A másik főszereplő persze a nevezetes Bécsi Filharmonikusok, a zenekar, amely az osztrák főváros zenei életének szimbóluma, Ausztria nagykövete a világban. Ők, több mint százan, akik nehéznél nehezebb szerzeményeket játszanak és állandó résztvevői az operaelőadásoknak, nagyonis komolyan veszik a „könnyű” délelőtti rendezvényt, amelynek alkalmából – sőt, már előző napon, szilveszterkor, virágdíszbe öltözik a Musikverein Aranyterme. Az idei koncerten vezénylő 52 éves osztrák születésű Welser-Möst 2010 óta a Bécsi Opera zenei igazgatója, s maga a felkérés is jelzi: azon a poszton sem okozott csalódást. Vagyis felhőtlen a kapcsolata a Filharmonikusokkal.
Az Újévi Koncertre – sőt, az előző napi szilveszterire – jegyet szerezni szinte lehetetlen, ám nem tragédia lemaradni a személyes jelenlétről. A koncertet ma már több mint hetven ország televíziója közvetíti, egyedül Ausztriában évről évre több mint egy millióan nézik-hallgatják karosszékből az ORF2 illetve a 3SAT élő adását. Bőséges kárpótláshoz jutnak: fantasztikus balett betétek, dokumentumfilmek gazdagítják a profi közvetítést. Érdekes mozzanat, hogy az évről évre az aktuális hangversenyről készített cd, illetve DVD is óriási siker, előbbi tavaly például platina-lemez volt.
Ennek ellenére persze nagy a vonzereje a jelenlétnek a koncerten. Hogy a közönséges földi halandók számára is nyíljon némi esély – hiszen a hangversenyre nagyon sokan társadalmi helyzetük miatt jutnak be- néhány éve bevezették a sorsolásos jegyvásárlás rendszerét. Már január 2.-tól lehet (három héten át) jelentkezni a zenekar honlapján a következő évi jegyek sorsolására – vagyis segíthet a szerencse.