Clemens Hellsberg, a Bécsi Filharmonikusok társaságának elnöke inkább „szigoráról”, nem pedig meghatottságáról ismert. A hír bejelentésekor azonban ez utóbbi érzelem látszott Hellsberg mosolygó arcán. Az elismerést és a vele járó egy millió dollárt először 2009-ben Placido Domingo kapta, a második kitüntetett Riccardo Muti volt.
Az átadó ünnepséget októberben Stockholmban tartják, méltó műsorral, s így a rendezvény jelentős zenei esemény is lesz. A Bécsi Filharmonikusok stílusosan Riccardo Muti vezényletével Liszt Les Préludes című művét adják elő, majd emlékezve a nagy Wagner előadóként ismert díjalapítóra, Izolda szerelmi halál áriája csendül fel, énekesnő nélkül. A koncerten ott lesz a svéd királyi pár is.
Birgit Nilsson egyébként a Bécsi Filharmonikusok tiszteletbeli tagságáról szóló okmányt 1999-ben Clemens Hellsbergtől vette át. A nagyrabecsülés kölcsönös volt, az énekesnő is szívesen dolgozott a nevezetes bécsi zenekarral.
A zsűri döntésének pikantériája, hogy Hellsberg maga is tagja e testületnek. Amikor kiderült, hogy a díjra javasoltak névsorában szerepel a Bécsi Filharmonikusok is, azonnal bejelentette lemondását tagságáról, ám azt a testület nem fogadta el. Így beérte azzal, hogy a szavazáskor elhagyta a helyiséget. Nem mintha bárkiben is felmerült volna, hogy nem a legmegfelelőbb helyre kerül az idei díj.
A zenekar a következő közgyűlésen dönt arról, mi legyen a sorsa az egymillió dollárnak (kb 220 millió Ft), ami a díjjal jár.