Tavasz Bécsben a Kékszakállú herceg várával

 
2015. Jan. 10. 09:24

Tavasz Bécsben a Kékszakállú herceg várával

2015. január 10., Szombat 09:24

Már készen van a nyomtatott programfüzet is, így pontosan tudni, milyen előadások és kik szerepelnek a Bécsi Ünnepi Hetek műsorában. Azt például, hogy 1985 óta először színre kerül Bartók Kékszakállú herceg vára című operája, Andrea Breth rendezésében , magyar címszereplővel.

A hagyományostól eltérően az idén nem a Városháza előtt téren lesz a nyitó ünnepség, hanem Schönbrunnban. A megszokott helyszínt ezúttal a Song Contest veszi igénybe, a Bécsi Filharmonikusok május 14-i ingyen koncertje azonban méltó nyitány lesz.

Markus Hinterhäuser intendáns – aki 2016-tól átveszi a Salzburgi fesztivál igazgatását – 20 ország 39 produkcióját hozza el az idén tavasszal Bécsbe. Némelyik közülük vakóságos szenzáció: például a Kékszakállú, amelyet éppen harminc éve játszottak Bécsben utoljára. Az előadás érdekessége, hogy a német nyelvterület legendás rendezője, Andrea Berth Bécsben most eddig csak prózai művet állított színre. A harmadik bécsi operaházban, a Theater an der Wienben négy este adják elő a darabot (bemutató: június 19-én). A címszerepet Bretz Gábor énekli, Judithként a francia Nora Gubisch mutatkozik be, a Mahler ifjúsági zenekart a japán Kent Nagano vezényli. Az előadás magyar nyelvű, német feliratozással. Az este második részében Schumann Szellemvariációk című darabja csendül fel.

A műsor elérhető már a honlapon, ahol jegyek is rendelhetők.

0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
Bogipark
Ilona stüberl
 
 
 
 

Fatal error: Uncaught Error: Class 'Tidy' not found in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php:39 Stack trace: #0 /var/www/clients/client1/web2/web/index.php(159): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php on line 39