A rendszeresen Bécsbe látogatók jól ismerik a Múzeumi Negedet, hiszen valamelyik itteni múzeumba szinte biztosan ellátogatnak. A bennszülöttek pedig már régen elfelejtették, milyen heves ellenállás fogadta a Város vezetőinek azt az ötletét, hogy az egykori császári lovarda – később is kiállítóhelységként használt épületből egyedülálló kulturális központot alakítanak ki.

A jubileum kapcsán érdemes felidézni a Múzeumi Negyed – Museumsquartier, MQ – történetét.

Barokk emlékek

A késő barokk épületegyüttes megújulás kétszáznyolcvan esztendő után következett be. IV. Károly 1720 körül bízta meg Fischer von Erlach építészt a császári istállók létrehozásával. A zseniális építész szokása szerint nagyszerűt alkotott, s az uralkodói családok rendeltetésszerűen használták az épületeket, mígnem azok 1850-re szűknek bizonyultak. Leopold Mayer kapta a bővítés feladatát. A Monarchia bukásáig lovardáként, istállóként szolgáló, a Hofburgból is könnyedén megközelíthető, s téli lovaglásra is jól használható épületbe a Köztársaság létrejötte után vásárok, kiállítások költöztek ide: Messepalast lett a neve. Volt itt mindenféle, könyvvásártól, jótékonysági aukción át az első ausztriai erotika vásárig sokat láttak ezek az egyre romló állagú falak. 1977-től már nem volt érdemes felújítani, ekkorra legalábbis elviekben eldőlt, hogy itt kulturális központ létesül.

Végeláthatatlan viták, lakossági tiltakozások után 1990-ben nemzetközi zsűri választotta ki a tervet - egy bécsi neves építészkollektíva projektjét. Ez se volt a végső: a betervezett irodalmi tornyot a bécsiek követelésére törölték. Pedig ennek a 70 méter magas létesítménynek, a könyvtár és olvasóterem rendeltetésen túl konkrét célja lett volna: a Mariahilferstrasse közelébe eső részre tervezték, mégpedig úgy, hogy takarja a belváros felől jól látható Flakturmot, a második világháborúból eltüntethetetlenül megmaradt bunkert. A bécsiek úgy döntöttek, elég, ha egy torony rontja a Hofburg felől oly egységes képet, inkább ne legyen Leseturm. A viták miatt az építkezés csak jó sokára indulhatott be.

„Szabad rablás”

Az 1998. áprilisi kezdés emlékezetes marad. A Város és a kivitelező ugyanis "szabad rablást" hirdetett. Jöhetett mindenki, szerelhette, vihette, amire csak kedve támadt. Három napon át özönlöttek is a létrával, szerszámmal felszerelkezett bécsiek, cipelték a szerelvényeket, lámpákat, fűtőtesteket, ki-ki emlékbe, mások újrahasznosításra. Az ötlet bevált: a sok agyonhasznált régi kacatot a felújítók se akarták újra beépíteni, mindent kidobtak volna. Így megtakarították a leszerelés költségét, aki pedig "emléktárgyhoz" jutott, boldog volt. A bécsiek nem okoztak csalódást: tisztán, szépen, akkurátusan dolgoztak.

Maga a hatalmas beruházás viszonylag gyorsan, a megszabott ütemben haladt. Szép példája volt Bécs Város és a Köztársaság politikamentes, egyetlen célt, a főváros imázsát szem előtt tartó együttműködésének. A 2 milliárd schillinges (euróban cca. 14, 6 milliós) összköltség 75 százalékát a Szövetség, 25 százalékát a Város fedezte, s a tulajdonjog is ugyanígy oszlik meg. A működtetés már nem ilyen békés- igaz, közben változott a világ, s a kultúrára oly sokat áldozó Ausztria is kénytelen takarékoskodni.

Figyelemreméltó a 60 ezer négyzetméterre bővült hasznos területű együttes elhelyezkedése, ahogyan szinte összekapcsolja a történelmi Bécset a magasabban fekvő, egészen más jellegű VII. kerülettel. A két új kockamúzeumtól lépcső vezet felfelé, s aki felkaptat rajta, egyszerre csak a barokk Bécsnél jóval később kialakult, polgáribb negyedben találja magát. Kicsit odébb pedig igazi bohémtanyán: a romantikus terecskék, galériák, kisvendéglők, kávéházak hangulata szögesen ellentétes mindazzal, amire a Múzeumi Negyed előrefelé tekint: ott a Birodalom erejét, pompáját, hatalmát, egykori gazdagságát sugallják a korai barokk épületei, a Ring palotái. E két hangulat közé ékelődik a késői barokk remeke, a most helyreállított egykori lovarda, s a homlokzat mögött a nagyon mai épületek.

A belső udvar örömei

Még az építők, az alapítók számára is meglepetés, milyen népszerűvé vált a Múzeumi Negyed belső udvara. Az egykori császári lovarda, és a mellette felépített modern múzeumok – a Leopold és Modern -, illetve a gyermeklétesítmények és az építészeti központ közé 2003 óta fura formájú hatalmas műanyag fekvő-ülő alkalmatosságokat helyeznek ki, mégpedig évente változó színűeket. Volt már rózsaszín, szürke, türkiz és világoskék, az idei év a liláé. A bécsiek hamar rájöttek, milyen kényelmesek: a nap minden szakában heverésznek rajtuk. Van, aki olvas, közben zenét hallgat, mások laptopjukon kopognak, vagy éppen megosztják a helyet és beszélgetnek – a lényeg, hogy a téren mindig van élet, délben megtelnek a hangulatos kis vendéglők, a múzeumokból kifelé tartók is elidőznek egy kicsit. A Zoom gyermekmúzeum és a gyermekszínház saját kisebb udvarral rendelkezik, ott szellemes eszközökkel felszerelt játszótér áll rendelkezésre.

A tíz év hamar elröpült, de azért sokan emlékeznek a háromnapos szabadtéri rendezvénysorozatra, amely a nyitást ünnepelte. Most, a jubileum alkalmából is lesznek ilyen örömök – a sokszínű program a honlapon

megtalálható.