Az embereket 2013 végén mindenekelőtt az érdekli, meddig tarthat még a részvénypiacok szárnyalása? Milyen konkrét lehetőségek közül választhatnak a konzervatív ügyfelek? Merre tart a világ? Mi várható 2014-ben?
Persze a pénzügyi tanácsadó sincs mindig könnyű helyzetben, hiszen a piac viselkedése távolról sem olyan egyszerű, hogy például az első kérdésre válaszolni lehessen.

János Zsolt a múltbeli tapasztalatokhoz nyúl vissza, s ezekből von le következtetéseket. A negyvenes években a mostanihoz hasonlóan magas volt az egyes országok GDP-hez mért adóssága. Azon évtizedek alatt, amikor próbálták „ledolgozni” az adósságot, pénzügyi represszióról is beszélhetünk, s tény: a kötvénytulajdonosok sokat vesztettek. Ugyanakkor ebben az időszakban volt – a hetvenes évek elejéig – az egyik leghosszabb ideig tartó részvénypiaci fellendülés.
Több piaci tényező is arra mutat, hogy az aktuális rally tovább folytatódhat, remélhetőleg azokkal a szükséges korrekciókkal, amelyekre a piacnak nagy szüksége van.

A hozam nem alapvető jog

Érdemes itt utalni Robert J. Shiller Nobel-díjas amerikai közgazdászra, aki munkássága során kimutatta, hogy a befektetési piacok minden ingadozást tükröznek az árban. A piacokat alapvetően nem a nagy hozamra teremtették, vagyis a befektetőnek először kisebb hozammal kell számolnia. A hozamnövekedés minden százalékával nő a kockázat. Amikor az ügyfél némi szemrehányással azt kérdezi, „hol marad a jogom a hozamra?” – a tanácsadó ugyan értékeli az izgalmas kérdést, de kénytelen elmondani, hogy ilyen befektetői jog nincs. Vannak befektetési lehetőségek, amelyek a kockázatnak megfelelően a kamatnál nagyobb nyereséget hoznak.

Egyébként sok közgazdászt aggasztja, hogy a jegybankok masszív kamatcsökkentéseinek eredményeként ma elmarad a kockázat helyes értékelése, vagyis a pénzüket elhelyezni kívánók sokszor belevágnak a kelleténél kockázatosabb befektetésekbe. Így hitelre érdemtelen vállalkozások és struktúrák jutnak olcsó pénzhez. Hogy aztán bekövetkezzen a robbanás.

Ugyanakkor úgy néz ki, hogy sok kormány készül a széleskörű adósságmentesítésre. Az intézkedéseket nemigen jelzik előre, és azok bizony sokkal sebesebben következhetnek be, mint amit egy köznapi befektető el tud képzelni.

A megfelelő felkészülés a lehetséges helyzetekre és a portfolió minél szélesebb alapokra helyezése egyfajta biztosításnak tekintendő. Márpedig biztosítást nem nyerészkedés céljából kötünk, hanem hogy nem kívánatos helyzetekre bebiztosítsuk magunkat. Ha például „nyerünk”, vagyis a biztosító kénytelen fizetni, akkor ez azt is jelenti, hogy egyidejűleg valamit vesztettünk. Ez a megfogalmazás ugyan például az életbiztosítás esetében kicsit ridegnek tűnik – de hát ez az igazság.

A csökkenő kamatok a hitelügyleteknél vagy harminc éven át nagyon csalóka képet mutattak. A hitelkamatok csökkenéséhez hozzájött még a folyó árfolyam növekedés, vagyis sok konstrukciónál a hitel biztonságos, nyereséget hozó befektetés volt. Ez azonban a hitelkamat növekedésével radikálisan változhat. Aztán a nagyon alacsony kamathoz már nem árfolyam növekedés, hanem árfolyamveszteség párosul – és ez ugyancsak tekintélyes is lehet.

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatója remélhetőleg kijózanította az európaiakat. Javaslata, hogy a takarékbetétek egy részét fordítsák az egyes országok adósságának csökkentésére, érdekes reakciókat váltott ki. Ilyen eszközhöz egyetlen politikus sem mer nyúlni – hangzottak az első válaszok. Mit is jelent ez pontosabban?

Mi itt Európában sajnos tartalékainkat nagyrészt helytelenül fektetjük be. A bankok mérlegeiben a „helytelen oldalon” túl nagy összegek szerepelnek. Rossz ez, mert egy bankcsőd – ami mellesleg sok intézmény esetében nagyon is ésszerű lenne – sajnos túl sok ügyfél megtakarítását érintené. Így a helytelen megtakarítási szokások révén még inkább függünk a politikától, és a szükséges tisztulási folyamatot annak politikai hatása lehetetlenné teszi. Ezáltal a rosszul spekuláló bankok veszteségeit szociális kérdéssé tesszük.
Jó példa erre Ausztria. 2008 óta sok bank állami tulajdonba került vagy állami segélyt kapott. Az a probléma, hogy ezeket a spekulációkat részben a kisbefektetőkkel hajtották végre, mivel nem igazán hitelképes ügyfeleknek nyújtottak hiteleket és ezeket további eszközvásárlások garanciájaként használták fel. Hogy aztán az egyén veszteségét miként osztják fel mindenkire, azt éppen Magyarországon tapasztalhatjuk a svájci frank-euró-yen hitelesek kapcsán. Ez az egész gazdaságot gyengíti, mert nem következhet be az egészséges tisztulás. Ha az amerikai és az EU-bankok árfolyamait összehasonlítjuk, mindez tisztán látható.

Amerikában gyorsabban lehetséges egy bankcsőd és ez be is következik. Mi itt Európában magunkkal cipeljük az egészet. Ugyanakkor János Zsolt azt is hozzáteszi, hogy számára a bankrészvény nem rendelkezik klasszikus értelemben vett értékkel vagy belső értékkel.

Szeretjük a bankbetétet- miért is?

Európában a magánháztartások vagyonának 42 százaléka készpénz, amelyet bankokban helyeznek el, klasszikus banki termékekben. Ugyanez az Egyesült Államokban mindössze 18 százalék. Itt az ideje, hogy az óceán innenső partján is többet fektessünk alapokba. E helytelen befektetési stratégiával az európaiak összesen négy billió euró hozamról mondanak le.

Az európai magánháztartások befektetési alapokba fektetett vagyona egy elemzés szerint 2006 és 2011 között több mint 25 százalékkal csökkent, 1,2 billió euróra. Pedig a banki termékekkel összemérve éppen ezek az alapok mutatják 2009 óta a nagyobb erősödést. Amerikában ezzel szemben ugyanebben az időszakban ez a szám nyolc százalékkal nőtt. Persze eközben nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az európai polgárok garantáltan nem amerikaiak. Még ha ésszerű is lenne, a változtatás generációs kérdés. Persze az egyén lehet bölcsebb a tömegnél...
Miután az egyes országok már szilárdan letették a voksot az állami hitelek mellett, Európa egyszer csak pénzszűkében találta magát. Így a legtöbb ország gyors barátságot kötött Kínával, és neki adta el a hiteleket. Most pedig úgy néz ki, hogy e hatalmas adóssága révén már Kínában ketyeg a következő „bomba”.

Mit tegyen a befektető 2014-ben?

Először is kétkedve tekintsen az állítólag kockázatmentes és túl magas hozamokra. A portfóliót mindig a lehető legszélesebben diverzifikálva kell összeállítani, alapvetően úgy, hogy a legfontosabb szempont az értékmegőrzés legyen. Ahogyan az a grafikonból látszik, soha nem szabad 100 százalékig egyetlen befektetési osztályba helyezni a pénzt. Minden befektetési osztályban több alterméket alkalmazzunk. Az összeállítás konzervatív portfólióra vonatkozik. Több dinamikával a részvényhányad aktuálisan 65 százalékig emelhető.

A kamat és a hozam igen kicsi. Mint egy piramis: felfelé az összeg egyre kisebb, a kockázat itt nő és több lehet a hozam is.
Ahogyan külföldön, Magyarországon is kétes cégek tűnnek fel. Hogy miként lehetséges ez? János Zsolt szerint három tényező kell hozzá. Egyfelől az egyén „bűnözői energiája”, amellyel a pénzszerzés kreatív ötleteit kieszeli. Kellenek az eladók, akik a gazdaságilag nehéz időkben magas provízióért még könnyebben megvásárolhatók. Ők oly mértékben vágynak a jutalékra, hogy fel sem teszik az egyszerű kérdést, vajon honnan jön a pénz? És persze kellenek a befektetők, akik nem fogadják el az alacsony kamatokat és magasabb hozamú lehetőséget keresnek.

Vagyis összefoglalva a magánügyfelek számára továbbra is az a legfontosabb, hogy kellőképpen tájékozódjanak és kritikusan foglalkozzanak az egyes témákkal. Ha pedig találtak már a vagyoni kérdésekben jártas bizalmi embert, akit beavatnak legbensőbb ügyeikbe, hozzá mindenképpen ragaszkodjanak. A tanácsadó a vagyontervezésben a jövőben is fontos segítség lesz!

A PFS-Partners következő gazdasági fórumát december 11-én tartja. Részvételi szándék: ivanyi.ildiko@pfs.co.hu