A zenekar utoljára tizenhárom évvel ezelőtt adott koncertet a Salzburgi Ünnepi Játékokon. Az idei hangversenyen Miah Persson szoprán szólista és Yefim Bronfman zongoraművész működik közre.
„Salzburg a zenészek Mekkája, amióta megalapították a fesztivált, mindig az jelentette a szakma csúcsát, ha valaki oda eljutott” – mondja Fischer Iván, a zenekar zeneigazgatója és karmestere. „Az lehet ennek a magyarázata, hogy az alapítók, Max Reinhardt, majd később Herbert von Karajan nagyon a szívükön viselték, hogy ez legyen az a kimagasló hely, ahol a legjobb előadásokat lehet hallani és látni. A rezidens zenekar a Bécsi Filharmonikusok, de meghívnak sok más együttest is a világból. Mi nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztük, amikor 1993-ban először felléphettünk ott. Akkor még fiatal, új zenekarnak számítottunk.
Azóta sok változás történt ott a vezetésben, és közben mára a Fesztiválzenekar minden szakértő szerint a világ egyik legjobb zenekarává vált. Most már nem úgy hívnak meg minket, mint érdekes kezdőket, hanem mint ennek az elit klubnak a tagjait. Ez nagyon jó dolog, nagyon nagy örömmel készülünk. A koncertünk különlegessége, hogy a második részben Mahler 4. szimfóniáját fogjuk előadni, ami Ausztriában a Bécsi Filharmonikusok repertoárjának része. Csodálatos, hogy a saját repertoárjuk egyik fix darabjával odaengednek egy külföldi, magyar zenekart.”
A salzburgi közismerten presztízsrendezvények számít, ahol a jegyárak olykor a csillagos eget ostromolják. Fischer Iván szerint azonban nagyszerű dolog, hogy Európa zenei kínálata olyan színes, amelyben mindenki megtalálja az ízlésének és pénztárcájának megfelelő programot. „A fesztiválok között a salzburgi kétségkívül az elit kategóriába tartozik” – fogalmaz a világhírű karmester. „Európa másik kiemelkedő fesztiválján azonban, az Edinburghi Nemzetközi Fesztiválon, amellyel idén augusztusban indul el hosszú távú együttműködésünk, kifejezetten ellentétes a filozófia. Ott az a cél, hogy minél szélesebb tömegek minél olcsóbb jegyekkel bejussanak az előadásokra. Szerintem mindkettőre szükség van, és mi mindkét fesztiválra nagyon szívesen megyünk.”
Fischer Iván már csak azért is jól érzi magát Salzburgban, mert bár egy zenész nincs könnyű helyzetben, ha megkérdezik tőle, ki a kedvenc komponistája, Mozarthoz mindenképpen különleges kapcsolat fűzi. „Olyan ez, mint amikor a szakácstól megkérdezik, melyik a kedvenc étele” – mondja. „Valóban nem tudnék egyet kiválasztani a legnagyobb zeneszerzők közül, de azért Mozart ott áll a csúcson.”
A Salzburgi Nyári Játékokat az idén július 18. és augusztus 30. között tartják.
.