Pontosabban már ezt is csak engedménnyel: néhány éve a közösség kikényszerítette, hogy az egyes országok legalább összesítve kapjanak tájékoztatást állampolgáraik Ausztriában elhelyezett betéteiről. Vagyis a látszat – Simon Gábor képviselő botránya – ellenére Ausztria ma még nem adja ki az egyes személyekre vonatkozó adatokat, csak ha azokat törvényes eljárás miatt kéri az illetékes hatóság. Az összesített, egy-egy országra vonatkozó adatok semmiképpen nem segítenek hozzá az egyes nevekhez, de a pénzmosás elleni harcban mégis jelentős lépésnek számított a kompromisszum, amely fokozatosan alakult ki.

Brüsszel először 1989-ben, már jóval az EU-csatlakozás előtt kifogásolta az osztrák banki anonimitást. Öt évig tartott, amíg 1994-ben, közvetlenül az EU-taggá válás előtt szigorítást rendeltek el: ekkor kötelezték a banktisztviselőket, hogy 200 ezer schillinges betétnél nagyobb összeg elhelyezésekor ellenőrizzék a személyazonosságot. Ugyanekkor szűnt meg az értékpapír számlanyitás névtelensége. Ezekre az intézkedésekre, no és a gazdasági rendőrség nem ritka beavatkozásaira hivatkozva Ausztria még egy ideig hitelesen állította, hogy a takarékbetétek anonimitása nem alkalmas a pénzmosásra, hiszen a számítógépes rendszerek még azt is kimutatják, ha egy időben gyanúsan sok fiókban helyeznek el 200 ezer schillinghez közeli betétet. A pénzmosás gyanúja miatti feljelentések, bankbetétzárolások szaporodó esetei bécsi vélemény szerint a rendszer tökéletes működését jelezték.

A következő intézkedés 2000-től lépett érvénybe: akkor vezették be, hogy betétkönyv nyitásakor, vagy tranzakció végrehajtásakor az elhelyezett összeg nagyságától függetlenül minden esetben kötelező az igazolvány felmutatása. 2002. július 1-től az intézkedést kiterjesztették a korábban nyitott betétkönyvekre, ettől az időponttól végleg megszűnt Ausztriában a névtelen bankbetét gyakorlata. A régi betétesek, akik addig megőrizték inkognitójukat, akár a korábbi jelszó megtartása mellett is kénytelenek voltak igazolni személyazonosságukat – s ezt a bankok feljegyezték, nyilvántartották. Vagyis 2002 nyara óta már ajándékozni sem lehet betétkönyvet névtelenül, adómentesen.

Bár a pénzintézetek ettől kezdve pontosan ismerték ügyfeleiket, tudták, kinek milyen megtakarítása van, ez a tudás a mai napig csakis a pénzintézeté. Ügyészségi utasítás nélkül adatokat senki nem kaphatott, vagyis a pénzüket osztrák banknál elhelyezők biztosak lehetnek abban, hogy féltett titkuk nem jut illetéktelen tudomására. Némi engedményt e téren csak a külföldiek vonatkozásában tett Ausztria: ma a külföldiektől a betétük után 35 százalék forrásadót vonnak, (szemben a hazaiak 25 százalékával), és az osztrák pénzügyminisztérium nevesítés nélkül országokra lebontva az összeget átutalja az érintett államok kincstárának. A teljes információcsere – amit most az EU követel – minden adat átadását jelentené.

Most úgy tűnik, Ausztria nem kerülheti el az újabb lépést, ismét kompromisszum formájában. Ugyanis csakis a külföldiek adatait vinnék be a közös rendszerbe. Sokan már az idei évtől számítottak a változtatásra, ám a döntést – talán a tavaly őszi parlamenti választások kampányának hevületében – eddig sikerült elhalasztani.

Az osztrák pénzügyminiszter most mindenesetre igyekszik megnyugtatni honfitársait, hogy az ő banki adatait továbbra is védi majd a banktitok. A pénzintézetek nem lennének boldogok, ha akár csak a külföldiekre vonatkozóan megszületne a döntés: nem csekély vonzerőt jelentett eddig az anonimitás, amely számukra sokmilliós betétet és egyéb befektetést hozott.