Aki járt valaha a Turizmus ZRT valamelyik ausztriai kiállításán, Magyar Napok rendezvényén, az tudja: van egy olyan stand, ahol minden időpontban hosszú sorok állnak. Az osztrákok – és más országokban az ottaniak – türelmesen várnak, hogy hozzájussanak a hagyományosnak tekintett magyar csemegéhez, a kürtőskalácshoz. Azt már csak a beavatottak tudják, hogy Molnár László, a legsikeresebb kürtőskalács készítő, az említett vásárok rendszeres résztvevője, eleve osztrák kapcsolatnak köszönhetően kezdett bele e csemege készítésébe.
Amikor Jean-Marc Hillenberg tökéletes magyarsággal megszólal, beszélgetőpartnere alaposan elcsodálkozik. Pedig a dolog egyszerű. Magyar édesanyja ügyelt arra, hogy bárhol is éljen a német édesapával, fiát anyanyelvére tanítsa, szókincsét korának megfelelően fejlessze. Ma ebből nem csekély előnye származik – például munkahelyén, az Osztrák Államvasutaknál a személyszállítás egyik fő felelőseként könnyedén építi a magyarországi kapcsolatokat. A RWRU önkéntes nagyköveteként pedig végképp igen sokoldalúan segítheti a magyarországi turizmust.
Ünnep ez a javából, és méltó volt az ünneplés is. Buda György, az est főszereplője talán már éppen túl volt azon az eufórián, amit a tavaly év végén neki ítélt és júniusban átvett Osztrák Állami Műfordítói Díj kiváltott, amikor most, hónapokkal később újabb öröm érte. A Collegium Hungaricum rendezvényén azok (is) köszöntötték, akiknek műveit évek óta oly sikeresen fordítja németre.
Irodalmi esttől a karácsonyi vásárig sokféle rendezvény szerepel a Balassi Intézet – Collegium Hungaricum Wien műsornaptárában. A programok egyre népszerűbbek nem csak az ausztriai magyar, hanem az osztrák közönség körében is. Fontos és Méhes Márton igazgató szívéhez különösen közelálló esemény a Duna-térség képzőművészeinek vándorkiállítása, amely október 11-től jövő év január közepéig várja a látogatókat a CH bécsi székházában.
Két volt európai kulturális főváros találkozója, szomszédok, egymás értékeit ismerők és kedvelők randevúja – így is megfogalmazható a három nap, amikor a felső-ausztriai Linz belvárosát valósággal megszállták a magyarok, idevonzva a város apraját nagyját. Kevésbé hivatalosan: vidám evés-ivás, jókedvű vásárlás, és zene, zene mindenütt.
Több tízezer Ausztriában élő magyarra számíthat a mozgalom elindítója, azt pedig felmérni is nehéz, hogy összességében hány magyar származású, avagy egyszerűen csak Magyarországért lelkesedő osztrák csatlakozhat a kezdeményezéshez. A feladat nem is olyan bonyolult: ezek a „nagykövetek” magyarországi utazáshoz csinálnak kedvet.
Ezt a 14. kerületi címet sok bécsi magyar ismeri, s egyre többen azok közül is, akik még csak tervezik az ausztriai létet. Választásuk nem véletlen: itt kapnak jogi segítséget, tanácsot. Az ezen a címen működő ügyvédi iroda fiatal, magyar származású partnere a jogi egyetem elvégzése óta a magyar ügyfelekre összpontosít.
Szinte minden bécsi kávéház volt már ideig-óráig az „irodája”. Nagy Zoltán lakást kínálókkal-keresőkkel találkozik, ingatlant mutat az érdeklődőknek, a látogatás előtt-után részletesen tájékoztat, türelmesen válaszol a kérdésekre. Mindezt, ha nem is mindig, de igen gyakran magyarul. Itt, Bécs közepén.
A gyerekek paradicsomában, Ausztria e legnagyobb beltéri játszóparkjában ezen a pénteken késő délutántól különös társaság vette birtokba az éttermi részt. Csak kevesekhez tartoztak gyerekek, minden korosztály képviseltette magát, csinosan megterített büféasztalról szolgálták ki magukat, és ami ennél is furcsább: itt mindenki magyarul beszélt. Vendéglátójuk, Koós Szilárd, a park magyar származású vezetője elégedett. Pont erre vágyott. Ausztriai magyarok kötetlen találkozójára.
A magyaros ételeket kedvelő osztrákok, a hazai ízekre vágyó ausztriai magyarok, de a belvárosban kellemes kisvendéglőt keresők egyaránt jól ismerik az Ilona Stüberlt és mindig mosolygós tulajdonosát. Szerepel ő időről időre a sajtóban is – számtalan díj tulajdonosa, mindegyiket a vendéglátás színvonalával, törzsközönségének szeretetével érdemelte ki. Az azonban mindenkit meglepett, hogy a minap egy magyar vonatkozású kiállítás szponzorai – pontosabban a megnyitó vendégeinek szánt büfé „adományozói” között látták viszont.
A földrajzi távolság sem nagy, de a döntő mégis az emberi kapcsolat. Burgenlandot és Stájerországot nem csak a közös határ fűzi Magyarországhoz, így nem csoda, hogy prominens és magyarbarátságukról ismert személyiségei a vörösiszap-katasztrófa után szinte azonnal a helyszínen voltak. Segítségük nem csak szimbolikus.