Kérdés: Az idén először játszik a Salzburgi Marionett Színházzal. Hogyan jött létre ez az együttműködés?

Válasz:A Salzburgi Marionett Színház nagyszerű, mindig csodáltam például A varázsfuvola előadásukat. Philipp Brunner és a szülei régi barátaim. Philipp kisfiúként a barátaival együtt létrehozott egy bábszínházat Berlinben, a salzburgi modell alapján. Amikor tíz éven át a Mondsee Zenei napok művészeti igazgatója voltam, meghívtam a csapatot, hogy adják elő Debussy La Boîte á Joujoux című darabját. A gyerekek fantasztikus munkát végeztek. Sok évvel később Philipp lett a Salzburgi Marionett Színház művészeti igazgatója, így logikus lépés volt továbbfejleszteni az együttműködésünket. A La Boîte produkció nem vadonatúj, bemutattuk már New Yorkban, Bécsben és másutt is. A Papillons Robert Schumanntól azonban új. Az előadás programja rendkívül szokatlan. A gyerekeket is szívesen várjuk rá, de alapvetően a felnőttekre gondolva alakítottuk ki.

K:Először 1982-ben lépett fel a Salzburgi Ünnepi Játékokon, azóta pedig összesen 52 koncertet adott itt, illetve még egyet a pünkösdi fesztiválon. Mit jelent ez a rendezvény Önnek?

V: Nagyon sokat. 52 előadás – nem is hittem volna! Ez nagy megtiszteltetés, amiért hálás vagyok. Hosszú ideig éltem itt, és sok jó barátom van itt. Salzburg pedig elsősorban Mozart városa!
Ön is igazgatott és alapított már fesztiválokat. Mit tud ajánlani egy ilyen rendezvény számára a megszokott hangversenyszezonhoz képest?
A fesztivál szóban benne rejlik a német „Fest”, azaz ünnep szó, ami arra utal, hogy ez az időszak különbözik a hétköznapoktól. Nem csoda, hogy olyan sok van belőlük manapság. Egy gyönyörű helyszínen, távol a mindennapok stresszétől és gondjaitól, az emberek jobban tudnak összpontosítani a művészetre, jobban magukba tudják szívni. Ugyanakkor vannak olyan vendégek, akik egy nap alatt több koncerten is részt vesznek, hogy estére már elfelejtsék, mit is hallottak reggel. Jó dolog a szórakozás, de csak mértékkel. A kevesebb több.

K:Ön felfedező típus, aki tanulmányozza az eredeti forrásokat és új kapcsolódási pontokat keres. Elárulná, hová vezet a legközelebbi felfedező útja?

V: Zenészként az ember sokat utazik, és a jóisten a megmondhatója, hogy ez manapság nem valami nagy élvezet. Annál jobban élvezem azt az időt, amit otthon tölthetek – és sajnos túl ritkán. A felfedező útjaim tehát inkább átvitt értelemben léteznek. Ilyenkor belevetem magam egy-egy komponista életművébe és az adott korszakba. A legközelebbi munkám Brahmsra fókuszál majd, a késői zongoradarabjaira.

K: Ön Magyarországról származik, Olaszországban él, Nagy-Britanniában pedig lovaggá ütötték. Hol érzi igazán otthon magát? Fájdalmas döntés volt, amikor elhatározta, hogy politikai okok miatt többé nem fog fellépni Magyarországon?

V: Elvben európainak érzem magam, közép-európainak. Más kultúrák is érdekelnek, de az otthonom a Nyugat. Ami Magyarországon történik, az nagyon szomorú, és a belátható jövőn belül nagyon kevés változásra számíthatunk. Ennek ellenére optimista vagyok, hogy előbb-utóbb vissza fogok tudni térni oda.

K:Kapcsolatban áll még Kurtág Györggyel, egykori tanárával, aki 90 éves lesz az idén? Mit tanult tőle?

V: Csak telefonon szoktunk beszélni. Számomra Kurtág a legnagyobb és legjelentősebb ma élő zeneszerző. Tanárként rendkívül fontos szerepet játszott az életemben, nagyon fiatalon, 14 évesen kerültem hozzá. Már az első zongoraleckénk is felejthetetlen volt számomra: Bach háromrészes E-dúr invenciójával dolgoztunk, és három óra alatt nem jutottunk tovább a harmadik taktusnál. Nagyon kevesen érzik át olyan szenvedélyesen és intenzíven a zenét, mint Kurtág. Neki köszönhetem a Schubert dalai iránti rajongásomat is.

K:A felesége Yuuko Shiokawa japán hegedűművész. Mit gondol, könnyebb házasságban élni egy másik művésszel, aki megérti a művészi élet problémáit?

V: Igen, mindenképpen. Ezeket a problémákat egy kívülálló számára szinte lehetetlen megérteni.

K:Önről köztudott, hogy rengeteget olvas. Milyen nyelven szokott olvasni, és mi volt a legutóbbi könyv, amit olvasott?

V: Valóban szenvedélyes könyvbarát vagyok, magyarul, németül, angolul, olaszul, és néha franciául szoktam olvasni. Legutóbb Lion Feuchtwanger Siker (Erfolg) című könyvét olvastam, amely csodálatos szatíra Münchenről és Bajorországról, nagyon aktuális!

K:Többnyire emlékezetből játszik. Vajon a memóriája jobb másokénál? Nem biztonságosabb, ha ott van az ember előtt a kotta?

V: Meglehetősen jó a memóriám, de mindenképpen van egy sor kollégám, akié még jobb. Gondoljunk például Daniel Barenboimra! Azt mondanám, ez velünk született adottság, ugyanakkor nagyon sokat kell dolgozni rajta. Manapság sokkal inkább nehezemre esik megtanulni fejből egy darabot, mint harminc évvel ezelőtt, mert az agyam eléggé tele van, és nem akarom elfelejteni a legfontosabb darabokat. Számomra kotta nélkül játszani felszabadító, mert lehetővé teszi, hogy hatékonyabban kommunikáljak a zeneszerzővel és a közönséggel. Elvégre a zongoraest nem oktatás. Ez az én döntésem, és sem mentegetőznöm, sem szégyenkeznem nem kell miatta.

K:Melyik a kedvenc koncertterme, és miért?

V: Több is van. A Musikverein, a bécsi Konzerthaus Mozart-terme, a Concertgebouw Amszterdamban, a Rudolfinum Prágában, a Teatro Colón Buenos Aires-ben, a Filharmónia Szentpéterváron, a Tonhalle Zürichben, és végül, de nem utolsó sorban a Mozarteum Salzburgban.