A bonyolult nevű - ÖQMed (Österreichische Gesellschaft für Qualitätssicherung & Qualitätsmanagement in der Medizin GmbH – Osztrák Egészségügyi Minőségbiztosítási és Minőségmenedzselési Társaság) nagy fáradsággal előállított, idő és költségigényes tanulmánya sokakban kételyeket támaszt – vajon elősegíti-e a segíti elő e célt.

Dr. Gerald Bachinger, a legnépesebb osztrák tartományban, Alsó-Ausztriában a betegek érdekeiben eljáró ügyész kételkedik. Nem a jó szándékban, nem is abban, hogy a cél mindenképpen a jobbítás. Az a véleménye, hogy az igényes formában megjelent tanulmány inkább csak szavakat, illetve képeket, okos táblázatokat tartalmaz, és ha rögzíti is valamelyest a helyzetet, nem mutat utat, vagyis ettől nem kapnak jobb ellátást a betegek. Hiszen még csak meg sem mondja, mit lehetne e cél érdekébe n tenni.

A nemrégiben nyilvánosságra hozott értékelés csaknem száz oldalon foglalja össze a véleményeket az osztrák letelepedett orvosok praxisainak minőségéről. A mérce az a 2006 -os minőségbiztosítási rendelet, amelyet az Orvosi Kamara előterjesztése és az abban foglalt minőségi kritériumok alapján, az országos szintű minőségi regisztereket figyelembe véve bocsátott ki a Szövetségi Egészségügyi Minisztérium. A felmérés elkészítését, amelynek egyik részeként a rendelőkben megforduló betegeket is kikérdezték, támogatták a tartományi orvosi kamarák is.

Maguk a kérdések jó húsz oldalt tettek ki. Bár az értékelők minden rendelőt egy alkalommal személyesen is meglátogattak, a végső vélemény kialakításának alapjául a kérdésekre írásban adott válaszok szolgáltak, vagyis az érintettek önértékelése.

A tanulmány készítői alapvető szerkezeti kérdésekre is keresték a választ. Megközelíthető-e a rendelő? Tudják-e a potenciális páciensek az elérhetőséget? Kapnak-e telefonon megfelelő tájékoztatást? Van-e az érintett rendelőnek létszámproblémája? Képesek-e megoldani a helyettesítést? Felkészültek-e sürgősségi ellátásra, balesetekre, szükséghelyzetekre? Milyen a rendelő felszereltsége? Van-e megfelelő helyiség a várakozók számára, illetve a vizsgálatokhoz? Szükség esetén van-e mód bizalmas beszélgetést folytatni a pácienssel?

A kérdések egy része a higiéniai viszonyokra vonatkozott, választ vártak arra, milyen gyógyszerkészlettel rendelkezik a rendelő, mennyire megbízhatóak a labor eredmények, amelyek alapján a diagnózis elkészül. Az orvosok képzettsége, részvételük a továbbképzésben, tudományos munkásságuk, az összes alkalmazott szakmai színvonala éppúgy a felmérés témája volt, mint ahogy a tanulmány készítői részletes adatokat kértek a nyilvántartási rendszerről. Mennyire naprakészek a feljegyzések, és biztosított-e titkosságuk, kizárható-e, hogy illetéktelenek is hozzáférjenek? Milyen a belső kommunikáció, van-e összhang az ott működők között arról, hogyan tájékoztatják a beteget a gyógymódról? Milyen utógondozási lehetőségek állnak rendelkezésre?

Gerald Bachinger hiányolja a tanulmányból az eredményességi mutatókat. A nem teljesen célravezető kérdések szerinte abból következnek, hogy bár elvben a vizsgálat előkészítésébe bevonták az ÖQMed Tudományos Tanácsát, ez a testület 2004 óta gyakorlatilag nem ülésezett. Bachinger ezt pontosan tudja, hiszen maga is tagja a tudományos tanácsnak. Vagyis a kérdőívet megfelelő szakértelem és ellenőrzés nélkül állították össze. Ennek tudható be, hogy túlsúlyban vannak a struktúrára vonatkozó kérdések, háttérbe szorult a gyógyítási folyamat minőségének feltárása. Az oly fontos továbbképzésre vonatkozó kérdések nem adnak igazi felvilágosítást, végső soron a továbbképzés kötelező, rendelet írja elő, így a „részt vesz Ön továbbképzésben” kérdésre eleve az a válasz adódik, hogy „igen”. Ebben az esetben sem értelmezhető a válasz, mint ahogy legtöbbször nincs mód az önértékelés valóságtartalmának ellenőrzésére - véli a betegügyész. Ez sokat levon a végső következtetések értékéből.

Az éles bírálat nem változtat azon a tényen, hogy a tanulmány alapján a praxisokat minősítették. A megfelelőnek ítélt praxisok erről a következő értékelésig érvényes minőségi tanúsítványt kaptak. Közöttük vannak azok is, amelyeknél a vizsgálat ugyan hiányosságokat állapított meg, ám a felszólításra pótolták a hiányt, javították a hibát.

Voltak kirívó esetek is. Ezek közé tartozott néhány olyan rendelő, amelyik egyszerűen megtagadta az önértékelést, avagy a minőségi ellenőrzés után a feltárt hibák javítását. Igaz, az ÖQMed mindössze tizenöt feljelentést juttatott el az Osztrák Orvosi Kamara illetékes szervéhez.

A vizsgálat három éve alatt a praxisok száma is változott: 1207, eredetileg az értékelésbe bevont praxis még a tanulmány elkészülte előtt megszűnt. Nagyrészt ismeretlen okból, aligha vetődhet fel indítékként az, hogy tartottak a vizsgálattól. (A praxisok megszüntetésének okáról az orvosok nem kötelesek tájékoztatást adni). Kisebb részben az orvos nyugdíjazása (51) vagy halála (22) volt az ok, 126 praxis telephelye változott meg.

A gyógyító munka javítása egyébként fontos cél, s éppen az alsó-ausztriai betegügyész vélekedik úgy, hogy maguk a páciensek tapasztalataikkal, meglátásaikkal nagyban hozzájárulhatnak a színvonal emeléséhez. Ez a célja egy érdekes kezdeményezésnek: 2001 óta Gerald Bachinger rendszertelen időközökben levélben foglalja össze a legfrissebb tapasztalatokat. Személyes véleményét adja közre - ilyennek szánta az ÖQMed tanulmányának bírálatát is. Szavának azonban hozzáértése és elkötelezettsége miatt súlya van, s a levelekből a szakértők és az érintettek (mindkét oldalon) egyaránt tanulhatnak.