A tavalyi rendezvény, a Színházmúzeumban a magyar-osztrák irodalmi kapcsolatokról rendezett kiállítás büféjének megnyitója volt az első ilyen kapcsolat. A siker és a meghívottak elismerése már akkor nyilvánvaló volt, s ezt csak megerősítette, amikor az tulajdonosa újabb levelet kapott a múzeum igazgatójától. Thomas Trabitsch most ismét támogatást kért, egy olyan kiállítás megnyitójának megrendezéséhez, amely nevében ugyan nem jelzi Budapest és Bécs kapcsolatát, témájában azonban annál inkább. Az operett világát mutatja be – február első napjától egészen szeptemberig – az a nagyszabású kiállítás.

Magyar borokat és hozzá harapnivalót felszolgálni az ezt a témát felölelő kiállításon logikus gondolat: a műfaj legnagyobb művelői magyar vagy osztrák szerzők, sokukat mindkét főváros magáénak vallja. Az operett pedig, mint műfaj egyáltalán nem poros, nem elavult, nagyonis illik a mai színpadokra, fülbemászó zenéjével, édes-bús történeteivel alkalmas arra, hogy a jelen közönségének borús gondolatait elűzze. Érthető a műfaj feltámadása – és az a körülmény, hogy a divatosabbnak számító musical sem tudta elűzni.

Persze nem csak a téma – és a magyar vendéglő korábbi sikeres bemutatkozása – késztette az igazgatót az újabb megkeresésére. Felkérő levelében nem csinált titkot abból, hogy a költségvetés szűkös, így Fodor Mária szempontjából ez nem annyira üzleti lehetőség, mint inkább a kultúra támogatása.

Máriát ez csöppet sem riasztja el. Ráadásul járt út a szervezés: ezúttal is magyarországi boros kapcsolatához, a Wekler pincészethez, az Ilona Stüberl stabil beszállítójához fordult, így a vendégek most is jóféle szekszárdival koccinthattak. Az idei megnyitó népesebb volt mint a tavalyi: több százan ismerkedhettek a vendéglő és a pincészet nevével. Utóbbi számára az ilyen lehetőség akár az első lépés is lehet a nehezen bevehető osztrák piacon.

Mária számára a puszta jótékonyságon túl persze az is szempont, hogy a néhány száz palack borra költött összeg fejében reklámra is szert tesz, még többen ismerik meg vendéglője nevét.

A szervuszausztria.hu olvasói már találkozhattak az Ilona Stüberl történetével, amelynek felelevenítésére azonban ez a hír ismét alkalmat ad.

A belváros kellős közepén, a Graben egyik mellékutcájában 1957-ben nyitotta meg korlátozott befogadóképességű kis éttermét Somlai Mihály, amelyet feleségéről nevezett el. A cél az volt, hogy az 56 ősze után Bécsbe szakadt magyarok elérhető áron hazai ízekhez jussanak. Ennyivel nem érte be, a lehetőségekhez képest támogatta is vendégeit, nem számított fel például semmit a kenyérérét, ami egyetlen tál leveshez is járt.

Somlai és neje 1948 óta élt Bécsben, pontosabban a Bécs és Passau között közlekedő „Stadt Passau” nevű hajón, amelynek éttermét vezették. A belvárosi Ilona Stüberl nem megélhetésükhöz kellett, valóban valami jót akartak cselekedni a honfitársakért. Később, némi kanyarok után Somlai még életében átadta a vendéglőt későbbi mostohalányának, Fodor Máriának, akit a hetvenes évek végén sodort a sors Bécsbe testvérével és édesanyjával, aki akkor már az időközben megözvegyült Somlai második felesége volt. Mária eredetileg más pályára készült, ám a kaland kedvéért minden létező iskolát kijárt. Ez persze kevés lett volna. Szerencsére kiderült, hogy ritka érzéke van a vendéglátáshoz, a munkatársak kiválasztásához és az emberekhez. Vendéglőjét ma nem csak az igazi jóféle és megfizethető házi kosztért keresik messze földről, hanem egy kis beszélgetésért is a tulajdonossal, aki maga is felszolgál.

Mária annyira tiszteli a hagyományt, hogy nem csak a vendéglő nevét hagyta meg, de még az egykori specialitásét, az Ilonáról elnevezett palacsinta-költeményét is. A hagyományokhoz pedig felfogása szerint a jótékonyság is hozzátartozik