Bécs kedvence az Ilona Stüberl

2023. február 5., Vasárnap 08:51
szervuszausztria_jónagy.jpg

Bécs ismét tanújelét adta, mennyire kedveli a belvárosi kis magyar éttermet, az Ilona Stüberlt, és mennyire nagyra tartja a tulajdonos, Fodor Mária munkáját. Nem ez az első elismerés – de talán mind közül a legnagyobb: Bécs tartomány arany érdemjelével tüntették ki a vendéglő tulajdonosát.


Az Ilona Stüberl a régi ízekkel várja a vendégeket

2021. május 17., Hétfő 10:20
szervuszausztria_jónagy.jpg

Ez már a második nyitás, amióta a járvány miatt Bécs lezárt. A második kényszerű szünet idején a tulajdonos, Fodor Mária kiszállítással igyekezett vendégei kedvében járni. Az igazi azonban mégis csak személyes jelenlétük: a bécsi belváros e kedvelt kisvendéglője nem csak a magyar konyha megkedveltetéséért tesz sokat, hanem sok Ausztriában élő magyarnak a hazai ízeket is jelenti.


A bécsiek október 11-én választanak

2020. október 1., Csütörtök 11:59
szervuszausztria_valaszt.jpg

A világ legélhetőbb városának lakosai öt évenként választhatják meg a tartományi jogú főváros vezetőit, illetve az egyes kerületek önkormányzatait – ezekre az itt állandó bejelentéssel rendelkező valamennyi EU-állampolgár is szavazhat.   A járvány miatt kevesebb a közönség előtt megtartott rendezvény, annál nagyobb a jelentősége a szokásos televíziós vitáknak: kettesével találkoznak a pártok polgármester jelöltjei, hogy aztán az október 11-i választás előtt az úgynevezett „elefánt-fordulóban” valamennyien egy asztalhoz üljenek. A pártokról és jelszavaikról hű képet adnak a plakátok, amelyekről Elisabeth Schwindl készített körképet a szervuszausztria-hu olvasóinak.  


Újra megnyílt az Ilona Stüberl

2020. augusztus 25., Kedd 10:51
szervuszausztria_jónagy.jpg

A tulajdonos - Fodor Mária - névnapjára felújítva, és persze a régi színvonalat kínálva újra megnyílt sokak kedvence: az Ilona Stüberl. A bécsi belváros e kedvelt kisvendéglője nem csak a magyar konyha megkedveltetéséért tesz sokat, hanem sok Ausztriában élő magyarnak a hazai ízeket is jelenti.


Bécs felkészült a karácsonyra

2019. november 26., Kedd 09:24
szervuszausztria_cimkari.jpg

Az Ádvent, legalábbis ami az ünnepi kivilágítást illeti, mindig kicsit előbb kezdődik. Bécs máskor is szép, de ez az időszak mindent visz, ráadásul nyitnak a forralt bort, puncsot árusító csinos bódék is - a gesztenyések a maguk kevéssé látványos felszerelésükkel már ősz óta az utcákon vannak. A szervuszausztria.hu részére bécsi fotósunk, Elisabeth Schwindl készített képeket - amelyekből egy csokrot itt megosztunk olvasóinkkal.

 


Bécsi húsvét

2019. április 18., Csütörtök 06:35
szervuszausztria_cimhusvét.jpg

Szerencsére a napsütés és a tavaszias időjárás is megérkezett, így a húsvéti vásárok, amelyek Bécsben a karácsonyihoz hasonlóan népszerűek, zavartalanul működhetnek. A szervuszausztria.hu számára Elisabeth Schwindl készített néhány szép fotót  - étvágyerjesztőnek azok számára, akik a napokban Bécsbe látogatnak!

Képgaléria itt. 

 


Ilyen volt a Halloween Bécsben

2018. november 7., Szerda 21:11
szervuszausztria_horváth,cim.jpg

Tíz éve még éppen csak hallottak róla Bécsben, arról, hogy odaát a tengeren túl, no meg Nyugat-Európában van egy ilyen szokás. Aztán, ahogy ez lenni szokott, megérkezett, és az elmúlt pár évben egyre többen érdeklődtek az esemény iránt. A kereskedelem is felfedezte a lehetőséget - nem csoda, hogy az idén már szinte egész Bécs Halloween-lázban égett. A helyszínről, a Práter Halloweenjéről Horváth Tamás tudósított és ő készítette a fotókat is.


Vihar egy plakát körül

2018. augusztus 20., Hétfő 08:58
szervuszausztria_avasuti.jpg

Putyin felbukkanása az osztrák szabadságpárti külügyminiszter asszony stájerországi esküvőjén ideig-óráig háttérbe szorított egy másik botrány-gyanús ügyet: az Osztrák Államvasutak ÖBB plakátja miatt kirobbant vitát. A kedvezményes jegyet reklámozó család szülőpárja ugyanis két férfiú, ráadásul egyikük sötétbőrű: arcukon boldog  mosollyal tartják fehér kisbabájukat.

 


Ez volt a huszonötödik Life Ball

2018. június 3., Vasárnap 14:39
szervuszausztria_cim2life.jpg

Negyedszázad alatt a bécsiek hozzászoktak a sokkoló öltözékekhez. Talán ma kevésbé prűdek, talán egy új, nyitottabb nemzedék a hangadó - de az is lehet, hogy két és fél évtized alatt sikerült megértetni velük mi is a Life Ball célja.  A bállal együtt járó nagyvonalú adakozás az AIDS elleni küzdelem és a felvilágosítás kampányait,  a gyógyítás érdekében kutatókat,  a megbetegedetteket  segíti. (Elisabeth Schwindl képei)


Európa legnagyobb kerékpárfesztiválja

2018. április 20., Péntek 08:38
szervuszausztria_bicaj.jpg

Látványos trükkök, BMX sztárok és több ezer érdeklődő - ez volt a 20. bécsi biciklis találkozó. A Rathaus előtt tartott rendezvényen több iskola is bemutatta tudását. Az alkalmat megragadva a bécsi Radlobby igyekezett felhívni a figyelmet néhány biciklis aktualitásra. A fesztiválon a szervuszausztria.hu képviseletében Horváth Tamás járt: az alábbiakban az ő beszámolóját és fotóit közöljük.


Bécsi tömegtüntetés a jobboldali kormány ellen

2018. január 15., Hétfő 08:35
szervuszausztria_tunticim.jpg

A Westbahnhof környékéről a Mariahilferstrassen hömpölygött a tömeg egészen a Heldenplatzig: Bécsben tízezrek tüntettek a Szabadságpárt (FPÖ) kormányrészvétele ellen. A miniszteri poszthoz jutó, az egyes minisztériumokban vezető szerepet játszó szabadságpárti politikusok közül többen kötődnek a szélsőjobboldali, fasiszta eszméket hirdető, náci múlttal rendelkező diákszövetségekhez (Burschenschaft): erre is utalnak a tüntetők molinói.

 


Karácsony előtt Bécsben

2017. december 14., Csütörtök 13:45
szervuszausztria_IMG_1060.JPG

Ha valamire bizton lehet számítani, az a karácsonyi - adventi - vásárok egyre korábbi megnyitása. És az is biztos, hogy Bécs rangos helyen szerepel a legszebbek listáján. De hogy nem mindig ugyanoda látogassunk, ezúttal egy a turisták körében kevésbé ismert vásárra kalauzoljuk olvasóinkat: a Karlsplatzra. A kedvcsináló képeket Elisabeth Schwindl, a  szervuszausztria.hu fotósa készítette.

 


Ez már a végső harc

2017. szeptember 30., Szombat 12:35
szervuszausztria_galeria.jpg

Alig két hét van hátra az előrehozott választásokig, és a kampány egyre gyilkosabb - bár minden közvéleménykutatás az Osztrák Néppárt kényelmes győzelmét jósolja. A plakátháború most ér a célegyenesbe: a szervuszausztria.hu felkérésére Elisabeth Schwindl fotózott a bécsi utcákon.


Bálozók harca az AIDS betegekért

2017. június 11., Vasárnap 10:38
szervuszausztria_lifeballcim.jpg

Látványosság, színek, néha meghökkentő jelmezek, furcsa jelenetek és hírességek minden mennyiségben: a felületes szemlélő számára ez a bécsi Life Ball, a koranyár megszokott rendezvénye, amelynek a Városháza, illetve a népszerű tér az épület előtt ad otthont. Utóbbi  a hagyományos és mindenki számára jegy nélkül is nyitott divatbemutató helyszíne, míg a termekbe a fizető hírességek vonulnak be, azok, akik készséggel és nagyvonalúan adakoznak.

 


Elhunyt Alois Mock

2017. június 1., Csütörtök 15:57
szervuszausztria_mock.jpg

Nincs sajtóarchívum, amely ne őrizné a legendás fotót: Alois Mock külügyminiszter Horn Gyulával megnyitja a határt. Bár nálunk mostanában nemigen szerepelt ez a kép a sajtóban, most ismét előkerül: 83 éves korában elhunyt a vasfüggöny lebontásának osztrák élharcosa, a későbbi Mr. Európa, akinek döntő szerepe volt Ausztria 1995-ös  EU-csatlakozásában. 


Ha május, akkor Wiener Festwochen

2017. május 14., Vasárnap 09:18
szervuszausztria_festw.jpg

A Bécsi Ünnepi Hetek május közepe táján, mindig péntek este az osztrák főváros kulturális életének fontos eseménye - olyan rendezvény, amelyen több ezer fős közönség van jelen a Rathaus előtti téren. Akik nem szeretik a tolongást, vagy tartanak az esőtől, otthon nézhetik - nézhették most is -  az ORF2 vagy a 3Sat élő közvetítését. Az idei megnyitó hagyományosan nemzetközi zenei műsorát Conchita Wurst moderálta - és persze a műsorban dallal is fellépett. 


Kínai gyűjtőé lett Klimt egyik legismertebb festménye

2017. február 12., Vasárnap 10:45
szervuszausztria_adeleii.jpg

Oprah Winfrey  amerikai médiasztár árverésen vált meg Gustav Klimt Adele-Bloch-Bauer II című festményétől, attól a portrétól, amit az osztrák szecesszió nagymestere 1912-ben festett a bécsi nagyiparos feleségéről, művészetének egyik  nagy támogatójáról. A festményért, amelyet Winfrey több mint tíz évvel ezelőtt 97,9 millió dollárért vett meg, most a kínai gyűjtő  150 millió dollárt adott. 


Hatszázötvenezren búcsúztatták Bécs belvárosában az óévet

2017. január 2., Hétfő 14:20
szervuszausztria_tüzi.jpg

 

Rejtély, hogyan tudják megszámolni a résztvevőket, de akinek volt alkalma a bécsi belvárosban tülekedni szilveszter éjszakáján, az hajlamos elhinni a 650 ezres számot. Mindenesetre  a szilveszteri ösvény 27 éve az óév búcsúztatót  Bécsben töltő sokaság kedvence.

 


Sisi emlékének is adózik az idei Újévi koncert

2016. december 29., Csütörtök 13:33
szervuszausztria_hermesvilla-thomas-steibl.jpg

Ilyenkor, közvetlenül a nagy nap előtt azért már kiszivárog ez-az a műsorról. Például, hogy az idén először az újévi koncert balett betéteinek helyszíne a Hermész-villa,  Ferenc József boldogtalan hitvesének kastélya, és az azt körülvevő lainzi állatkert. A tánc számokat a koreográfus, Renato Zanella, é a rendező, Michael Beyer afféle idegenvezetésnek szánja a Sisi-rajongóknak - akik pedig nincsenek kevesen.  


Bécsi fények, karácsonyi vásárok

2016. december 3., Szombat 12:37
szervuszausztria_villamos.jpg

Évről évre nagy a versengés, melyik karácsonyi vásár a legszebb, hol érzik magukat a legjobban a látogatók. De a sor folytatható: az egyes kerületek is vetélkednek, hol sikerült a  legszebben kivilágítani az utcákat. Na és persze azt is el kellene dönteni - de nagyon nehéz -, melyik standnál kapható a legjobb puncs.




jooble
Bogipark
Ilona stüberl
 
 
 
 

Fatal error: Uncaught Error: Class 'Tidy' not found in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php:39 Stack trace: #0 /var/www/clients/client1/web2/web/index.php(159): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php on line 39