Ők öten – Lucie Binder-Sabha, Andreas Hoffer, Mela Maresch, Maria Theresia Moritz und Adelheid Sonderegger – mégsem adják fel, és Wien Atelier néven új műhelyt alapítottak, ahol továbbra is kapcsolatban maradnak képzőművészekkel, a képzőművészet iránt érdeklődőkkel. Gyerekeknek rendeznek workshopokat – két éves kortól – családi programokat kínálnak, beszélgetéseket szerveznek művészekkel. Akiket projektjük részletesebben érdekel, a következő email-címen kaphatnak részletes információt, illetve feliratkozhatnak a mostantól rendszeres hírlevelükre: atelier.wien@yahoo.com

Tapasztalatukat ebben a különleges múzeumban szerezték, a kezdetektől jelen voltak Klosterneuburgban. Ott, ahol az 1999 évi nyitás valóságos szenzáció volt, hiszen most először történt, hogy magángyűjtő a saját zsebéből finanszírozott múzeumot építtetett gyűjteményének (Rudolf Leopold állami intézményt kapott, oda vitte be az alapítvánnyá alakított anyagot). Karlheinz Essl, a BauMax barkács áruházlánc tulajdonosa maga építtette – és aztán üzemeltette egészen a végső csődig – a Bécs közeli Klosterneuburgban a nevét viselő múzeumot.

Az izgalmas épület a heurigerekről nevezetes Grinzing lankái alatt, a klosterneuburgi apátságtól karnyújtásnyira, a Duna és egy szőlőskert között várja még június utolsó napjáig a látogatókat. Könnyedén hullámzó tetőszerkezetével, a tucatnyi ablakon beáramló természetes fénnyel minden szegletében a művek élvezetét szolgálja, s még a kortárs képzőművészetet kevéssé értékelőket is elbűvöli. A tervező – Heinz Tesar – követte a rendelkezésre álló 7500 négyzetméteres telek trapézformáját. Több mint 3000 négyzetméter hasznos területet teremtett, és a múzeumot most siratók egybehangzóan állítják, hogy ez (volt) az általuk ismert legbarátságosabb, legszerethetőbb múzeum.

S hogy ki az a férfiú, aki a múzeumot építtette és üzemeltette? A kereskedő családból származó Karlheinz Essl végzős közgazdászként 1959-ben Amerikában tanulmányozta az ottani bevásárlóközpont-rendszert. Akkor és ott ismerkedett meg leendő feleségével: Agnes Schömer egy new yorki galériában dolgozott. Együtt fedezték fel az Ausztriában akkor még elképzelhetetlen modern művészetet, s ekkor szövődött nemcsak kettejük között, hanem a kortárs művészet iránti szerelem is.

Essl az amerikai tapasztalatok alapján otthon a feleség családjának aprócska üzletéből önkiszolgáló barkács áruházláncot fejlesztett, a nyereséget pedig a közös szenvedélyre, a kortárs művek gyűjtésére költötte. A házaspár minden vágya az volt, hogy gyűjteményüket megmutathassák a közönségnek, ám erre nemigen nyílt mód. A meglehetősen sznob bécsi műgyűjtő társadalom lenézte – mert provinciálisnak tekintette – a puritán férfiú és házastársa ténykedését.

Kezdet és vég

A kilencvenes évek végén azután, sok-sok eredménytelen kilincselés után az Essl házaspár felépíttette saját múzeumát, amely tökéletesen illett az akkor még kizárólag osztrák kortárs művekből álló anyaghoz. (A külföldi alkotások beszerzése, a nagyszabású nemzetközi csereprogram csak később kezdődött. )

Tizenhét év alatt 125 kiállítást rendeztek itt, évi 20-50 ezer látogatónak szerezve örömet. Ennyi belépőjegyből lehetetlen eltartani az üzemelést, fedezni a biztosítási költséget, s bár Alsó-Ausztria 2014-ben 450 ezer euróval beszállt a költségekbe, a hiányzó milliókat a Szövetség megtagadta. Ráadásul ekkor már a BauMax hálózat is gyengélkedett: amióta Karheinz Essl nyugdíjba vonult, és átadta az üzleti tevékenységet öt gyermeke közül a legidősebbnek, valahogy megszakadt a sikersorozat.

Amikor 2014-ben úgy nézett ki, hogy itt a vége, egy nagyvonalú üzletember,

(Strabag) beugrott, és az értékes anyagot egy alapítványba átmentve megakadályozta, hogy abból a legvonzóbbakat árverésre bocsássák. Ez másfél évre volt elég – eközben Essl hiába próbálkozott tartós támogatást szerezni. Haselsteiner ugyan két éve egy közös gazdasági társaság révén 60 százalékban társtulajdonos, ám e minőségében csak ahhoz járul hozzá, hogy a jövőben az épület raktárként szolgáljon. Kár érte – mondja egybehangzóan mindenki, aki ismeri a tágas, világos termeket.

A múzeumi tevékenység megszűnése miatt 38 munkatárs kerül az utcára, a raktározáshoz elég négyfős személyzet.

És mi lesz az anyaggal?

2018-ben befejeződik a Strabag közreműködésével a Karlsplatzon a Künstlerhaus felújítása. Az intézménybe Haselsteiner családi alapítványa szintén bevásárolta magát, így nem csoda, hogy ő ezt tartja megfelelőnek az Essl gyűjtemény anyagból rendezendő kiállítások számára. Kétségtelen, hogy a gyorsvasúttal a bécsi belvárosból tíz perc alatt elérhető Klosterneuburgba a néha csak pár napot Bécsben töltő turisták nemigen zarándokoltak el. Pedig a múzeum maga is közlekedtetett shuttle buszt. Márpedig a múzeumok látogatói nagyrészt a külföldiek közül kerülnek ki. Vagyis Bécs közepén többen nézhetnék meg a képeket. Más kérdés, hogy Essl nem tartja megfelelőnek a Künstlerhaust (ahol eddig az Albertina rendezett kisebb kiállításokat)– már csak azért sem, mert sokkal kisebb, mint a klosterneuburgi épület.

Utóbbit talán valaki kinézi magának, és bérbe veszi. Esetleg Alsó-Ausztria tartomány, amelynek központi múzeumai Kremsben vannak, s némelyiknek komoly helyhiánnyal küzd. Ennél nagyobb luxust azonban elképzelni sem lehet: egy tökéletes állapotban lévő, gyönyörű múzeum kizárólag raktározási célokat szolgál, ahelyett hogy látogatókat fogadna. A búcsú utolsó napjaiban különleges vezetéseken vehetett részt a közönség.

Ennyi év alatt persze tekintélyes szakembergárda segítette a múzeum munkáját. Közülük öten nem adják fel, ők továbbra is szolgálják a kortárs művészetet.