Persze a CH törzsközönsége jól ismeri Budát, mint ahogy az ausztriai irodalmi szalonok, felolvasóestek publikuma is, hiszen egyéb erényein túl az általa fordított művek avatott felolvasójaként is népszerű. És akkor még nem beszéltünk a tanítványokról, azokról, akiket a Bécsi Egyetemen a tolmácsolás és fordítás rejtelmeibe vezet be. Mindenesetre, ha a rendezvények szereplőjeként a meghívón valamennyi rangját feltüntetnék, aligha férne rá más: Buda György hites (törvényszéki) tolmács, tagja az Universitas osztrák tolmács- és fordítószövetségnek, az Irodalmi Művek Fordítóközösségének, a Bemondók és Színészek Érdekvédelmi Egyletének, a magyar Műfordítók Egyesületének, a Szépírók Társaságának, 2008 óta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének tulajdonosa, az idei évtől pedig az Osztrák Állami Műfordítói Díj kitüntetettje.

Buda csakúgy, mint annyi kortársa, 56-ban gyermekként került Ausztriába. Bár otthon, Sopronban még hevesen tiltakozott a határvidéken oly magától értetődő német nyelvtanulás ellen, pár év múlva, bécsi, tullni, innsbrucki középiskolai tanulmányok után, majd végül a dél-németországi Burg Kastl legendás magyar gimnáziumában már másként gondolta. A magyarhoz is hű maradt, merthogy a fordítást is felfedezte. Csak nem hitte, hogy ebből meg lehet élni, ezért inkább a bécsi egyetem geológia szakára iratkozott be.

A sors iróniája, hogy nem geológusként, hanem inkább fordítóként kóstolt bele a sikerbe: első munkáját, Monoszlóy Dezső egyik novellájának fordítását a Die Presse közölte. Immár körvonalazódott, hogy e szenvedély talán a megélhetést is biztosítja: „négerként” kezd dolgozni egy törvényszéki fordítónak, s hamarosan beiratkozik a Bécsi Egyetem Tolmács- és Fordítóképző Intézetébe. Közben zengő hangját felfedezi a film, a reklám, sőt a színház is hívja, főleg magyar szövegrészek megszólaltatására.

Ezek csak kicsi epizódok. A fordulat 1991 nyarán egy spanyolországi nyaraláson következik be, ahol szórakozásképpen elkezdi fordítani Kertész Imre épp megjelent Kaddisát, ceruzával ír egy kockás füzetbe. A húsz elkészült oldalt elküldi a Rowohlt kiadónak. Már el is feledte, amikor jön a telefonhívás – és a megbízás. Elképesztően rövid határidőre. Innen már egyértelmű, mi a fő hivatása.

A Kaddisért 1993-ban megkapta Bécs város fordítói díját, majd 1997-ben még egyszer, akkor „A holokauszt, mint kultúra” fordításáért. 2008-ban újabb elismerés következett, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje.

És most itt az Osztrák Állami Műfordítói díj. A döntést bejelentő illetékes miniszterasszony Krúdy, Móricz, Márai, Kertész, Esterházy fordítójaként mutatta be, a szakma olyan mestereként, aki egyaránt otthon van a regény, a novella, a vers, a színpadi mű nyelvezetében. És hozzátette, milyen fontos helyet foglal el Buda munkásságában a romániai, szerbiai és szlovákiai magyar irodalom.

A díj júniusi átadásán, Klagenfurtban Esterházy Péter méltatta, egyike azoknak a német nyelvterületen oly kedvelt magyar íróknak, akiket Buda előszeretettel fordít. Méltatásban, szeretetük kifejezésében a többiek sem maradtak el: a CH rendezvényére a kortárs magyar irodalom képviselőinek színe-java küldte el üdvözletét, köszöntőnek szánt képeslapját, az alkalomra szóló versét. A névsor figyelemreméltó: Balla Zsófia, Báthori Csaba, Láng Zsolt, Károlyi Dóra, Darvasi László, Méhes Károly, Garaczi László, Nagy Ildikó Noémi, Parti Nagy Lajos, Farkas Péter, Szabó T. Anna, Kukorelly Endre, Szijj Ferenc, Petrőczi Éva és Tóth Krisztina.

Buda egyébként volt már nyomtatásban megjelent írásmű főszereplője: Méhes Márton, a CH igazgatója a rendezvény bevezetőjében idézett az Arcok a Lajtán túlról című portrékötetből. A sikeres ausztriai magyarokról szóló könyv egyik szereplője Buda György, a műfordító. Az már csak természetes, hogy a részletet Buda György fordította németre– évekkel ezelőtt, egy a kötetet bemutató rendezvényre.