Szabó István neves magyar filmrendező (Mephisto) a Let’s CEE Fesztiválon bemutatta legújabb filmjét, Az ajtót. A Szabó Magda (nem rokona) azonos című regényén alapuló film egy jól szituált írónő (Martina Gedeck) és az ő akaratos házvezetőnője (Helen Mirren) közötti kapcsolatról szól. A cselekmény Magyarországon játszódik az 1960-as években. Hazájának belpolitikai eseményeivel nem akart foglalkozni a filmrendező, akinek filmjei a legtöbbször személyes sorsokat ábrázolnak az európai történelem jelentős eseményei közepette. „Adott témáról készítek filmet, és most is ez történt” – mondja.

Standard: A vetítés utáni beszélgetésben elmondta, hogy egy filmnek mindig szívből kell jönnie. Egy filmrendezőnek mindig azt kell éreznie, hogy ő úgy tud elmesélni egy történetet, ahogyan arra senki más nem képes. Miként vonatkozik ez a megállapítás „Az ajtó”-ra?

Szabó: Az elmesélt történet hátterében ott a kérdés, hogy milyen mértékben szabad beavatkozni egy másik ember életébe. Hogyan tudjuk mások életmódját befolyásolni, vagy akár erőszakosan beleszólni, azzal az óhajjal, hogy változtassunk rajta. Az életem során több alkalommal is átéltem, amikor az ideológiák megpróbálták megváltoztatni, illetve meghatározni, hogy hogyan éljünk. Ez a film most két olyan embert mutat be, akik különböző ideológia felfogással, gyökerekkel és kulturális háttérrel rendelkeznek, és akik megpróbálják egymást befolyásolni, illetve meg akarják mondani a másiknak, hogy annak miként kellene élnie. Ez az a történet, ami engem izgatott.

Standard: Ez az ember természetéből adódik, vagy elképzelhető egy másfajta együttélés is?

Szabó: Egy nyitott társadalomban igen! De csak akkor, ha a különböző kívánságokkal és álmokkal, különböző ünnepekkel és egymástól eltérő mentalitással bíró emberek a különbségek ellenére is készen állnak arra, hogy egy közösen épített társadalomban éljenek, és elfogadják annak szabályait. E nyitottságnak azonban azokból az egyes emberekből kell fakadnia, akik egy közösségben szeretnének élni.

Standard: Képes-e a film, a kultúra a változás előidézésére?

Szabó: Természetesen. Hogyha látunk más embereket, akik idegen életforma szerint élnek, de hasonló problémákkal küszködnek, mint mi, akkor talán megtanuljuk ezeket az embereket szeretni, és ezáltal elfogadni, hogy másképpen élnek, mint mi.

Standard: Ahogy az ön legtöbb munkája, Az ajtó is nemzetközi koprodukcióban készült. Pályája során észlelte-e egyfajta összeurópai identitás kialakulását?

Szabó: Ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. Az az érzésem, hogy néhány európai országban inkább felerősödtek a nemzeti gondolatok. Ez probléma. Azt hiszem, ennek az az oka, hogy az EU maga mint közösség nem mutat fel valóban szép és pozitív jövőképet, bár szerintem szép és pozitív jövővel rendelkezik. Nem értem, hogy az európai politikusok a filozófusok, a művészek és az értelmiségiek közreműködésével miért nem képesek bemutatni, hogy milyen pozitív ez az európai gondolat. Olyan eszmét kellene kínálniuk, amelyet az emberek érzelmileg is követhetnének. Nem vagyok politikus, és nem akarok napi szinten belebeszélni a politikába. Ennek ellenére hiányolom a pozitív európai jövőképet. Nagyon sokat lehet hallani a korrupcióról. Ez negatív képet mutat, és valódi probléma.

Standard: Hogyan kellene kinéznie Európa pozitív képének?

Szabó: Ez egy sokféle identitást magába foglaló, fantasztikus közösség, amely összességében hatalmas gazdagságot mutat. Ha büszke vagyok a magam identitására, és értékesként fogadok el minden más identitást is, akkor felépíthetünk valami közöset. Az összes különbözőség ellenére is közös kulturális gyökereink vannak. Fantasztikus dolgaink vannak, Athén és Róma, és akad számtalan rettenetesen negatív közös ügyünk is, például Auschwitz – ez is idetartozik. De ha mindent együtt nézünk, akkor Európa valami csodálatos.

Standard: Ön jelenleg egy olyan fesztivál vendége, amely közép- és kelet-európai filmeket mutat be...

Szabó: Én mindent szeretek, ami megpróbálja közelebb hozni egymáshoz Európát.

Standard: Munkájával ön ezt csinálja, filmjei egyúttal függnek az európai támogatásoktól.

Szabó: Manapság egyetlen helyről kapott támogatással egyetlen filmet sem lehet leforgatni. A mai árak mellett ez nagyon kevés lenne. Még a legmagasabb összegű nemzeti támogatással is csak a film egynegyedét lehetne leforgatni. Másképpen ez nem működik. Nem véletlen, hogy az EU támogatni próbálja a koprodukciós lehetőségeket. Ez egy teljesen pozitív törekvés, és természetesen láthatóak az eredmények is. Gondoljon csak Haneke csodálatos filmjére, a Szerelemre, amely Oscar-díjat kapott, vagy gondoljon a nagyszerű német, magyar és román filmekre. Nem, nagyon fontos és nagyon pozitív mindaz, amit a filmtámogatási alap, az Eurimages tenni tud.

Standard: Az ajtó nagyon sikeres volt az ön hazájában.

Szabó: Hála Istennek! Különösen a nők szerették a filmet. A nők jobban, a férfiak kevésbé, a filmkritikusok pedig egyáltalán nem szerették.

Standard: Miért nem?

Szabó: Úgy vélték, ez egy túlságosan szentimentális történet, és én állítólag túl régimódi vagyok, a nagypapa mozijához tartozom, s vonuljak már nyugdíjba. Csak írjanak...

Standard: Ezzel együtt tud élni.

Szabó: Igen.

Fordította: dr. Gonda László