Igazi határon átnyúló történet az övé. Ujvárosi Veronika gyerekkorában, második elemistaként került Bécsbe. Szülei a bécsi magyar nagykövetségen dolgoztak, s ahogyan az a külügyi kiküldötteknél megszokott, öt év külszolgálatot három év Magyarország követte. Veronika számára a végleges kiköltözést a szülők utolsó kiküldetése jelentette: erre az időre esett az érettségi, ami után megkezdte a jogi egyetemet.

Hogy miért éppen ezt választotta? A magyar iskolában, 12 éves korában, az ő kérésére rendhagyó történelemórát tartottak. Éppen a magyar jogrendet tanulták, és a szokványos biflázás helyett bíróságost játszottak. Az akkor divatos Dallas sorozat egyes szereplői közül lehetett választani: Veronika Samantha Ewing „védőügyvédje” lett. Az egyébként csendes kislány valósággal lázba jött, egyfolytában a védőbeszédet fogalmazta, majd az órán hatalmas lendülettel adta elő, kívülről, szemben a többiek csetlő-botló nyelvvel felolvasott „művével”. Olyan meggyőző volt, hogy az iskola legszigorúbb tanárnője szükségesnek látta közölni a szülőkkel: a kislánynak a legjobb a jogi pálya lenne.

A bécsi egyetemista évek nem voltak könnyűek, munkavállalási engedélyről szó sem lehetett, maradt a diákok szokásos élete, bébiszittelés, korrepetálás. Az igazi hideg zuhany 2002-ben következett, amikor a három nyelvet tökéletesen beszélő friss jogi diplomás sehol nem kapott állást. Folyamatosan pályázott, még megvan a 86 cím, ahonnan elismerő szavakat és elutasítást kapott. Egy ajándékboltban helyezkedett el, szuvenírt árusított külföldieknek. Peches időszak volt – mondja ma, akkortájt éppen kevés jogászra volt szükség.

Az első állás ügyvédi irodában nem tartott soká, nem vált be a számítás, kevés magyar ügyet tudott hozni. 2005-ben aztán végre sikerült. Egy már nem is olyan fiatal osztrák ügyvéd éppen akkor alapított irodát, és ígéretesnek tartotta a magyar ügyfélkört, ami a fiatal ügyvédbojtártól várható volt.

A kapcsolatépítés időszaka

Remény az volt, de kapcsolata alig. Gyerekkora felnőttvilágának nem volt igénye jogi segítségre, középiskolai és egyetemi társai osztrákok voltak. Új ismeretségekre volt szükség. Üzleti találkozókon, konferenciákon kereste a magyarokat, a Nagy, Szabó, Takács nevűeket a résztvevők listáin.

Más gond is volt: az új iroda tulajdonosának eleinte nem telt az ügyvédbojtár fizetésére, így alkalmazásról csak fél évvel később lehetett szó. Addig a magyar eseteket vitte, és kiderült: erre lehet építeni. Közben Veronika meggyőzte kenyéradó gazdáját, hogy neki több érzéke van a marketing iránt, és kézbe vette az üzleti ügyeket. Ez sem tett rosszat, főként azonban az használt, hogy esténként szünet nélkül járta azokat a rendezvényeket, ahol magyarokkal találkozhatott. Ekkor már tudta, az itt élő magyaroknak nagyonis szükségük van arra, hogy a jogi segítséget anyanyelvükön kapják. Veronika a legkülönbözőbb helyeken, a diákegyesületben, a Magyar Intézetben osztotta (ingyen) a tanácsokat, egyre többen keresték, és immáron nem csak szívességből kértek segítséget cégalapításhoz, ingatlanszerzéshez. Kellett két év ahhoz, hogy az ügyfélkör rendszeres jövedelemhez juttassa az irodát.

Egyre több magyar nyelvű telefonhívás érkezett. Hamarosan rájött, hogy ezt nehéz idővel győzni, különösen, mert először mindenki csak az általános információkat kéri. Előadást szervezett, először csak egyet, aztán a siker láttán

A gyakran feltett kérdésekre adott válaszokból kerek prezentáció telt ki, ehhez helyszínt és közönséget szerezni nem is volt nehéz. Nevetve meséli, hogy még ma is jönnek olyan ügyfelek, akik az első előadások egyikén jelen voltak. Akkor nem volt időszerű számukra, amit ott hallottak, ma azonban szükségük van bécsi ügyvédre. (Aki egyébként hamarosan a magyar Ügyvédi Kamarában is bejegyezteti magát – osztrák ügyvédként. Erre az EU-tagság lehetőséget nyújt, s bár magyar bíróság előtt ügyfelet csak „felügyelő ügyvéddel” képviselhet, tanácsadásra lesz lehetősége).

Miért pont ő?

Félreértés ne essék, nem ő az egyetlen magyarul is beszélő osztrák ügyvéd Bécsben.

Hogy miért választják őt egyre többen? Úgy érzi, nagy előny, hogy az ő mindenki másénál világosabb, nem árul zsákbamacskát, az érdeklődő megtudja, milyen ügy intézésekor milyen költségre számíthat. Valószínűleg az Ausztriába n szerencsét próbálók számára fontos az a lendület is amivel Veronika az ügyeket kezeli, ahogyan az itteni rendelkezések minden kis változásáról azonnal értesíti ügyfeleit. No és az is, hogy számára nincs „kis” ügy. A pár ezer eurós behajtási felszólítással sújtott „kisembert” sem utasítja el túl sok elfoglaltságra hivatkozva. Veronika ugyanis más ügyvédektől eltérően nem választott szakterületet, az ő specialitása a magyar nyelv. Irodájában békésen megfér egymás mellett a szálloda alapítás engedélyeztetési ügye a szépségszalon létesítésének vaskos dossziéjával, a Bécsben élő magyar házaspár közös megegyezésen alapuló válásának aktáival.

Mindeközben egyre bővül az ismeretségi köre – és nő az ismertsége. A sok résztvevős konferenciákon kívül intimebb találkozókra is igény támadt: kiderült, hogy az érdeklődők nem csak a szakemberrel szeretnének együtt lenni, hanem egymással is. Az üzleti találkozóként meghirdetett rendezvényeken vadidegenek csereberélnek névjegyet, és nem feltétlenül szakmai kapcsolatok alakulnak, barátságok is, mint ahogy a hangulat is kötetlen. Ha lehet, magyar kapcsolódású helyre invitál, a fogyasztás nem kötelező, és saját költségre megy. Aki jól érezte magát, jön máskor is, a meghívhatók listája pedig egyre bővül. Idén szeptemberben, jó hat évvel a nem könnyű indulás után, Veronika egy magyar ügyvédi szakvizsgával rendelkező ügyvédnővel dolgozik együtt. Képviseleti joga egész Ausztria területére kiterjed.