Stronach csapata, a tíztagú parlamenti frakció ezentúl a névadó nélkül folytatja. Stronach parlamenti búcsúbeszéde rövid volt, igaz, csak öt percet kapott. Úri módon mondott köszönetet, amiért „itt lehetett”. Később megtartott sajtóértekezletén aztán elmesélt mindent, ami az időkorlát miatt kimaradt. Belefértek a már ismert anekdoták arról is, hogyan lett a stájerországi melósból a tengeren túl milliomos. A „most miért veszi a kalapját” kérdésre rá jellemző választ adott: „Nem vagyok én Teréz anya” – vagyis elege van abból, hogy üzletember létére a megtérülés reménye nélkül pénzt pumpál a politikába.
Néha az jutott eszébe, hogy talán jobb lenne szociális projekteket támogatni – mondta. Mindent összevetve harmincmillió eurójába került ez a kis politikusi kitérő. Húszmilliót adományként, tízmilliót pedig kamatmentes kölcsönként adott az általa alapított pártnak azzal a kitétellel, hogy ez utóbbit sem kell visszafizetni, ha Stronach csapata az ő elképzelései szerint jár el.
A keserű tapasztalatokat szerzett rövid politikusi pályafutása alatt. Mindenki a kegyeit kereste – mondja –, majd amikor bekerült a politikába, hirtelen ő lett a „gonosz”, és a média sem bánt vele túl jól. Szóval ebből elég.
Képviselői mandátumát a burgenlandi szervezet élén álló Rouven Ertlschweiger veszi át. A név megtartásáról a pártvezetőség egyhangúlag döntött. A pénzcsapot azonban Stronach elzárja, a májusi európai választáshoz sem járul hozzá. Alig másfél év kellett a teljes kiábránduláshoz: 2012 szeptemberében jegyezték be hivatalosan
.Az azóta megrendezett választásokon három tartományi kormányba került be, az országos törvényhozásban pedig tizenegy mandátumot szerzett, kevesebbet, mint amennyire előzetesen számítani lehetett. Stronach számára ez csalódás volt. Emiatt is hagy fel az ausztriai politizálással. Visszatér Kanadába. Az osztrák politika mindenesetre unalmasabb lesz ezentúl – mondja szerényen.