Illúziói legfeljebb a kevéssé kritikus felszólalások alapján lehettek: amióta két évvel ezelőtt 93,8 százalék választotta újjá, történt egy és más, ami nem feltétlenül járult hozzá népszerűségéhez. Itt van mindjárt a hirdetések ügye. Faymann 2007-től csaknem két éven át közlekedési miniszter volt, s ebben az időben nem csekély összegekért tulajdonképpen saját magát reklámozó hirdetéseket tetetett közzé a bulvársajtóban, amely aztán hálából segítette kampányát. A számlát az irányítása alá tartozó állami cégek fizették (az ÖBB, az Asfinag), ismerve akkori (és részben mostani) pénzügyi nehézségeiket,valószínűleg nem önszántukból. Az egyre nagyobb számban előkerülő bizonyítékok birtokában az igazság feltárására mindig kész Zöldek parlamenti vizsgálóbizottságot kényszerítettek ki, amely előtt azonban Faymann nem volt hajlandó megjelenni. Az őt ott is helyettesítő leghívebb munkatársával, Josef Ostermayer államtitkárra egyetemben a vádakat alaptalannak nevezi.

A hagyományosan a tömegek közelében politizáló SPÖ aktivisták a kocsmai törzsasztalnál csak feszengnek, amikor a hirdetés-botrányra vonatkozó kérdésekre kell válaszolniuk – nem lehet csodálkozni, hogy a vezető beosztású szociáldemokraták deklarált lojalitása ellenére, bennük sokasodnak a kételyek.

A hadkötelezettség eltörlésének, a hadsereg átszervezésének kérdésében sem felel meg mindenkinek Faymann álláspontja. Az, ahogyan a pártvezetés, a „bázis” megfelelő tájékoztatása nélkül hirtelen 180 fokos fordulatot „rendelt el”, és a korábbi ódzkodás ellenére most hirtelen a profi hadsereg létesítését támogatja. Ráadásul ez az új koncepció nagy vereség lehetőségét is magában foglalja: az elemzők egyáltalán nem veszik bizonyosra, hogy a januári népszavazáson az ötlet megkapja a választók támogatását.
Az egyetemi és főiskolai tandíjak kérdését Fayman (aki minden észérv és gyakorlati tapasztalat ellenére az ingyenes oktatás híve) elodázta: azzal év végéig munkabizottság foglalkozik. És ahogy a többi vitás témát, ezt is száműzte a kongresszus napirendjéről. Vagyis minden jel arra mutat, hogy az SPÖ, a nagyobbik kormánypárt a legfontosabb témákban – Európa jövőjét is beleértve – nem rendelkezik kiérlelt állásponttal. A gazdagok nagyobb megadóztatása, a tehetősek vagyonára kivetendő örökösödése adó, az igazságosság fennen hirdetése az útját vesztett párt tagjainak és híveinek a jelek szerint kevés. Félő, hogy a szavazók sem érik be manapság ennyivel. Mindenesetre a hierarchiában csalódottak ezért a bizonytalanságért is büntették az elnök/kancellárt, aki mellesleg arra a következtetésre jutott, hogy a nemmel szavazó 85 küldöttet kellene meggyőznie a párt irányvonalának helyességéről.

A kancellár kitartó hívei azzal magyarázzák a vereséggel felérő eredményt, hogy a pártfinanszírozás átláthatóságáról szóló törvény támogatásával Faymann sok ellenséget szerzett magának. Mások, vezető tartományi szociáldemokrata politikusok aggasztónak tartják pártjuk helyzetét egy évvel a parlamenti választások előtt, jelezve: ilyen körülmények között egyáltalán nem látni, ki lesz az SPÖ kancellárjelöltje. Van, aki újabb, rendkívüli kongresszust követel, mások a pártprogram korszerűsítését, a struktúra megújítását tartanák eredményesnek. És persze a nyilvánosság előtt minden megszólaló cáfolja, hogy megkezdődne a harc a személycseréért, a helyezkedés a vezető posztért.