Siófokról indult, és bár műszaki pályát választott, igazán nem csoda, ha végül mégis az idegenforgalom, a vendéglátás mellett kötött ki. Pedig vérbeli vendéglátós nagymamája még Siófokon óva intette, mi több, valósággal eltiltotta ettől a foglalkozástól, így került végül műszaki pályára, és kezdett dolgozni választott hivatását gyakorolva.
Aki csak néhány mondatot is vált Mónikával, élvezi nyitottságát és lendületét, hallgatja ötleteit, kicsit sem csodálkozik azon, hogy egy idő után mozgalmasabb hétköznapokra vágyott. Olyan elfoglaltságra, amely sokféle emberi kapcsolatokat nyújt, hogy végre kamatoztathassa nagyszerű – valószínűleg veleszületett – kommunikációs képességét.
A lehetőség a Balaton-parti városban adott volt. Szállodában kezdett dolgozni, végigjárva az összes lépcsőfokot. Mindig nyitott szemmel, a rá jellemző érdeklődéssel.
Úgy nagyjából tíz évvel ezelőtt érett meg az önállósulás vágya. Befektetési lehetőséget kezdett keresni. Ausztriában, holott ekkor még nem volt olyan magától értetődő a szomszédos Ausztria, mint tevékenységi helyszín. Olyan környéket képzelt el, ahol szívesen élne. Nagyváros szóba sem jött, a kicsik közül pedig Mariazell lett a befutó. Éppen adódott lehetőség is, egy kis szálloda remek helyen, a főtéren.
Az első, az új tulajdonos által megbízott vezetőjének persze nem volt könnyű dolga – újjáéleszteni, élettel megtölteni a szállodát. Mónika mindenesetre itt is figyelt, és tanult a rengeteg hibából, amely kis híján bedöntötte a vállalkozást. Ez persze a tanulópénz – teszi hozzá –, ma már pontosan tudja, hogy üzleti terv, precíz piackutatás, az engedélyezési eljárások ismerete nélkül hozzá sem szabad fogni. Így amikor ő lett a megbízott üzemeltető, nagy türelemmel – ahogy ma fogalmaz, a szükséges alázattal – tette rendbe a dolgokat. Meg kell hagyni – mondja –, a hivatalokban jóindulatú segítséget kapott.
A 30 szobás szálloda – amely nagyjából hetven fő egyidejű elhelyezésére alkalmas – ma nyolc alkalmazottal működik, és Mónika tudja, ez a maximum, ami megengedhető, még ha a nyári csúcs időszakban alkalmaznak is kisegítőt. A személyzet otthon érzi magát, jó négy éve gyakorlatilag nincs fluktuáció, a kizárólag magyar – köztük erdélyi – foglalkoztatottak mára már letelepedtek, családjuk is velük van. Az előző működéshez képest jelentős változás az étterem, amelyet a városka lakói, az esetleg máshol megszálló vendégek is kedvelnek.
Nem csak szálloda – és nem csak zarándoklat
Ha azt mondják Mariazell, mindenkinek a gyönyörű bazilika, a Mária úti zarándoklat jut eszébe. Mónika azonban első perctől kezdve tudja – hiszen számára is ez volt a vonzó – hogy a gyönyörű környék, a változatos táj, a hegyek és a tó közelsége, no és a kicsiny ékszerdobozhoz hasonlatos városka ennél sokkal többet nyújt, legalább annyit, mint a turisztikailag ismert ausztriai tájak legtöbbje. Ma már igyekszik tudatosítani mindezt, és visszatérő vendégei, akik hittek neki, maguk is megszerezték ezt a tapasztalatot. A családosok rájöttek, hogy a harapnivaló levegő nyugalmat biztosít, a gyerekek hamarabb elalszanak, a szülők jobban kipihenik magukat. A sportokat kedvelők megannyi lehetőségre lelnek itt, a kirándulók számára rengeteg a felfedezni való táj.
A szálloda immár biztonságos üzemelése egyre több saját ötlet megvalósítására ad lehetőséget. Nemrég jelent meg saját kiadásban egy fotós könyv, amely persze nem nélkülözi a képeket a bazilikáról – mégis csak ez Mariazell legismertebb látványossága – ám engedi felfedezni a természeti adottságokat is. Némi tapasztalat hozzásegítette Mónikát ahhoz a felismeréshez, hogy az embereknek igen nagy szükségük van a feszültség oldására, s ehhez remek lehetőség a zarándoklat. Mégpedig nem a hagyományos formában. A vallástól mentes, lehetőséget nyújt a meditációra, s ha kapcsolódik is a Mária-úthoz, nem a fohászkodás a kényege. A maximum húszfős csoport közösségi élményben is részesül, a vándorlás közben nem csak a tájat csodálhatja, alkalom gondolatai rendezésére is. Ugyanezt a célt szolgálja a nemrégiben beindított „női tréning”. A résztvevő hölgyek öt nap alatt avatott vezető útmutatása mellett a korszerű pszichológia eszközeivel, ám mégis szinte baráti beszélgetésekben tárják fel gondjaikat. Ezzel lényegében akár több évre elhúzódó terápiát váltanak ki, kellemes körülmények közötti „bentlakásos” formában. A tapasztalat még kevés, ám a résztvevők jóvoltából máris beindult az érdeklődés az új tréning iránt. Értelemszerűen jó a kapcsolat a városka vezetőivel is. Hiszen ők, fenntartva a hagyományos szerepkört, szívesen bővítenék az ideutazók körét, s ebben Mónika nagy segítséget jelent. Régen volt itt sokféle rendezvény, valószínűleg ezek azért szűntek meg, mert a helybeliek beérték a zarándoklatra érkezőkkel. Persze a jövőben is fontosak azok a mellesleg akár Magyarországról érkezők, akik vallásos hitüket követve, vagy éppen a magyar történelem, Nagy Lajos király, Mindszenty bíboros emlékeit kutatva, a Bazilikában őrzött megannyi magyar ajándékra kíváncsian, vagy egy-egy zarándoklat résztvevőiként jönnek el ide. De ez a háromezer lakosú városka és a környék ennél sokkal többet is tud nyújtani – vallja Mónika. A cél minél több rendezvényt visszahozni, például azokban a hetekben-hónapokban, amelyek vallási ünneptől mentesen, vagy turisztikailag holtszezonnak minősülve kevesebb látogatót vonzanak.