Az elmúlt harmincöt évben gyakran állt hosszú sor az aranygömbbel díszített bejárat előtt: a nagy múzeumoknál intimebb helyszínhez igazodó különleges tematikájú kiállítások sokakat vonzottak. Konkrétan évi átlag 230 ezer látogatót.  A Kunstforum ugyanakkor szép – és sajnos lassan kivesző – példája volt annak, mit tehet a pénzvilág, a magánszféra a művészetekért.

A történet 1980-ban kezdődött. Még csak nem is képzőművész, hanem egy népszerű komikus-színész vetette fel az ötletet: mégis csak jobban illenének kiállítások a csodaszép épületbe, mint afféle földhözragadt pénzügyi tevékenység. A Creditanstalt akkor vezére, Franz Vranitzky, a későbbi kancellár egyetértett, és úgy döntött: a bank állandó kiállítóhelységet létesít. Gustav Peichl, a neves építész kapta az átalakítás feladatát, így került a rá oly jellemző hatalmas aranygömb az épület bejárata fölé.  A nyitásig azért eltelt kilenc esztendő, az ötletgazda Heinz Conrads már nem lehetett ott az első kiállításon, amely önmagában is szenzáció volt: ekkor és itt ismerte meg a világ a szemészorvos, Rudolf Leopold Schiele gyűjteményét. A kiállító terem egy évvel később nyerte el végleges nevét, miután a Creditantalt és az elődbankok egyesültek a Bank Austriával. Igazgatót is jól választottak, pedig a linzi fiatalember, Klaus Albrecht Schröder akkor még csak ígéretes tehetség volt. A súlypont a 20. század művészete lett, Schröder szabad kezet kapott, és jól élt a lehetőséggel. Igazgatói tevékenységének tíz éve alatt szenzációs kiállításokat szervezett, értő kurátorokat bízott meg, s a Kunstforum híres volt az igényes katalógusokról. Felsorolni nehéz lenne az itt bemutatott művészeket. A legsikeresebb talán a 2000 első negyedévében megrendezett Cézanne és kora kiállítás volt, amelyet több mint 300 ezren néztek meg.

Schrőder igazi hírnevét egyébként későbbi megbízatása alapozta meg: 1999-ban nyerte el az akkor még csak átépítés alatt álló Albertina igazgatói posztját. Az eredetileg csak grafikai gyűjteményt ő alakította át tekintélyes múzeummá, ő szerezte meg világhírű magángyűjtemények állandó bemutatási jogát. Huszonöt év után tavaly adta át a stafétabotot – amit egyébként tőle 1999-ben a Kunstforumban Ingrid Brugger vett át. Vele értelemszerűen újabb fókusz is érkezett: az akkortájt még egyáltalán nem divatos női vonal, festőnők kiállításai kerültek a programba. Az első Tamara de Lempicka volt, aztán jött Frida Kahlo és oly sokan mások. A szerb performansz művésznő, Marina Abramovič lett volna a következő, októbertől – ezt a kiállítást az Abertina vette át.

Brugger ígéri, hogy a Kunstforum –projekt nem ért véget: más helyszínen, más tulajdonossal és szponzorokkal folytatni tudják. Az aranygömb marad az épületen, bárki is költözik be, és a Unicredit sem hagy fel a kultúra, pontosabban a képzőművészet támogatásával, még ha állandó kiállítóhelyet nem is tervez. Nincs ezzel egyedül, más alapítványok tulajdonosai is hasonlóképpen döntöttek. A Bawag Foundation és a Generali Foundation is bezárta bemutatótermét, sőt, több nevezetes magángyűjtő, mint Francesca Thyssen-Bornemisza és a Liechtensstein család is így tett. A szakértők mindebből azt a következtetést vonják le, hogy a kultúra nagyobb állami támogatást igényel, a magánszféra nem képes ma már ezt a szerepet betölteni.