívülálló érdeklődő számára.

 


Nőtt a kelet-európai munkavállalók száma Ausztriában

2016. április 20., Szerda 20:02
szervuszausztria_arbeiterk.jpg

Alig több mint két éve nyitotta meg Ausztria a munkaerőpiacot a Romániából és Bulgáriából érkezők előtt is. A lehetőséggel többen éltek, mint amire számítottak. 2015-ben tovább nőtt a kelet-európai munkavállalók száma is.

 


Egy kedvelt élelmiszerlánccal kevesebb

2015. december 6., Vasárnap 14:25
szervuszausztria_letöltés.jpg

Január közepéig még nyitva tartanak a Zielpunkt üzletek, és próbálnak nagy árengedménnyel túladni a tartós cikkeken. Az osztrákok kedvelték a hálózatot, a mérsékelt áron kínált élelmiszerek mellett szívesen vásárolták a használati cikkeket is. Az üzletlánc múltja elég viszontagságos, az utóbbi időben gyorsan követték egymást a tulajdonosváltások. Arra azonban csak kevesen emlékeznek, hogy az eredeti alapítók egyike magyar származású.


Itt az adóreform!

2015. március 14., Szombat 10:38
szervuszausztria_steuersenkung.jpg

Kitartó tárgyalások, alapos elemzések, végül pedig némi belátás mindkét oldalon, vagyis kompromisszumkészség: ezeknek köszönhető, hogy végre megszületett az adóreform. A legkevesebbet – és az ausztriai átlagot – keresők jól járnak, a gazdagok, az évi egy millió euró feletti jövedelemmel rendelkezőktől azonban ezentúl 55 százalékot vonnak el. Az összességében 5 milliárd eurós volumenű csomagot kiegészít egy 200 millió eurós gazdaságélénkítő pakett.


Adócsökkentés – valamikor majd

2014. október 5., Vasárnap 15:54
szervuszausztria_adóref.jpg

Soha ilyen egység, egyetértés, jó légkör – így áradozott a koalíció mindkét pártja a Schladmingban megtartott kormányülés után. Az ilyen kihelyezett tanácskozásokon (klauzúra az osztrák elnevezése) illik valami hangzatos eredményt felmutatni. Nos, ebben az idén ősszel sincs hiány: ötmilliárd eurós adókönnyítésről döntöttek a politikusok. Arról nincs szó, mikorra lehet számítani a tekintélyes gesztusra.


Kaszinó itt – kaszinó ott!

2014. július 3., Csütörtök 12:36
szervuszausztria_casauszt.jpg

Nagy üzlet – ennyit mindenki tud a szerencsejátékról, az is, aki soha életében a lábát sem tette be játékkaszinóba. Nem csoda, hogy Ausztriában is nagy a harc az engedélyért. és kiemelt figyelem kíséri a törvény módosítását. Másfél éves huzavona után eldőlt, kinek jut az újabb három kaszinó létesítésének licence.


Az osztrákok szeretnek vonatozni

2014. április 28., Hétfő 13:37
szervuszausztria_ÖBB_4011_und_4024_in_Landeck.jpg

Irigylésre méltó az Osztrák Vasutak (ÖBB): a tavalyi évet jókora nyereséggel zárta, igaz, a korábbinál több állami támogatást is kapott. Mindent összevetve, az osztrákok minden jel szerint egyre gyakrabban ülnek vonatra.


Lassan oda a banktitok Ausztriában is

2014. február 8., Szombat 10:47
szervuszausztria_bankaustria.jpg

Az osztrák kormány mintha feladta volna a külföldiek ausztriai bankbetéteinek titkosságát, és inkább arra összpontosít, hogy a hazaiakat biztosítsa: az ő adatait továbbra is védi a törvény. Michael Spindelegger pénzügyminiszter hamarosan egyeztet a témáról luxemburgi kollégájával. Ma már csak ez a két EU-tagország tartja a teljes anonimitást.


Visszatér a pezsgőre kivetett különadó

2013. december 26., Csütörtök 08:56
szervuszausztria_41.219.887.jpg

Az „előírt” vagy inkább elvárt időponthoz képest csak csekély késéssel megalakult az osztrák kormány, igaz, a tárgyalások megkezdése óta eltelt 56 napban néha az volt az eseményeket figyelők érzése, hogy ez a két párt soha nem fog megegyezni. A 122 oldalas koalíciós megállapodás most letölthető az internetről, és Werner Faymann (SPÖ) kancellár és Michael Spindelegger alkancellár már döntött az új kormány személyi összetételéről is.


Nagy az osztrák deficit – jön a takarékoskodás

2013. november 20., Szerda 19:50
szervuszausztria_adósság.jpg

Kormány még nincs, de az már bizonyos, hogy a választási ígéretek többségéből semmi sem lesz. A keserű valóság a pénzügyek kormányváltáskor szokásos alapos átvizsgálásakor derült ki, ami csak azért különös, mert az új kabinet megegyezik a régivel, vagyis aligha hihető, hogy a költségvetés helyzete a most tárgyaló küldöttségeket meglepetésként érte.


Bankvezérváltás

2013. június 25., Kedd 17:03
szervuszausztria_cikk.jpg

Évek óta tudható, hogy valami nincs rendben Herbert Stepic, az Ausztriában és kelet-Európában hatvanezer alkalmazottat foglalkoztató Raiffeisen Bank International nagyhatalmú vezére körül. Suttogtak a Haider-közeli – és pár éve csődbement – Hypo-Alpen Adria Bankhoz fűződő nem tiszta kapcsolatokról, különös ingatlanügyletekről, az általa is elismert túlzott nagyságú jövedelmekről- ám ez nem volt elég. Két offshore cégének leleplezése késztette végülis a minap lemondásra a bankvezért. Némi huzavona után most megvan az utóda.


Marad vagy nem?

2013. április 15., Hétfő 08:56
szervuszausztria_bankgeheimnis20090708193049.jpg

Ha van örökzöld téma, akkor Ausztriában a banktitok megőrzése annak mondható. Az alpesi ország ugyanis ma már az egyetlen az EU-ban, amely őrzi a bankjaiban számlát vezetők adatait. Ezzel folyamatosan abba a gyanúba keveredik, hogy a pénzmosók érdekeit védi. Most minden eddiginél jobban fenyeget a veszély: az EU győz.


Válság és vásárlási láz

2012. november 25., Vasárnap 22:01
szervuszausztria_vásárlás.jpg

A válság Ausztriát sem kerülte el, de az osztrákok idén karácsony előtt sem húzzák szorosabbra a nadrágszíjat. A bécsi utcákon már november közepe óta ezt sejteti a csomagokkal sietők látványa. Ám ez nem csak a látszat: ugyanezt igazolják a Bécsi Gazdasági Kamara előzetes felmérései is.


Épülhet a harmadik kifutó

2012. július 23., Hétfő 13:24
szervuszausztria_reptér.jpg

Hosszas vita, és a környezetvédelmi szakvélemények alapos vizsgálata után az alsó-ausztriai kormány hozzájárult a bécsi (schwechati) repülőtér bővítéséhez és megadta az engedélyt a harmadik kifutópálya megépítéséhez. Ugyan külön nem említették, de a Malév bedőlése minden bizonnyal közrejátszott.


Ausztriai magánbiztosítottak: egy kedvezménnyel kevesebb

2012. május 23., Szerda 08:10
szervuszausztria_akh.jpg

Egész Ausztriában bevezetik a Bécsben már működő rendszert, amelynek eredményeképpen a magánbiztosítással rendelkező osztrák betegek nem élveznek többé előnyt a műtéti besorolásnál.


Az Austrian Airlinest megmentik, ugye?

2012. március 17., Szombat 08:14
szervuszausztria_aua.gif

Nem dől be az osztrák nemzeti légitársaság, amely már jó ideje a német Lufthansa leányvállalata. A tekintélyes összeg, amellyel a németek elhárítják a közvetlen csődveszélyt, nem ellenszolgáltatás nélküli adomány: fájdalmas takarékossági intézkedések teljesítése a feltétel.


Évfordulós emlékezések

2011. december 28., Szerda 10:24
szervuszausztria_euro_muenzen_oesterreich.jpg

Tíz évvel az euró bevezetése után az osztrákok – elsősorban az idősebbek - egy része még mindig schillingben számol, különösen, ha nagyobb összegről van szó. Az évfordulón, amely elválaszthatatlan a közös fizetőeszközbe vetett bizalom megrendülésétől, régi történetek kerülnek elő, no és az elmaradhatatlan felmérések, adatok. Kevés szó esik azonban arról az osztrák férfiúról, akit az euró atyjának is szoktak nevezni.




jooble
Bogipark
Ilona stüberl
 
 
 
 

Fatal error: Uncaught Error: Class 'Tidy' not found in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php:39 Stack trace: #0 /var/www/clients/client1/web2/web/index.php(159): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php on line 39