A poszt sorsát eldöntő ülést kulisszák mögötti egyeztetések, titkos és kiszivárgott pártmegállapodások, a pályázók személyéről és esélyeiről szóló híresztelések előzték meg. Nem hiába Ausztriában az ORF elnökének megválasztását legalább olyan fontos politikai esemény, mint az államfőválasztás. Ha van is ebben kis túlzás, tény, hogy a közszolgálati televízió és rádió – mert az elnök mindkét intézményt együtt vezeti – igen fontos szerepet játszik, még ha objektivitása elvárt követelmény is.

Az intendánst megválasztó 35 tagú grémiumot korábban kuratóriumnak nevezték. 2001-ben keresztelték át alapítványi tanáccsá, akkor, amikor az osztrák televízió és rádió közszolgálati alapítvánnyá alakult. A tanács funkciója nem változott a korábbihoz képest, az azóta intendáns helyett vezérigazgatónak nevezett legfelsőbb vezető személyéről e testület mondja ki, szavazással.

A tanács összetétele híven tükrözi a parlamenti pártviszonyokat, ennek megfelelően a kormányzó SPÖ-n és ÖVP-n kívül a Szabadságpárt, a Zöldek, a Neos és a Stronach-csapat egy-egy képviselője is jelen van, csakúgy, mint a közönségtanács küldöttei.  Bár hivatásos politikus nem lehet tag, az elkötelezettségek kimutathatóak, és elvártak. Kilenc tagot közvetlenül a kormány delegál, ugyanennyien a kilenc tartományi kormány javaslatára kerülnek be, hat „civilt” a parlamenti pártviszonyoknak megfelelően a kormány jelöl, öt tag az üzemi tanács – illetve egy közülük az egyház küldötte, s legfeljebb a közönségtanács hat választottjánál lutri, mely párthoz húznak.

A legtöbb esélye a szükséges 18 szavazat megszerzésére értelemszerűen annak a jelöltnek van, akinek személyéről a kormánykoalíció pártjai megegyeznek: az ilyen megállapodás rendszerint alkut, jelent, a kompromisszumot kötő fél cserében ellenszolgáltatást, saját jelöltjének más posztra történő megválasztását kéri.

Alexander Wrabetz régi televíziós, első, 2006-os megválasztását mégis szinte puccsnak tekintették a bennfentesek. Az akkor kormányzó Néppárthoz közelálló Monika Lindnert „ütötte ki” az akkori kereskedelmi igazgató. Egyébként a most alulmaradt Grassl szintén alsó-ausztriai, az ottani tartományfőnökhöz Erwin Pröllhöz áll közel – mint annak idején Lindner. Veresége csapás az amúgyis gyengélkedő Néppárt számára, befolyásának folyamatos vesztését jelzi.

Wrabetz 1960-ben született Bécsben, jogi diplomát szerezve a bankszektorban kezdte pályáját, majd 1987-től az Osztrák Vagyonügynökségnél töltött be pozíciókat. Az ORF kuratóriumának tagja volt már, amikor Gerhard Weis akkori intendáns 1998-ban kereskedelmi igazgatóként alkalmazta a közszolgálati televíziónál. Szabadságpárti családból származik, de már egyetemista korában a szociáldemokraták ifjúsági szervezetéhez csatlakozott. SPÖ-tagságát 2006-ban szüntette meg, amikor a vezérigazgatói posztra pályázott. 2011-ben néppárti küldöttek szavazatát is elnyerte újjáválasztásakor. 

Az ORF vezetése nem egyszerű feladat, az intézmény nem egyszer kedvelt személyiségektől kénytelen takarékossági okokból megválni, miközben fel kell venni a harcot a német térség kereskedelmi csatornáival is. Warbetz minden téren jól teljesített, és elindultak azok az adók is, amelyeket öt évvel ezelőtt beígért – ami pedig a küniglsbergi székház máig megoldatlan ügyét illeti, ott nem volt határidő. Egy biztos: mindkét jelölt előfizetési díjemelést „ígért”, bár tény, hogy annak mértékéről eddig nem esett szó.

A választással a legelégedetlenebb az FPÖ alapítványi tagja. Norbert Steger – miután pártja szilárdan hisz abban, hogy a Hofburgba a szabadságpárti Hofer költözhet be az október 2-i új választás után – most úgy nyilatkozott, hogy Wrabetznek nem lesz sok ideje. Ő ugyanis új, szabadságpárti vezetésű kormányra számít, ami a parlamenti erőviszonyok módosulása miatt új ORF elnökválasztást is maga után vonna.  Pártja ráadásul máris megbízta az új ORF törvény kidolgozásával. Mindez persze erősen feltételes mód, amit a régi új vezetés nyilván figyelmen kívül hagy. Helyette következik a többi esetleges személycsere, az igazgatóságok és a hat tartományi televízió/rádió intendánsának kinevezése.