Bensőséges ünnepségen adták át a felújítás után Johann Strauss szobrát, amely aranyabban ragyog, mint valaha. Kilencven évvel az emlékmű felállítása után bizony volt ok a tatarozásra: jócskán megfakult az arany bevonat, a márvány talapzat és a hegedülő alakot körülvevő ív repedezetté vált, a hozzá vezető lépcső pedig igencsak magán viselte a sok csodáló talpa nyomát. Vagyis nem volt méltó ahhoz, amit ez a szobor képvisel.

Ez az öt hónapos restaurálási idő rekordnak mondható, és semmiképpen nincs arányban azzal a 18 évvel, ami annak idején a szobor elkészítéséhez és felállításához kellett. Már 1903-ban döntött ugyanis egy bizottság, hogy Johann Straussnak szobor jár, mégpedig nem csak azért, mert ő az operett és a valcer koronázatlan királya. A bizottság először a lakossághoz fordult, kérve az anyagi támogatást. A városi tanács jó példát mutatott és rögtön 10 ezer koronát ajánlott fel. 2006-ban pályázatot írtak ki a mű elkészítésére, még pedig azzal a megfogalmazással, hogy Johann Strauss nem csak az operett és a valcer klasszikusa, hanem a zenei Bécs megtestesítője is.

A bírálók egyhangúlag Edmund Hellmer szobortervét választották, 2007-ben a Stadtparkot jelölték ki az emlékmű helyszínéül. A szobor felállítása azonban alaposan elhúzódott: folyamatos pénzügyi gondok késleltették, majd az első világháború kitörése szorította háttérbe az ügyet. Végül 1920 januárjában a bécsi városi tanács nagyobb összeget szavazott meg, s ennek köszönhetően 1921 június 26-án végre felavathatták az emlékművet.

Ahogy az lenni szokott, a bécsiek eleinte kritizálták a szobrot, nem tartották korszerűnek, úgy vélték a nagypolgárság letűnt világát idézi. 1935-re az arany bevonat már annyira sérült volt, hogy eltávolították. A kecsesen hegedül Johann Strauss csak 1991-ben kapta vissza az eredeti arany bevonatot.

Manapság fel se vetődik, hogy a szobor más külsőt kapjon, mint ahogy eredetileg megalkották. Az öt hónapos felújítási munka 300 ezer euróba került.