Az Augarten parkban az ötvenes évek óta áll a csupa-üveg épület, amelyet eredetileg a (politikai szerepvállalása miatt kétes hírű) Gustinus Ambrosi osztrák szobrász műtermének és lakásának szánt az akkori kormányzat. Később az épület a Belvedere – Nemzeti Galéria – tulajdonába került, amely a kortárs művészet iránti elkötelezettségét bizonyítandó igyekezett modern műveket kiállítani itt, annak ellenére, hogy ez távol esett profiljától.

Francesca Habsburg viszont régen szeretné kiegészíteni a belvárosi kis palotában működtetett kiállítótermét: az éppen tíz éve alapított TBA21, amely napjaink kortárs művészetét – és alkotóit – támogatja, már régen kinőtte az ottani nagyobbacska laskást, hiszen oda néha magukat az alkotásokat bevinni sem lehetett.

A baroness és a képzőművészet

A dúsgazdag, magyar gyökerű svájci arisztokrata családból származó Francesca bárókisasszony (teljes nevén Francesca Anne Dolores Freiin Thyssen-Bornemisza de Kászon et Impérfalva a képzőművészet szeretetét otthonról hozta. Az édesapa, a 2002-ben elhunyt Hans Henrik Thyssen-Bornemisza, teljes nevén Hans Henrik (Hans Heinrich "Heini") Ágost Gábor Tasso Freiherr Thyssen-Bornemisza de Kászon et Impérfalva, értő műgyűjtőként tett szert világhírre (Madridban múzeumot is alapított kincseinek).
Az osztrákok figyelme 1993-ban fordult a hölgy felé: ekkor vette nőül Karl Habsburg-Lothringen, Habsburg Ottó legidősebb fia, az utolsó császár és magyar király unokája. Annak idején a frigy feltűnést keltett, hiszen a Habsburgok mit sem törődve a hatalom elvesztésével, nem kedvelték a rangon aluli házasságokat. A nagyszabású esküvőről Ottó fivérei közül többen távol maradtak, így jelezve nem tetszésüket (igaz, ekkor az Osztrák Köztársaság még nem szívesen adott beutazási vízumot a név viselőinek).

Francesca némi megbecsülést a családban éppen művészettörténészként vívott ki. Nem sokkal az esküvő után igazi különlegességet hozott el a bécsi Néprajzi Múzeumba, amely a Khara Koto, a fekete város a selyemúton című tárlat kurátorának kérte fel. Francescának sikerült az Ermitázs többezres gyűjteményéből 87-et kölcsönkapni, hogy bemutathassa a tibeti kultúra gyöngyszemeit. A megnyitó szenzáció volt, a család eddig vonakodó tagjai is eljöttek.

Innen – a három gyermek születése után – már csak egy ugrás vezetett a saját alapítvány létrehozataláig. A 2002-es alapítás óta egyre sikeresebb: kiállításaival, a kortárs művészetek támogatásával, az alkotókkal tartott kapcsolataival, később a kiállítótermen kívüli köztéri installációkkal belopta magát a kultúra iránt elkötelezettek szívébe. A kis belvárosi palota teljes emeletén 2005-ben létrehozott „Space in progress” névre keresztelt kiállítóterem hamar tekintélyt vívott ki.

Az Augarten Parkban lévő kiállítóterem megszerzése óriási lépés ezen a pályán, még ha nem kevesen vitatják is jogosultságát. A kétségeket az támasztja, hogy Francesca Habsburg és a Belvedere igazgatónője, Agnes Husslein-Arco (maga is grófi leszármazott) kebelbarátnők, a bérbeadás feltételei pedig homályosak. Annyit tudni, hogy három évre szól a megállapodás, a hosszabbítás lehetőségével, a rezsit pedig a TBA21 fizeti.

A nyári turistaszezonban mindenesetre már látogatható volt az első – szeptember végéig – nyitvatartó, Simon Starling Turner-díjas angol konceptualista művész és a dán Superflex alkotócsoport munkái.