Hivatalosan ártatlan

2014. január 10., Péntek 09:07
szervuszausztria_images.jpg

A Legfelsőbb Bíróság megerősítette az alsóbb fokon hozott ítéletet, és most már véglegesen kimondta: Alfons Mensdorf-Poully gróf nem vádolható pénzmosással. Vagyis nem bizonyítható, hogy a magyar származású burgenlandi lobbista valóban 12,6 millió euró osztogatásával próbált előnyös üzletet szerezni Kelet-Közép-Európában megbízója, a BAE Systems brit fegyvergyártó cég számára.


Tüntetnek a közszolgák Ausztriában

2013. december 26., Csütörtök 08:54
szervuszausztria_125.247.652.jpg

Bent az régi-új kancellár éppen karácsonyi ünnepségen vendégelte meg minisztertársait, amikor kint vagy negyvenezer közszolga tüntetett fizetésemelést és munkakörülményeik javítását követelve. Josef Ostermayer, az újonnan kinevezett illetékes miniszter, Faymann bizalmasa, nehéz napokra számíthat – országosan 340 ezer közhivatalnok szeretne javítani életkörülményein.


Kormányprogram nagy reformok nélkül

2013. december 15., Vasárnap 07:34
szervuszausztria_aussenministerrat-pk-kurz.jpg

Az „előírt” vagy inkább elvárt időponthoz képest csak csekély késéssel megalakult az osztrák kormány, igaz, a tárgyalások megkezdése óta eltelt 56 napban néha az volt az eseményeket figyelők érzése, hogy ez a két párt soha nem fog megegyezni. A 122 oldalas koalíciós megállapodás most letölthető az internetről, és Werner Faymann (SPÖ) kancellár és Michael Spindelegger alkancellár már döntött az új kormány személyi összetételéről is.


Már van új parlament

2013. november 3., Vasárnap 17:08
szervuszausztria_Prammer_ParlamentsdirektionWILKE-380x270.jpg

Egy hónappal az ausztriai választások után az új osztrák parlament, a Nemzeti Tanács (Nationalrat) 183 képviselője letette a hivatali esküt és megkezdte a törvényhozási munkát. Utóbbi a kormány megalakulásáig inkább csak névleges: a még hivatalban lévő ügyvezető kabinet aligha áll elő indítványokkal. Dolog van addig is: a képviselők, köztük az újak képletesen és valóságosan keresik a helyüket, megválasztják tisztségviselőiket.


Ismét nagykoalíció?

2013. október 11., Péntek 19:01
szervuszausztria_faym.jpg

Indulhatnak élesben a koalíciós tárgyalások. Heinz Fischer államfő valamennyi parlamentbe került párt vezetőjével folytatott körültekintő megbeszélések után Werner Faymannt, az SPÖ elnökét, az eddigi kancellárt kérte fel az új kormány megalakítására. Ez pedig nagykoalíciót jelent: Faymann csakis a második legerősebb párt, az ÖVP vezérével kíván tárgyalni.


Az SPÖ visszaesett, de így is a legerősebb

2013. szeptember 29., Vasárnap 19:56
szervuszausztria_neos.jpg

A kormányzó nagykoalíció minden bizonnyal folytatódik, a két párt vesztett szavazatot, de így is az élen áll. Meglepetés a Neos bejutása, Stronach csapata viszont a vártnál gyengébb eredménnyel került be az osztrák parlamentbe.


Ez már a választási kampány

2013. augusztus 29., Csütörtök 17:19
szervuszausztria_pl.jpg

Túl sok idő a nyári uborkaszezon után nem marad a kampányolásra. Aki ezekben a hetekben Ausztriában jár, hatalmas plakátokkal találja magát szemben: világos, egyszerű üzenetek, többnyire pozitív ígéretekkel. Azért a kampány persze nem nélkülözi az egymás befeketítésére szolgáló elemeket. Az osztrákok szeptember 29-én döntenek a parlament összetételéről.


Tirolban néppárti-zöldek koalíció alakult

2013. május 14., Kedd 10:49
szervuszausztria_pl..jpg

Innsbruckban megalakult az első néppárti-zöldek koalíció. A közlekedés, a környezetvédelem, a szociális . és nőügyek jutottak a Zöldeknek – csupa olyan téma, amelynek kétségkívül szakértői. Ráadásul most először a kormányban ugyannyi női miniszter kap helyet, mint amennyi férfi. Tirolban most először fordul elő, hogy Ingrid Felipe személyében hölgy tölti be a tartományi előjáró helyettesének tisztét.


Gabi Burgstaller búcsúzik a politikától

2013. május 5., Vasárnap 18:14
szervuszausztria_buregs.jpg

Salzburgban bekövetkezett, amitől az SPÖ leginkább tarthatott: a szociáldemokraták elvesztették a választást, a Néppárt visszahódította a tartomány vezetését. Gabi Burgstaller tartományi előjáró ezzel két győztes választás után távozni kényszerül: a bukás oka a pénzügyi botrány, amelyet a hatalmon lévő tartományi kormány nem élt túl.


Bukott a Szabadságpárt Karintiában

2013. március 11., Hétfő 11:08
szervuszausztria_1027259_3_Unbenannt-1.jpg

A szuperválasztási vasárnap politikai bombája már az első trend délutáni nyilvánosságra hozatalakor robbant: a Szabadságpárt elvesztette fellegvárát, Jörg Haider egykori birodalmát. A csakis Karintiában működő FPK második helyre szorult a Szociáldemokrata Párt mögött. Alsó-Ausztriában minden marad a régiben: Erwin Pröll és a Néppárt megőrizte vezető szerepét. Stronach vadonatúj pártja jól szerepelt mindkét tartományban.


A startlövés már eldördült

2013. február 20., Szerda 10:19
szervuszausztria_szupervál.jpg

Választási szuperév ez az idei Ausztriában: több tartományban szólítják urnához a szavazókat, ráadásul a szövetségi parlamentet is újjáválasztják. Ez folyamatos kampányidőszakot jelent, plakátok, politikusi nyilatkozatok győzködik a szavazókat.


Marad a sorkatonaság, de jön a hadsereg reformja

2013. január 20., Vasárnap 20:38
szervuszausztria_v.jpg

Elsősorban a katasztrófavédelem és a polgári szolgálat megtartása döntötte el a népszavazást: a szavazati jogukkal élők (50 százalék) több mint a fele a jelenlegi hadsereg megtartására voksolt. A referendum eredménye a Néppárt győzelme, ám Norbert Darabos szociáldemokrata védelmi miniszter a kudarc ellenére sem mond le.


Marad a régi, vagy jön az új

2013. január 15., Kedd 17:06
szervuszausztria_alap.jpg

Euróövezeti válság ide, hazai gazdasági bajok oda, Ausztriát ezekben a napokban a hadsereg jövője tartja lázban. A kérdés: tartsák-e fenn a jelenlegi, kötelező katonai szolgálaton alapuló hadsereget, vagy védje az országot és hárítsa a katasztrófák okozta kárt egy profi sereg. A döntéshez kikérik a lakosság véleményét: vasárnap népszavazást tartanak Ausztriában.


Börtönbe vonul a volt belügyminiszter?

2013. január 15., Kedd 00:30
szervuszausztria_ernst-strasser-bestechlichkeit.jpg

Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság Ernst Strasser volt néppárti belügyminisztert, pártja egykori európa parlamenti képviselőjét. A nem jogerős ítélet indoklása szerint a bizonyítékok alapján egyértelművé vált a politikus megvesztegethetősége, és ez akkor is súlyosan esik a latba, ha pénzt Strasser valójában nem vett fel.


Nagy pofon a pártvezető kancellárnak

2012. október 15., Hétfő 18:06
szervuszausztria_faymann.jpg

Werner Faymann kancellárnak nem volt túl jó napja ez az októberi szombat: a 42. SPÖ kongresszus küldöttei St. Pöltenben példátlanul alacsony, mindössze 84,3 százalékos szavazataránnyal választották újjá a párt élén. Ő maga meglehetős nyugalommal vette tudomásul az eredményt, amely tulajdonképpen váratlanul érte: a szavazást megelőző vitában felszólalók nem bírálták túl szigorúan a pártelnök-kancellárt.


Legyen? Ne legyen? Milyen legyen?

2012. szeptember 6., Csütörtök 08:12
szervuszausztria_darab.jpg

Sok európai országban már el is felejtették a kötelező katonai szolgálatot, Ausztriában még csak most terveznek népszavazást arról, maradjon-e jelenlegi formájában a sereg. Nincs még egy téma, amelyben ennyire változott volna az évek alatt a pártok véleménye. A kormány egyelőre abban sem tud egyességre jutni, milyen kérdést tegyenek fel a januári népszavazáson.


Korrupció, illegális párttámogatás, vádemelés

2012. augusztus 11., Szombat 17:20
szervuszausztria_kulterer20091216115022.jpg

Zaklatott az idei nyár Ausztriában. Szegény politikusok, különösen a karintiaiak nem nyaralhatnak békében. De az ügyészségnek is akad dolga: a karintiai illegális párttámogatási ügy mellett a minap az egykori (néppárti) belügyminiszter, majd EU-képviselő ellen is kénytelen volt vádat emelni.


Jön a Kalózpárt

2012. május 15., Kedd 09:13
szervuszausztria_pir.jpg

A fiatal, urbánus protesztpárt azokra számít, akiknek nagyon nem tetszik a jelenlegi koalíció ténykedése. 2010-ben még a választásokon sem tudtak elindulni – nem volt elég támogatójuk – a mostani tagtoborzás azonban váratlan siker. Talán a német, főként pedig az innsbrucki Kalóz Párt jó eredménye is hozzájárul ehhez.


Csönget a családlátogató

2012. április 9., Hétfő 18:38
szervuszausztria_aussenministerrat-pk-kurz.jpg

Sebastian Kurz, az osztrák kormány legifjabb, huszonéves tagja nem először bizonyítja, hogy nem árt a friss szem egy-egy feladat megoldásánál. A belügyminisztérium menekültügyi államtitkára a bevándorló családok gyermekeinek jobb beilleszkedését szeretné elősegíteni, mégpedig az édesanyák bevonásával.


A Habsburg család megint gyászol

2011. szeptember 9., Péntek 09:48
szervuszausztria_Felix_Habsburg.jpg

Ő volt I. Károly császár (IV. Károly király) és Zita császárné/királyné utolsó élő fia. Mexikóban élt, ott hunyt el szeptember 6-án.Kilencvenöt éves volt. Haláláról az osztrák közvélemény két nappal később értesült. Hét gyermeke gyászolja.




jooble
Bogipark
Ilona stüberl