Hogy mit tudnak a rajzok, azt az most nyílt impresszionista kiállítás jól mutatja. A látogató dolga persze nem egyszerű, ez a 200 grafika figyelmesebb szemlélődést kíván, mint a festmények. Az impresszionisták számára, miután ők a szabad ég alatti munkát többre tartották a műterminél, a rajz különleges szerepet töltött be: felértékelődött, vagy inkább emancipálódott. Persze kivétel ez alól is van, és ezeket a kiállítás is bemutatja: olyan rajzok, amelyek későbbi festmények vázlatai. A legkiemelkedőbbek közé Degas ilyen munkái tartoznak. Némelyik – konkrétan az, amely négy zsokét ábrázol lovaikon, hátulról – messze túlmutat az impresszionizmuson.

A kiállításhoz kiadott katalógusból az is megtudható, hogy éppen ő, Degas volt az, aki rajzaival, pasztell portréival és tájkép-akvarelljeivel jó üzletet is csinált. Az impresszionisták nagyon is ki tudták használni mindazt a lehetőséget, amit a rajz, a rézkarc, az akvarell kínál. Tulajdonképpen a kiállított műveik negyven százaléka papírra vagy kartonra készített munka volt – ahogyan azt Christopher Lloyd, a jelenlegi kiállítás kurátora elárulta. Nemcsak az anyag és eszköz miatt, más tekintetben is eltérnek a rajzok az olajfestményektől: Tolouse Lautrec például intimebbnek, visszafogottabbnak, kevésbé plakátszerűnek tűnik rajzaiban.

Paul Gaugin még azt is megengedi magának, hogy szépséges déli modelljeinek tokát rajzoljon, vagyis ezek a mesterek merészebben rajzolnak, mint festenek. Festményeik már radikálisabban szakítanak a kor látásmódjával. Ehhez képest némelyikük rajzai egyenesen a régi mesterekhez nyúlnak vissza. A kiállítás – amely „Impresszionizmus: pasztell, akvarell, rajzok” címmel május közepéig tart nyitva – kísérleti munkákat is bemutat, Monet pasztell-változatait, Pisarro tusrajzait.

Gustav Klimt 150. születésnapja csak július 14-én lesz, de a 2012 teljes egészében az ő éve. Sőt, ahogyan erről már hírt adtunk, a Belvedereben már tavaly októberben megkezdte az emlékezést. Érdemes még egyszer megnézni – lehet, áprilisban zár csak be –, most, hogy indul a többi nagy kiállítás. A jubileum alkalmából a nagy bécsi múzeumok (szám szerint tíz) kivételesen egyeztettek: mindegyik saját gyűjteményére alapozva a szecesszió nagymestere munkásságnak, avagy életének más-más vonatkozását igyekszik bemutatni.

A Belvedere a bécsi szecesszió két megalapítóját, Gustav Klimt mellett Josef Hoffmannt választotta témául, s ennek illusztrálására rekonstruálja az 1902-ben a Secessionban – a bécsi nyelvjárásban csak Aranykáposztának becézett kiállító teremben – Beethoven előtt tisztelgő kiállítást. Ennek középpontjában Klimt festménye, a Beethoven-fríz állt, miközben Hoffmann Max Klinger Beethoven szobra körül 20 festő művéből „rendezte meg” a IX. szimfóniát. Bár természetesen a Secession is készül emlékkiállítással, ez a rekonstrukció mégis egyedülálló.

Az újraépítés módszeréről a legavatottabb, a Leopold múzeum sem mondott le. Itt Klimt műtermét láthatja a látogató: az eredeti hű másolásának a célja, mint ahogy az egész kiállításé, hogy a szecesszió nagymesterének személyes vonatkozásairól kapjon több információt az érdeklődő. A Személyes Klimt című kiállígtás február 24-én nyílik, a szervuszausztria később részletesen beszámol róla.

A Szépművészeti Múzeumban máris megkezdődött a jubileumi év: a gyönyörű épület lépcsőházát díszítő Klimt freskót most egészen közelről, a külön emiatt épített hídról lehet megnézni. Egyébként a jubileumi év tíz múzeumot érint, ezek közös bérletet bocsátottak ki, amelynek felmutatásakor egy-egy belépő árából a tulajdonos csekély árengedményt – a bérletbe pedig pecsétet – kap. Aki mind a tíz pecsétet összegyűjti, kis ajándékkal lesz gazdagabb.

A a Botero kiállítás után január végétől osztrák kortárs képzőművész, a grazi születésű Herbert Brandl munkásságát mutatja be. A neo-expresszionistának tartott művész a kasseli documentán, a velencei Biennálén éppúgy aratott már sikereket, mint németországi kiállításokon. Most Bécsben a nyolcvanas évek elejétől létrejött műveit láthatja a közönség.

A Szépművészeti Múzeumhoz tartozó Színházi Múzeumban az Albertinához oly közel eső gyönyörű Lobkowitz palotában nosztalgikusnak mondható kiállítást tekinthetnek meg azok, akiknek a könnyebb zenés műfaj közel áll a szívükhöz. Az Operett világa persze nem csak egykor volt nagy sikerekre emlékezik, bizonyos értelemben korrajz is, hiszen a harmincas évek végét eleveníti fel, abban a tudatban, hogy a műfaj ma sem poros. Nem mondható elavultnak, csacska történeteire, fülbemászó zenéjére szükség van: a közönség igényli, hogy az édesbús mese elűzze borús gondolatait. Érthető a műfaj feltámadása – és az a körülmény, hogy a divatosabbnak számító musical sem tudta elűzni. A kiállítás több magyar vonatkozása mellett van egy aktuális is: ahogyan erről honlapunk beszámolt, a megnyitó büféjét az Ilona Stüberl adta.

A Múzeumi Negyed másik nagy múzeuma, a MUMOK a Claes Oldenburg kiállítással várja a látogatókat, mégpedig nem is akármilyennel: a pop art, a performansz-művészet jeles képviselőjének hatvanas évekbeli alkotásai soha nem látott széles spektrumban láthatók. Aktualitása aligha kérdőjelezhető meg, hiszen ő az, aki a műtárgy és az árú, a múzeum és az áruház közötti hagyományos ellentétet választotta művészete témájául. Éles szemmel pécézi ki a modern életmód furcsaságait, a klisé és a valóságos dolgok párhuzamát, de ugyanígy észreveszi a vulgárist a komoly művészetben is. A kiállítás május végéig tart nyitva.

Még két hétig megtekinthetőka Kunsthausban – Hundertwasser múzeumában – Henri Cartier-Bresson fotói: aki elmulasztotta és van rá lehetősége, ne hagyja ki. Az Egyesült Államokban, Indiában és a Szovjetunióban tett utazásain készült képek nemcsak a fotóművészet remekei, izgalmas korrajzot is nyújtanak.