Fogy a levegő az ORF vezére körül

Csúnya titok derült ki: Lehallgatták a köztévé munkatársait

 
2010. Nov. 23. 05:45

Fogy a levegő az ORF vezére körül

Csúnya titok derült ki: Lehallgatták a köztévé munkatársait

2010. november 23., Kedd 05:45

Nem telik el egyetlen hét sem az osztrák közszolgálati televíziót érintő botrány nélkül. Még alig száradt meg a tinta a hírigazgató nagy port felvert leváltásán, máris újabb igazgató, a kommunikációs terület élén álló szakember távozott. Igaz, ő önszántából, miután beismerte, hogy az intézményen belül lehallgatta saját kollégáit.


Elmar Oberhauser negyven éven át volt az ORF munkatársa. Sokszínű egyéniség, sportriporterként kezdte Vorarlbergben, ahol született, később öt éven át, már Bécsből a legnézettebb műsor, az esti híradó moderátora lett, majd megbízták a sportszerkesztőség vezetésével. A hírigazgatói beosztást alig több mint három éve vette át. (Elődje, Werner Mück nem volt túl népszerű: fenyegetéssel, megfélemlítéssel, minősíthetetlen módszerekkel vitte keresztül az akaratát, s nem kis részben tehetett arról, hogy Monika Lindner vezérigazgató a 2006-os választáson vesztett a jelenlegi intendánssal, Alexander Wrabetz-cel szemben).


Elmar Oberhauser komolyan vette a kinevezést, no meg a közszolgálati ORF pártatlanságát. Szembeszállt a vezérrel, amikor az őt megkerülve, javaslatait lesöpörve nevezett ki igazgatókat. Hát még amikor kiderült, hogy ezek a kinevezések nem is Wrabetz agyából pattantak ki: pártok súgtak neki. Erről Oberhauser maga is meggyőződhetett. Az SPÖ ifjú csillaga, Laura Rudas kereste meg, és egy kávéházi beszélgetésben győzködte arról, hogy a főszerkesztői posztra Fritz Dittlbacher – egy mellesleg szintén ismert televíziós személyiség – lenne a legalkalmasabb.

Oberhauser öntudatosan utasította vissza a „fülbesúgást”. Amikor a vezérigazgató bejelentette, hogy megrendült benne a bizalma, illetve, miután az SPÖ által támogatott Dittlbacher megkapta a kinevezést, kitálalt. Volt mit mesélnie, konkrét befolyásolási kísérletekről, pártfunkcionáriusok telefonjairól. Leváltása persze nem kizárólag a vezér döntése, de az SPÖ és a Zöldek megtették a magukét, s a 35 tagú alapítványi tanácsban menesztése ha hajszállal is, de megkapta a szükséges többséget. A köztelevízió szerkesztői, a hírműsorok moderátorai tiltakoztak a döntés ellen – persze hiába.

Az ügynek persze van pénzügyi vonzata is, amin a bulvársajtó szívesen csámcsog. A leváltást 500 ezer eurós végkielégítés édesíti meg, ezen kívül szerződése lejárta (2011. december 12. után) tekintélyes, évi 100 ezer eurós nyugdíjat szánna rá az intézmény. Vita tárgya, hogy Oberhauser nem szeretné a neki 2011 végéig járó fizetést (évi 250 ezer euró) munka nélkül felvenni, ám Wrabetz maximum annyit ajánl, hogy majd sportkérdésekben konzultál vele. Viszont Oberhauser a 40 év szolgálat után évi 140 ezer euró nyugdíjat találna méltányosnak.

Hallgatózott a kommunikációs igazgató

Az Oberhauser-ügy még egy igazgatót magával rántott. A kommunikációt irányító Pius Strobl ugyan maga távozott, de az óriási hiba, amit kénytelen volt beismerni, szorosan összefüggött Oberhauser „árulásával”. A zűrzavaros napokban ugyanis a kommunikációs igazgató szerette volna tudni, ki mit gondol az intézményen belül, így lehallgattatta a magasabb pozíciójú munkatársakat. Az egyik érintett igazgató azonban megtalálta a készüléket, nagy ribilliót csapott, és Strobl kénytelen volt bevallani, hogy azt az ő utasítására helyezték el.

Bár Wrabetz – a kommunikációs igazgató a vezér legszűkebb köréhez tartozott – nem vonta meg tőle a bizalmat, Strobl belátta, hogy megengedhetetlen cselekedete után nem maradhat a poszton.
Ezzel a vezérigazgató legelkötelezettebb hívét vesztette el és pozíciója alaposan megingott. Ráadásul néhány hete elhunyt a tv műszaki igazgatója, vagyis betöltetlen posztok gondja is szaporítja a bajokat. A Néppárt – Warbetz nem az ő jelöltjük volt – egyre hangosabban követeli az előrehozott igazgatóválasztást, s ha ez bekövetkezik, Alexander Wrabetz ebben a helyzetben nem sok jóra számíthat.

 

0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
Bogipark
Ilona stüberl
 
 
 
 

Fatal error: Uncaught Error: Class 'Tidy' not found in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php:39 Stack trace: #0 /var/www/clients/client1/web2/web/index.php(159): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php on line 39