Pintér Béla és Társulata a Bécsi Ünnepi Heteken

 
2014. Máj. 7. 14:38

Pintér Béla és Társulata a Bécsi Ünnepi Heteken

2014. május 7., Szerda 14:38

Május 9. Európa Napja, egyúttal pedig – mivel az idén péntekre esik – a Bécsi Ünnepi Hetek megnyitója. A rangos színházi fesztivál, amelyet az idén 63.szor rendeznek meg, egyébként is nemzetközi, a megnyitó ünnepség pedig évről évre aktuális témákra épül. Az idén értelemszerűen Európa a központ: az eddigi „Ausztria énekel” helyett ezúttal a mottó: „Európa énekel”. A Városháza előtti téren rendezendő ünnepségre hét európai kórust hívtak meg.

Magyarország nincs közöttük. Francia, bolgár, német, finn, horvát, lett és litván énekkarok vendégeskednek a műsorban, amelyben természetesen osztrákok is fellépnek. A külsőség sok év óta nem változott: a téren napokkal korábban felállítják a hatalmas színpadot, amelyet a közönség a helyszínen élvezhet, aki pedig fél a valóban nem kis zsúfoltságtól, annak marad az élő közvetítés az ORF2 csatornán. A belépés a térre ingyenes, sőt, ilyenkor a tömegközlekedést is ingyen vehetik igénybe azok, akik kíváncsiak a megnyitóra.

A közönséget persze e szempont nemigen érdekli, a szakma azonban árgus szemekkel figyeli a most debütáló új intendáns –páros munkáját. Markus Hinterhäuser és a kizárólag a prózai színházért felelős Frie Leysen irányítja az idei fesztivált.

Ha a megnyitónak nincs is magyar résztvevője, a műsorban bemutatkozik budapesti társulat. Pintér Béla és társulata négy este (május 18./19./20./21.) adja elő a Titkaink című darabot, s második alkalommal pódiumbeszélgetést is tartanak az előadás után. A színhely a Múzeumi Negyedben a Halle G, az előadást pedig a fesztivál műsorfüzete a német nyelvű térség premierjeként hirdeti. Az előadás nyelve magyar, a bécsi közönség számára német felirat segíti a megértést. Vagyis akik Budapesten hiába próbálnak hónapok óta jegyet szerezni a darabhoz -é most Bécsben is próbálkozhatnak!

Pintérék nem ismeretlenek Bécsben, már évekkel ezelőtt is vendégeskedtek itt, legutóbb pedig márciusban a Szutyok című darabot mutatták be a Burgtheater által rendezett magyar színházi napokon. A Titkaink – csakúgy, mint a Szutyok – már csak témájánál fogva is érdeklődésre számíthat az ünnepi heteken, amelynek közönsége korántsem a hagyományos színházi előadásokat várja a rendezvénysorozattól.

Sokszínűségben az idén sincs hiány. Öt hét alatt 22 ország 37 produkciója tekinthető meg, köztük két ősbemutató, három felújítás és két európai premier (az egyik a Titkaink). Az évek alatt a program alaposan kibővült, s bár változatlanul a színház a súlypont, ma már filmvetítések, kiállítások éppúgy vannak, mint pódiumbeszélgetések, találkozók művészekkel és társulatokkal. A teljes program a Festwoche honlapján megtalálható.

0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
Bogipark
Ilona stüberl