Megteltek a salzburgi szükségszállások

 
2015. Okt. 16. 11:53

Megteltek a salzburgi szükségszállások

2015. október 16., Péntek 11:53

A salzburgi tartományi rendőrkapitányság udvarán még mindig áll a sátortábor 160 menekülttel: Mozart városában a menekültek elhelyezésére létesített szükségszállásokra gyakorlatilag kitehető a „minden hely megtelt” tábla. A pályaudvar lezárását egy Linzből indított rendkívüli vasúti szerelvénnyel ugyan átmenetileg sikerült elkerülni, de a helyzet pattanásig feszült, olyannyira, hogy Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter szükségét látta egy salzburgi látogatásnak.

Salzburgba naponta 49 vonat érkezik távolabbi célpontokról, ha mindegyik csak 10-15 menekültet hoz – márpedig ennél többen érkeznek –, kiszámítható mekkora nyomás nehezedik a városra – nyilatkozta az önkormányzat szóvivője. Jelenleg kétezren várják, hogy továbbutazzanak – ez vagy 10 napos várakozást jelent a városban. Azt is figyelembe kell venni, hogy a szállásokon egyre több olyan menekültet is el kell helyezni, akik itt szándékoznak menedéket kérni. Az első regisztrációra kijelölt ausztriai táborok ugyanis megteltek, így a létszám felettieket a kérelem beadásáig az eredetileg a tranzitra szánt szükséglakóhelyeken helyezik el – márpedig ezek hosszabb tartózkodásra alkalmatlanok. A Caritas a helyzetet tarthatatlannak véli, a salzburgi hatóságok pedig a szövetségiekre mutogatnak: a regisztrációra várok elhelyezése nem a tartomány dolga, a szövetségi hatóságoknak kell elhelyezni azokat, akik kérelmük elbírálására várnak. Bécs szerint a tartományok viselik a felelősséget: a korábban megállapított kvóta szerinti elosztás nem éppen zökkenőmentes.
 
A rendőrség igyekszik kiszűrni az illegálisokat, a helyi hatóság pedig a belügyminiszter látogatásától vár felelősségteljes megoldási javaslatot.
0 komment:

Szólj hozzá:



jooble
Bogipark
Ilona stüberl
 
 
 
 

Fatal error: Uncaught Error: Class 'Tidy' not found in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php:39 Stack trace: #0 /var/www/clients/client1/web2/web/index.php(159): require_once() #1 {main} thrown in /var/www/clients/client1/web2/web/modules/rss_import.mod.php on line 39